A miskolci Jobbik zavarta el a 72 éves lyukói néni portájára beköltöző lakásfoglalókat – ennyit ér a salkaházis riasztó

A miskolci Jobbik zavarta el a 72 éves lyukói néni portájára beköltöző lakásfoglalókat – ennyit ér a salkaházis riasztó

A Fidesz minden erejét az köti le, hogy megvédje a nyugdíjasokat a Jobbiktól, így a bűnözőktől a Jobbiknak kell megvédenie a magukra hagyott időseket, fogalmazott hétfői sajtótájékoztatóján Jakab Péter.

Az ellenzéki párt frakcióvezetője szerint a Fidesz annyira küzd a Jobbik ellen, hogy közben megfeledkezik azokról az idősekről, akiket napi szinten terrorizálnak a bűnözők. Mint mondta, a kormánypárt teljesen belelovalta magát a saját maga által indított politikai hisztériakeltésbe: „a Jobbik ellen minden létező eszközt bevetnek, eközben – miután 5 év alatt sem tudtak rendet tenni – a nyugdíjasokat egy nyakba akasztós riasztóval küldik harcba a bűnözők ellen”. Tekintve, hogy a riasztó egyetlen hatóságot sem riaszt, a Fidesz azt várja el, hogy az egyre öregedő Miskolcon az idősek védjék meg egymást, amit a Jobbik politikusa elfogadhatatlannak nevezett.

Jakab Péter arra kérte a Fidesz képviselőt, „ha kihisztizték magukat, és már minden létező módon megvédték a Salkaházi-programot, kezdjék el megvédeni a nyugdíjasokat is azoktól, akik az életükre törnek.” Amíg ez nem megy, a Jobbik igyekszik ezt megtenni ellenzékből is, jelezte a politikus. Példaként egy lyukói 72 éves nénit hozott, akit nem védett meg a Fidesz salkaházis riasztója, helyette a Jobbik késztette távozásra az idős nyugdíjast életveszélyesen fenyegető rendbontókat.

Hírdetés

(Kuruc.info)

Beköltöztetett családokkal cigányosítják tovább Miskolcot: állami támogatás, ingyen lakás

A miskolci Fidesz-nyugdíjas nem ostoba: megtanították a Jobbiknak a tizenkétparancsolatot

A Fidesz-KDNP ezentúl kivonul a miskolci közgyűlésről, ha szót kap a Jobbik

Miskolc: nem elég, hogy a cigányterrortól nem hajlandó megvédeni a 77 éves nénit a Fidesz, még utcára is akarták tenni


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »