A magyarságot összeköti a múlt, a jelen és a jövő

A magyarságot összeköti a múlt, a jelen és a jövő, amit együtt álmodunk – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Zalaegerszegen.

Hírdetés

Gulyás Gergely az államalapítás napja alkalmából tartott ünnepségen kifejtette: Szent István olyan országot teremtett, “amely a történelmünk szaggatott volta ellenére, nehéz pillanataiban, elnyomások, megszállások és megcsonkítás közepette is a folyamatosságot, a magyar államiság létét biztosítja ezer esztendeje itt a Kárpát-medencében”.
   
Szent István öröksége az első törvénykönyv, mely azóta is alapja az az alkotmányunknak. Az időtálló vármegyerendszer, a korszerű közigazgatás-szervezés mellett identitást képző közösségeket hozott létre – hangsúlyozta Gulyás Gergely.
   
Kiemelte: Szent István múlhatatlan érdeme, hogy támogatta az egyházmegyerendszer megalkotását, elrendelte a templomépítéseket, valamint részt vett az egyházközösségek megszervezésében. Ennek köszönhetően jött létre évezredes kultúránk: amely “egyszerre magyar és európai” – emlékeztett Gulyás Gergely.
   
Beszédében kitért arra is, hogy a zalai megyeszékhely elmúlt évtizedben látványos fejlődésen ment keresztül: megújult múzeum, szépülő város, új munkahelyek, egyedülálló technológiai előrelépés jött létre a térségben.
   
Az Art moziban tartott ünnepséget az Ismerős arcok és a zalaegerszegi szimfonikusok közös koncertje zárta.
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »