A mátyusföldiek szeretett doktornője, Császár Erzsébet kapta „Az én orvosom”- díjat

A mátyusföldiek szeretett doktornője, Császár Erzsébet kapta „Az én orvosom”- díjat

Császár Erzsébet, a Galántai Szent Lukács Kórház általános orvosa kapta meg idén az „Az én orvosom” díjat. Császár Erzsébet hosszú évek óta látja el és gondozza biztonsággal, szeretettel pácienseit a galántai kórházban működő rendelőjében. A doktornő a mátyusföldi régió közkedvelt és megbecsült gyógyítója.

A Páciensek Jogvédő Szövetsége (AOPP) ötödik éve tartja meg éves, országos konferenciáját Pozsonyban november 19 – 20. között. November 19-én osztották ki a szövetség által alapított „Az én orvosom” és az „Én nővérkém” díjat.

A jelöltek közül nyilvános szavazás alapján választották ki a díjazottakat. „Az én orvosom” díjat az idén tíz jelölt közül a Galántai Szent Lukács Kórházban a Cisár-Medi Kft.-t működtető általános orvos, Császár Erzsébet kapta.

Az elismerést Mária Léyová, a Páciensek Jogvédő Szövetségének elnöke, valamint Vladimír Lengvarský, egészségügyi miniszter adta át.

Az egészségügyi dolgozóknak és a pácienseknek össze kell tartaniuk. Csak ilyen módon tudjuk kibírni a pandémia embert próbáló időszakát

Hírdetés

 – nyilatkozta a díjátadón Császár Erzsébet, aki nem csak a betegellátásban jeleskedik, de a dunaszerdahelyi nagykapacitású oltóközpontban is aktív szolgálatot vállal már annak megnyitása óta. Így a csallóköziek is gyakran találkozhatnak a mindig mosolygós, jó kedélyű és ügyes máytusföldi doktornővel.

Császár Erzsébetnek portálunk nevében is gratuláltunk a mai nap folyamán. Az elismerő szavakat nevetve fogadta, de mélyebben nyilatkozni a telefonba épp nem tudott, mivel éppen az oltóközpontban teljesített szolgálatot.

Császár doktornő a mátyusföldiek körében az egyik legnépszerűbb orvos. Páciensei szeretik, tisztelik és tudják, hogy az ő felügyelete alatt biztonságban vannak. A doktornő alapos, rendelője jól szervezett, soha senkinek nem kell nála órákat várakozni.

A pandémia ideje alatt sikerrel vezette be az elektronikus rendszert is, így a pácienseknek elég pár kattintással megrendelniük a szükséges gyógyszereiket, vagy kivizsgálási időpontot kérni. Természetesen személyesen és telefonon is mindig elérhető a doktornő vagy a rendelőjében szolgálatot teljesítő nővérke.

A pandémia ideje alatt szinte az összes hétvégét végigdolgozta, vagy a teszteléseknél, vagy az oltásoknál teljesített szolgálatot, pácienseit szükség esetén az otthonukban is ellátja. Az én orvosom elismerés valóban egy szívvel-lélekkel a betegért dolgozó orvoshoz került.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »