Már nyár óta izgatottan készültem Mannheimbe, mert bár filmes alkotóként több fesztiválra is elkísérhettem fontos alkotásokat, idén először nem kezeit tördelő stábtagként vagy lelkes nézőként figyelhettem egy ilyen nagy múltú fesztivál eseményeit, hanem az ökumenikus zsűri SIGNIS (World Catholic Association for Communication) által delegált tagjaként.
1952-es alapításával a Nemzetközi Mannheim-Heidelberg Filmfesztivál a Berlinale után a második legrégebbi német filmmustra. Fókuszában az első- és második filmes rendezők állnak; többek között olyan alkotók világkarrierje indult itt, mint François Truffaut, Wim Wenders, Rainer Werner Fassbinder, Krzysztof Kieślowski, Jim Jarmusch, Lars von Trier vagy Thomas Vinterberg. Elsőkönyves szerzőként és egy egész estés dokumentumfilm rendezőjeként különösen izgalmasnak találtam ezt a lehetőséget, mert ha egy teljes filmrendezői pálya távlatából nézünk vissza az első darabra, szinte mindig megtaláljuk benne a későbbi életműre jellemző alapgondolatokat és markáns karakterjegyeket.
A fesztivál idei mottója a Feel good?! azaz Jól érzed magad?! kérdést szegezte nekünk, „melynek megválaszolása ma már egyáltalán nem olyan egyértelmű”, ahogy azt Sascha Keilholz, a fesztivál igazgatója a Kulturmagazin Metropolregion Rhein Neckarnak elmondta. Ebben a komplex társadalmi, politikai és ökológiai helyzetben, ahol többé nem tudjuk függetleníteni magunkat a minket körülvevő hatásoktól, „a kérdés egy csapásra kiemelkedik a banalitásból, és többletjelentést kap”. Keilholz ugyanebben a cikkben arra a kérdésre is megpróbál választ találni, hogy miként tud segíteni nekünk a mozi. A streaminggel szemben a mozi még mindig képes közvetlenül megszólítani az embert. Amikor a film végén legördül a vége főcím, fölkapcsolják a villanyt, a néző pedig lassan felkászálódik a székből, sokszor szótlanul távozik, és a látottakat csak később dolgozza fel. „Amikor a közönséggel a filmbemutatók kapcsán beszélgetünk, valójában az az érzés kerül előtérbe, hogy „mit okozott bennem ez a film?”. Ez a fajta párbeszéd-kezdeményezés fontos kiindulópontja volt az idei fesztiválnak is.
Nem túlzok, amikor azt írom, hogy a versenyprogramba tizenhat jobbnál jobb filmet válogattak be. Ezeket néhány nap alatt kellett végignéznünk a többi zsűri tagjaival együtt a város különböző mozijaiban. Ilyen koncentrált filmnézésben talán még soha nem volt részem. Sokat gondolkodtam, hogy az olyan kötelező kritériumokon túl, mint a magas művészi minőség, a Bibliához való hűség, a keresztény felelősségvállalás, az emberi méltóság, az igazság, a béke és a megbékélés vagy a kisebbségek jogainak tiszteletben tartása, mi az a legfontosabb elvárás, amelynek feltétlenül teljesülnie kell egy alkotásban ahhoz, hogy az ökumenikus zsűri díját megkaphassa. Zsűritársaimmal, Kjell Riise (Norvégia) protestáns teológussal és lelkipásztorral, valamint Edgar Octavio Rubio Hernandez (Belgium/Mexikó) tanárral és filmkészítővel, a SIGNIS korábbi kommunikációs igazgatójával végül mindhárman egyetértettünk abban, hogy a választott alkotásnak a fentieken túl reményt is kell sugároznia.
Az ökumenikus zsűri kétezerötszáz eurós díját Zain Duraie jordániai elsőfilmes rendezőnőnek ítéltük Sink című filmjéért, amelynek középpontjában egy olyan háromgyermekes anya áll, aki nem tud szembenézni legidősebb gyermeke napról napra romló mentális betegségének következményeivel, egészen addig, míg el nem érkeznek egy holtponthoz, ahol az anyai segítség és önfeláldozás már kevésnek bizonyul.
Az anyát alakító Clara Khoury csendes, mégis erőteljes alakítása és a mindvégig a témát szolgáló, drámai képeket komponáló operatőri munka (Farouk Laaridh – Four Daughters) az utolsó pillanatig képes fenntartani az izgalmat ebben a thrillerelemekkel is dolgozó pszichológiai drámában, amely ráirányítja a figyelmet a mentális betegségekkel küzdő fiatalok családon belüli helyzetére. A film világpremierje a torontói nemzetközi filmfesztiválon volt idén szeptemberben.
Nem tudom nem megemlíteni, mennyire boldog volt a film író-rendezője, Zain, amikor megkapta ezt a díjat. Minket pedig nagyon megérintett, hogy az alkotást a saját bátyja és édesanyja története inspirálta.
Laura Wandel Adam’s Sake (L’interêt d’Adam) című filmjének különdíjat adott az ökumenikus zsűri. Az alkotás nyers dokumentarizmusa és erős színészvezetése azonnal felidézheti bennünk a Dardenne testvérek alkotásait, akik a film producerei is voltak. A történet bepillantást enged az egészségügyi intézmények sokszor lélektelen és bürokratikus világába, ahol egy szabályokon felülemelkedő ápolónő (Léa Drucker) véget nem érő kórházi műszakját követhetjük nyomon. Fontos darab, amely nem mellesleg a 2025-ös cannes-i filmfesztivál Kritikusok Hete programjának nyitófilmje volt.
Blue Heron című filmjéért Sophy Romvári kanadai–magyar filmrendező a diákzsűri és a Rainer Werner Fassbinder Alapítvány díját kapta. A fesztivál fődíját pedig a kínai Zhongchen Zang csodálatosan érzékeny és költői alkotása, a Nighttime Sounds érdemelte ki.
Szöveg és fotó: Tóth Marcsi
Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. december 7-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
