A Memorial felszámolása súlyos csapás az orosz társadalomra

A Memorial felszámolása súlyos csapás az orosz társadalomra

A Memorial Emberi Jogi Központ feloszlatása súlyos csapás az orosz civil társadalomra – jelentette ki tegnap Claudia Roth, a német szövetségi kormány kulturális ügyekért és médiaügyekért felelős államminisztere. A Memorial Nemzetközi Történelmi és Ismeretterjesztő Társaság az egyik legrégebbi orosz nonprofit szervezet, amely a volt Szovjetunióban történt politikai elnyomás tanulmányozásával foglalkozik.

A Zöldek politikusa közleményében kiemelte, hogy az Oroszországban szerdán bírósági döntéssel megszüntetett szervezet – amelyet a Nobel-békedíjas Andrej Szaharov köré csoportosuló polgárjogi aktivisták alapítottak az 1980-as években – „hatalmas mértékben hozzájárult a múlt feldolgozásához, és az európai emlékezetkultúra számára is mércét állított fel”. A szervezet a múlt feldolgozása mellett a polgári és az emberi jogok oroszországi megőrzéséért is rendíthetetlenül küzdött – tette hozzá Claudia Roth.

Hangsúlyozta: az orosz legfelsőbb bíróság keddi döntése a Memorial Nemzetközi Történelmi és Ismeretterjesztő Társaság – a Memorial Emberi Jogi Központ testvérszervezete – felszámolásáról és a szerdai moszkvai bírósági döntés a Memorial Emberi Jogi Központ feloszlatásáról beláthatatlan következményekkel járó „súlyos csapást mér az orosz civil társadalomra”. A politikus a történelmi múlt feldolgozásának jelentőségével kapcsolatban rámutatott, hogy „minden társadalomnak gazdagodást jelent a megbékélés a saját történelmével”, és „csak a múlt bűneinek ismeretében lehet megelőzni az újabb igazságtalanságokat a jövőben”.

A Memorial Nemzetközi Történelmi és Ismeretterjesztő Társaság megszüntetése miatt a német külügyminisztérium is tiltakozott. A tárca közleménye szerint az orosz legfelsőbb bíróság döntése „ellentmond az alapvető polgári jogok védelmére vonatkozó nemzetközi kötelezettségeknek, amelyeket Oroszország is vállalt”. A nemzetközi kötelezettségek megszegésével betiltott szervezet „nélkülözhetetlenül hozzájárul az emberi jogok súlyos megsértésének kutatásához, dokumentálásához és megelőzéséhez”, és tevékenysége a „közös európai önképünk kifejeződése is”. Hozzátették: a döntés „nagy aggodalomra ad okot, nem utolsósorban azért, mert megfosztja hangjuktól az elnyomás áldozatait”.  

Lengyel aggodalom

Aggodalmát fejezte ki keddi nyilatkozatában a lengyel külügyi tárca amiatt, hogy az orosz legfelsőbb bíróság a Memorial jogvédő társaság megszüntetéséről döntött. A varsói külügyminisztérium „aggodalommal és csalódással” nyugtázta a történteket, az orosz civil társadalom „felbecsülhetetlen vívmányának” nevezték a Memorial munkaeredményeit. Hálát fejeztek ki a jogvédő társaság azon kutatásaiért, amelyek során fény derült a sztálini időszak alatt a lengyelek ellen irányuló szovjet üldözések, köztük az 1940-ben elkövetett katyńi mészárlás történetére.

Hírdetés

Az orosz legfelsőbb bíróság keddi döntése jelentősen korlátozza majd az orosz állam totalitárius múltját vizsgáló kutatások lehetőségét, „nem képes azonban eltörölni az üldözések áldozatainak emlékezetét” – olvasható a dokumentumban. Lengyelország határozottan ellenszegül az emberi jogok megsértése minden formájának, ezen belül „a civil társadalommal, az ellenzékkel, a jogvédőkkel és a független médiával szembeni rendszerszintű üldözésnek” – hangsúlyozta a varsói külügyi tárca.

Andrzej Duda lengyel elnök pedig a Twitter közösségi fiókján azt írta: Lengyelország hálás a Memorialnak, amely éveken át hozzájárult a sok nemzet ellen, köztük a lengyelek ellen elkövetett szovjet bűntettek tisztázásához. A Memorialt „nem ok nélkül nevezik »Oroszország lelkiismeretének«, a lelkiismeretet pedig sem megfojtani, sem törvényen kívül helyezni nem lehet” – fogalmazott Duda.  

Sötét időszak

A Memorial Nemzetközi Történelmi és Ismeretterjesztő Társaság felszámolása sötét időszakot jelez az orosz civil társadalom számára – írta sajtóközleményében tegnap Marija Pejčinović Burić, a strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET) főtitkára. Mint hangsúlyozta, civil társadalmi szervezetek léte és fejlődése minden európai demokrácia alapvető pillére, azonban Oroszország egyre távolabb kerül a közös európai normáktól és értékektől.

A főtitkár rendkívül sajnálatosnak nevezte, hogy az orosz hatóságok figyelmen kívül hagyták az ET ismételt felszólításait, hogy vizsgálják felül a „külföldi ügynökökről szóló törvényt”. Nehezményezte azt is, hogy elutasították, hogy a jogszabályokat az emberi jogok európai egyezményével összhangban alkalmazzák.

Az orosz legfelsőbb bíróság kedden az ügyészség beadványára döntést hozott a Memorial Nemzetközi Történelmi és Ismeretterjesztő Társaság megszüntetéséről. A Memorial megszüntetését a moszkvai ügyészség kezdeményezte, mert olyan intézménynek tartja, amely szerint igazolható a terrorista és szélsőséges szervezetek támogatóinak tevékenysége. Tegnap egy orosz bíróság elrendelte az intézmény testvérszervezetének, a Memorial Emberi Jogi Központnak a felszámolását is. A Nemzetközi Memorial 2016, a Memorial Emberi Jogi Központ pedig 2014 óta szerepel a külföldi ügynöknek minősített nem kormányzati szervezetek listáján. A Memorial Nemzetközi Történelmi és Ismeretterjesztő Társaság az egyik legrégebbi orosz nonprofit szervezet, amely a volt Szovjetunióban történt politikai elnyomás tanulmányozásával foglalkozik, a mai Oroszországban pedig számon tartja a politikai foglyokat.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »