A magyarországi élelmiszer árstop akár 1 százalékkal csökkentheti az inflációt februártól

A magyarországi élelmiszer árstop akár 1 százalékkal csökkentheti az inflációt februártól

Az élelmiszerárak befagyasztásának becslések szerint 0,5-1,0 százalék körüli inflációcsökkentő hatása lehet februártól – mondta a Századvég Alapítvány vezető közgazdásza pénteken az M1 aktuális csatornán.

Szakáli István Loránd hozzátette: most inflációs válság zajlik, amelyben egy bölcs gazdaságpolitikának nemcsak a gazdaság, hanem a társadalom érdekeit is figyelembe kell vennie. A közgazdász különleges, átmeneti időszakra érvényes intézkedésnek látja az élelmiszer árstop mellett az üzemanyagárak 480 forintban történt maximálását is.

Ehhez kapcsolódva megjegyezte, szakértői becslések szerint a decemberi inflációs adatban már meg is hozta az eredményét az üzemanyagárak korlátozása, hiszen ez a lépés 1,0-1,5 százalékkal csökkentette a lehetséges inflációt decemberben.

Hírdetés

Közölte, Magyarországon a decemberi infláció éves összevetésben 7,4 százalékos emelkedést mutatott, ami megegyezik a novemberi adattal. Más országokban azonban, ahol hasonló intézkedéseket nem léptettek életbe, magasabb lett a decemberi infláció, amely Lengyelországban például 8,9 százalék volt -jegyezte meg. Szakáli István Loránd rámutatott: a világgazdaság újraindulásának következménye az infláció, amely nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában is jelen van.

A jelenlegi hazai infláció túlnyomórészt külföldről begyűrűző infláció, ebben az elszabaduló energiaáraknak és a megemelkedett nyersanyagáraknak van a legnagyobb szerepük – fejtette ki.

„Ha egyszer vége lesz ennek a járványnak, akkor szépen lassan ezek az inflációgerjesztő hatások is mögöttünk lesznek, és az infláció visszacsúszhat az elmúlt években megszokott szintre” – vélekedett Szakáli István Loránd.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »