A XVI. század második feléből ismert források számos nyilvános fürdőről számolnak be. Egy orvos fennmaradt irataiból tudjuk, hogy a Svájcban található Baden városában is működött egy „Bürgerbad” – nyilvános vagy polgári fürdő. E dokumentum szerint a fürdő harminc láb hosszú és huszonnégy láb széles volt – vagyis tíz méterszer több mint hét méter –, így akár száz ember elfért benne. A medence fedetlen volt, a szabad ég alatt fürdőzhettek az arra vágyók, méghozzá ingyen. A doktor beszámolója szerint szombatonként tömegesen érkeztek a városi és környékbeli férfiak és nők, akik együtt, egymás társaságát keresve és élvezve fürdőztek.
A fürdőzés célja leggyakrabban a gyógyulás volt: a legtöbben ilyen-olyan betegségeik gyógyulását remélték ezektől a gyógyvizektől – és persze nemcsak a szegények, hanem a gazdagok is. A különbség csupán annyi volt, hogy a tehetősebbek a szabad ég helyett vendégházakban szálltak meg, és fedett medencékben élvezték a termálvíz jótékony hatásait. Ők szinte egész napjukat egy-egy ilyen zárt fürdőben töltötték, ahol az időigényes gyógyulás közben énekeltek, ittak, és többnyire az ital hatására egy idő után táncoltak is.
Ezeket a fedett medencéket rendszerint galériákkal vették körül, ahonnan a medencére és a benne fürdőzőkre nyílt tökéletes kilátás. A fiatal és hamvas női testek látványa az egyház szolgálatában utazókat is lenyűgözte, egy pápai titkár egyenesen istennőkhöz, Vénuszhoz hasonlította az éneklő, táncoló női alakokat. És hogy mindez teljesen hétköznapi volt a késő középkor német fürdőkben, azt más írásos emlékek is megerősítik.
A szép, fiatal női testek látványa is minden bizonnyal gyógyító hatással bírt, a termál- és gyógyvizek jótékony hatásának azonban már a XV–XVI. században is tudatában voltak. Az akkori orvoslás a négy testnedv egyensúlyára épült. E tétel szerint, ha a testnedvek – nevezetesen a vér, a fekete epe, a sárga epe és a nyál – egyensúlyban vannak a szervezetünkben, akkor egészségesek vagyunk.
Minden betegség okozója a testnedvek egyensúlyának felborulása, melyet ásványvíz fogyasztásával és termálvízben való fürdőzéssel lehet helyreállítani – állította a késő középkori medicina.
Egyes fürdőknek az elképzelések szerint kitüntetett szerep jutott az Isten által küldött jeleknek köszönhetően. Ezekről a vizekről úgy gondolták, még erősebb gyógyító hatással bírnak. Egy-egy ilyen „jel” hatására tömegek szállták meg a „kiválasztott” fürdőhelyet a biztos gyógyulás reményében. Aki csak tudott – veterán sérült katonáktól a beteg öregekig –, igyekezett megmártózni a csodálatos vízben. Ha pedig a várt tömeges gyógyulás elmaradt, annak mindig akadt valamilyen magyarázata, például, hogy a fürdőzők paráználkodtak a vízben, ezért Isten visszavonta annak gyógyító erejét.
Mindaddig azonban, amíg Isten kegyelméből hittek egy-egy fürdő vizének gyógyító hatásában, előszeretettel látogatták azt, fürdőztek, énekeltek és ittak benne, majd táncoltak a medence partján. Hiszen az, aki egy betegség után felgyógyul, az nem csak egészségesnek érzi magát, hanem gyakran meg is fiatalodik, kis túlzással újjá is születik. A friss, tiszta víz, mely egy forrásból felbuzog, maga az élet, az erő, a fiatalság. Egy fürdő gyógyító erejét mi is bizonyíthatná jobban, mint hogy az oda érkező beteg, idős emberek a fürdőzés hatására énekelni kezdenek és táncra perdülnek?
Ókori római fürdők az angliai Bath-ban (wikipedia/Diliff/CC BY 2.5)
A görög mitológiában a szerelem és szépség istennője a vízből születik meg. Az általunk kevésbé ismert, de az angolszász országokban annál népszerűbb északi mitológiában, az Eddában a világot jelképező hatalmas kőrisfa gyökerénél három forrás ered, melyek közül az egyiknek vize gyógyító, fiatalító erővel bír. De Keresztelő Szent János is a víz által keresztel, Jézus a Jordán folyó vize által vált Krisztussá – a megkeresztelkedés maga is egyfajta újjászületés.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
