A magyarság spirituális missziójáról és szakrális küldetéséről már sokan sokféleképpen szóltak. Én azt a tábort erősítem, amelyik nem a mai magyar ezoterikus divatnak hódol, hanem az ősi eredet időtlen forrásait kutatja lankadatlan kitartással és azokat veti össze a történelem és a természet szellemi-energetikai dimenzióival.
Számomra nem kérdés, hogy a magyar lelkület a Teremtő küldötte és a Napisten alkotása. A magyar táltosok és később tudásuk egy részének őrzői, a szent életű pálos atyák, olyan történelem előtti korszaknak a tudását mentették át, amelyet Isten bízott reájuk. Később a történelemkutatók akarva akaratlanul elvesztették ennek az örökségnek az emlékét, mivel ők pusztán a történelem eseményeiből, valamint eddig feltárt csontokból és kövekből kívánták rekonstruálni a magyarság szakralitását, s nem járták végig a sokszor évtizedekig tartó magyar beavatás szent ösvényét. Viszont, akár a Kárpát-medencében, akár Keleten kezdünk kultúrantropológiai és archeológiai kutatásokba, önkéntelenül a saját világképünk korlátaiba ütközünk, ugyanis a valódi bölcsesség és az igazi múlt a lelkekbe van írva, amelyet sem a tudomány, sem az emberiség mai tudatossága egyelőre nem ismer igazán.
A mai száraz és beszűkült, materialista szemléletű beállítódásunkkal és gondolkodásmódunkkal csupán részlegesen lehet megerősíteni és értelmezni mondáink, a meséink, a mítoszkincsünk, illetve ősi hitvilágunk maradványainak hírmondóit, nem beszélve az életünket jelenleg is átható szellemi világokról.
A magyarság kollektív tudata azonban érzi, sőt tudja, hogy valami sántít a számunkra feltálalt őstörténettel. Ha a fejünkbe eddig belepumpált ismeretrendszer egyelőre még nem tudja a mai tudomány elsöprő erejét teljes egészében visszaverni, mégis belül az a meggyőződés erősödik bennünk, hogy őseink jól szervezett társadalomban éltek, korukat messze felülmúló műveltséggel rendelkeztek, elképesztően toleránsak voltak, kitűnően alkalmazkodtak az újabb és újabb kihívásokhoz és tették mindezt isteni származású beavatottjaik és szellemi vezetőik iránymutatásai szerint.
Népünk emlékeiből már az is kiderült, hogy utolsó honvisszafoglalónk, Árpád népe ismerte a Bibliát és tudta, hogy a magyarok ősatyja, Nimród, vagy más néven Ménrót, is szerepel benne. Ez pedig minimum a nagy özönvíz koráig repít vissza bennünket, ami a ma érvényben lévő Ószövetség hajnalán született, ily módon szentesíti, hogy őseink jelen voltak egy új világ – nevezetesen, az özönvíz utáni világkorszak – születésénél és felvirágoztatásánál. Azt nem várhatjuk el egy nem magyarok számára íródott, konkrétan zsidó vallású szövegtől, hogy dicsérje Nimródot, de nevének említésére mindenesetre felfigyelhetünk, hiszen a mi Nimródunk Noé dédunokája volt. Természetesen az ellentábor egyik része ezt is cáfolja és kétségbe vonja Nimród, illetve Ménrót ősapánk személyének azonosítását, illetve a másik része igyekszik befeketíteni Nimród alakját, mondván, Bábel Tornyát az emberi nagyra vágyás ihlette. Valószínű, hogy az igazság valahol középen található: létezett egy bölcs ősatya, akit a magyar krónikások Ménrótként említenek és tettei nem azért voltak számottevőek, mert tornyot épített, hanem mert óriás volt, ergo óriásoktól származott. (Talán nem e Földről való volt?!)
Érdemes arra is felfigyelnünk, hogy az „óriás” (gygas) szó nem kifejezetten az akkori emberiségre használt jelző. Sokkal inkább az a benyomásunk támadhat, hogy a magyarok ősatyja egy külön fajhoz, megkockáztatom, nem teljesen a korabeli emberi fajhoz tartozott.
Bárhogy is csűrjük-csavarjuk, Nimród (Ménrót) éppen azon a területen élt és munkálkodott, amelyen később Sumer kialakult és ahol éppen olyan toronytemplomokat építettek, mint amilyen Bábel Tornya is volt.
Aki elolvassa Kézai Simon krónikájának idevágó részeit, sok érdekességgel és furcsasággal találkozhat még Nimróddal kapcsolatban, melyek egyértelműen eltérnek a mai ószövetségi részektől.
Túllépve Kézai verzióján a magyar-sumer párhuzam válik nyilvánvalóvá számunkra, amikor Berossos (Bérosszosz; i.e. 4-3.sz.) feljegyzéseit olvassuk, aki egy Babilonban élő káld történetíró volt. A Nimródról alkotott képünk itt tovább bővül és megjelennek a képben a szkíták, amely a magyarságkutatók körében vitán felül álló szkíta (szittya) – hun – székely – avar – magyar leszármazási láncolat egyik láncszeme. Mindez hangsúlyozottan a Tigris és az Eufrátesz vidékén érhető tetten, tehát Mezopotámiában, ahol suméreknek hívták az őslakókat és ők saját bevallásuk szerint is (földönkívüli) istenektől származtak. Nesze neked hivatalos eredetkutatás!
Két alapvető irányt javasolhatok továbbgondolásra. Az egyik szerint mindez véletlen egybeesés: az Ótestamentum és a sumér ékírásos krónikák tévednek, Kézai Simon (i.sz. 13. sz.) és Berossos (i.e. 3. sz.) összebeszéltek, s fanatikus magyar hívőként dicső múltat találtak ki, avagy vizionáltak számunkra.
A másik megközelítési mód szerint nincs itt semmiféle véletlen egybeesés vagy összeesküvés: az Ószövetség Ménrótként említett óriása megegyezik Nimród ősatyánkkal. Továbbá elképzelhető, hogy Nimród valóban Noé leszármazottja volt. Itt egy földönkívüli vonulaton is el kell gondolkodnunk, valamint az érdemesség kérdésén, ami alapján a Teremtő méltónak tartotta Ősatyánkat arra, hogy az új világkorszakba bizonyos tudást átmentsen ő és népe által. (Persze ez felveti a honnan hova kérdését is, de ez most túl messzire vezetne.) Mivel a sumérok éltek azon a vidéken, ahogy Bábel Tornya épült, ezért ők kihagyhatatlanok a nimródi történetből, ami viszont a sumér-magyar, pontosabban sumér-szkíta kapcsolatokat erősíti meg.
Utolsó kérdésem-felvetésem: vajon milyen isteni bölcsességet birtokolt Ménrót óriás, amely a történelem kezdetének kezdetén már akkora ribilliót okozott, hogy a vallási hagyományok a mai napig megőrizték emlékét.
Többek között erről is szó lesz a november 21-én megrendezésre kerülő előadássorozatunkon, a FELEMELKEDÉS NAPJÁN, amelyre ezúton is minden érdeklődőt szeretettel várunk.
A részletekről a boldognapot.hu és a napvallas című facebook oldalaimon tájékozódhatsz.
Száraz György
Boldog napot!
Forrás:boldognapot.hu
Tovább a cikkre »
