Még meg sem szilárdult a kötőanyaga, a balliberális szlovák sajtó publicistája átvéve a Most-Híd retorikáját már Orbán Viktor meghosszabbított kezének titulálja a Magyar Közösségi Összefogást. Peter Morvay cikkében odáig megy, hogy azt írja, Budapest dönti el, hogy az MKÖ a Smerrel vagy az ellenzékkel fogjon-e majd össze.
Azt már megszokhattuk, hogy Peter Morvay állandó vesszőparipája az Orbán-kormány szapulása, amely szerinte a megtestesült gonosz. Írásai ugyanakkor azt bizonyítják, a publicista egyáltalán nem ismeri a magyar közösséget és cseppet sem érti a vele egy országban élő magyar emberek értékítéletét.
Morvay keddi írásában azt fejtegeti, hogy az MKÖ listája esélyt ad ugyan a magyaroknak a parlamenti képviselet megszerzésére, de hogy kivel alakítanak majd kormányt, azt úgyis Budapest dönti el. Szerinte ez azért is rossz, mert „1989 óta egyetlen szlovákiai magyar párt sem függött ennyire egyoldalúan Budapesttől, mint az MKÖ, és sosem kormányzott még ennyire antidemokratikus rendszer Budapesten”. Azt is fejtegeti, hogy Orbánnak inkább elfogadható egy Smer és egy SNS, mint „Soros ügynökei”. A magyar kisebbséget pedig olyan közösségnek állítja be, amely néhány specifikus igény teljesítéséért lepaktálna akárkivel.
Nem kívánok foglalkozni Morvay Orbán-kormány nemzetközi megítélését érintő megjegyzéseivel, mert az világnézet és politikai indíttatás függvénye. Lejáratni azonban egy egész közösséget pusztán Orbán-ellenes propaganda céljából, túlmegy egy határon.
Ezeréves államiság és közösségi tapasztalat
A felvidéki magyar közösség Szlovákia történetében mindig a jó oldalon állt. Legalábbis a bölcsebb, jövőbe mutató megoldásnak vélt alternatívára adta le a voksát. Egészen 2016-ig, amikor a Most-Híd magyar szavazatokkal a maffiakormány tagja lett. Tény, hogy sokan visszaéltek a magyar szavazatokkal, nem csak négy éve, de korábban is.
A felvidéki magyar közösség nem azért állt mindig a jó oldalra, mert a szlovákok ezt várták tőlük, hanem azért, mert a magyarok egy ezeréves államisággal rendelkező nemzet. Olyan történeti emlékezetünk van, amelyre támaszkodhatunk, így tudjuk, hogy ha a magunk erejéből nem harcolunk meg valamiért, nincs olyan washingtoni, moszkvai, brüsszeli vezetés, amely ezt megteszi helyettünk. És nincs olyan pozsonyi garnitúra sem, legyen az bármilyen demokratikus.
Azért álltunk a jó oldalon, mert az elmúlt száz év megannyi megaláztatása ellenére az ország sorsa a mi sorsunk is (ezt is a saját kárunkon tanultuk meg az Osztrák-magyar Monarchia bukásakor). Mi ezt képesek vagyunk felfogni ellenségkép gyártása és a felelősség áthárítása nélkül is, bár a szlovákok egy része és a szlovák politikai spektrum egésze félelemből fakadó, túlkompenzáló nacionalizmusa gyakran ezt igencsak megnehezíti.
Csak mosolyogni tudok azokon a politikusokon, akik Dél-Szlovákia autonómiájától rettegve magyar revizionizmust emlegettek. Látva, mi folyik az országban, nem amiatt aggódtak, hogy mi lesz a hazájukkal, hanem hogy nem ők lesznek a közpénzeket megdézsmáló urak a déli régiókban.
Továbbra is a jó oldalon
Meggyőződésem, hogy a felvidéki magyarok a jövő évi választáson is a jó oldalra fognak állni. A közösség aszerint fog dönteni, hogy az adott kínálat boldogulását és megmaradását fogja-e szolgálni, hiszen – tetszik vagy sem – ez Szlovákia érdeke is.
A korrupció, a bíróságok, ügyészségek a rendőrség korrumpáltsága a magyarokat és szlovákokat egyaránt sújtja, az oktatásügy és egészségügy helyzete szintén közös probléma. Azzal a különbséggel, hogy mi a rendőrnek vagy az orvosnak saját személyes ügyeinkről anyanyelvünkön szeretnénk beszélni, legalább azon a vidéken, ahol otthon vagyunk.
Ami pedig Orbán Viktort és a magyar kormány, illetve a felvidéki magyarok többsége által irányukba érzett tiszteletet és hálát illeti, Peter Morvaynak nem kellene csodálkoznia. Vádaskodásait – ha már mindenáron fel akarja róni valakinek – rója fel a szlovák politika teljes spektrumának.
Felvidéki magyar szempontok
Mert miközben a szlovák alkotmány másodrendű polgárként kezel bennünket, a magyar alkotmány védelmébe vesz minket. Míg a szlovák politika és közélet kommandósokat küld a magyar szurkolókra és azt sérelmezi, hogy a magyar himnuszt vagy a Nélküledet énekeljük a lelátókon, illetve magyar jelképeket akarunk viselni, addig az állítólag „diktatórikus Magyarország” támogat minket abban, hogy azok legyünk, amik vagyunk. Aminek anyánk nevelt minket: magyarnak. Vajon nem hasonló jogokért kardoskodnak oly’ elszántan a liberális szlovák sajtó újságírói, ha az LGBTI-közösségről van szó?
Miközben Szlovákiában egymást érik a dugába dőlő infrastrukturális projektek, Magyarország kormánya még a határokon túl is olyan beruházásokat indít és (Szlovákiával ellentétben) visz véghez, amelyek számunkra is fontosak. Átkelőket, hidakat épít a két ország között, energiafolyosókat hoz tető alá. Intenzíven építi a Visegrádi Négyeket, amelyek segítik Közép-Európa megerősödését, míg a szlovák külpolitika kimerül abban, hogy vért izzadva próbálja demokratikus jogállam látszatát kelteni, miközben fasiszták ülnek a parlamentben.
Míg Szlovákiában a közintézmények felújítására szánt forrásokra rátelepedett a korrupt rendszer, a pályázati pénzek pedig a déli vidékekre épp csak csordogálnak, addig Magyarország kormánya pusztán a nemzethez tartozásunk okán templomokat és óvodákat újíttat fel, és kis- és közepes vállalkozásokat segít vissza nem térítendő támogatással.
Magyarország nem vádaskodást, hanem tiszteletet érdemel
A szlovák nemzetnek és különösen a szlovák ellenzéki politikumnak nem támadnia kellene Orbán Viktor Magyarországát, hanem tiszteletet és hálát kellene iránta éreznie. Mert erőszakos nacionalizmus nélkül, Szlovákia tiszteletben tartásával gondoskodik a felvidéki magyarságról, gyakran kockára téve a mi bizalmunkat is, hogy ne vessze el a szlovák nemzet épp csak szárba szökkenő bizalmát.
Orbán Viktor Szlovákia súlyát és függetlenségét növeli a Visegrádi Négyek építésével, és nem fordított neki hátat akkor sem, amikor a szlovák kormány feláldozta volna Visegrádot, hogy a „mag-Európa” csicskása lehessen rövidlátó belpolitikai célokért.
Ez hát az a nagy diktatúra, amelyre felnéz a felvidéki magyar. A szlovák sajtó egyes elfogult képviselőinek számot kellene vetniük saját értékítéletükkel. Nem Orbán Viktor miatt, hanem a felvidéki magyarok miatt, akikkel egy országban élnek és akikkel – tetszik, nem tetszik – sorstársak.
Nem riogatni kéne, és Budapestre mutogatni. Le kellene szállni a magas lóról, mert Szlovákia már nem bezzegország, és nagyon sokat kell még tennie azért, hogy joga legyen a szomszédait kritizálni. Mert Mečiar köszöni, jól van az Elektra villában, Dzurinda és a Penta sem panaszkodhat, Robert Fico sokadik éve hatalmon, miközben burjánzik a kočnerizmus és Kuciakhoz hasonló értékes fiatalok vesznek oda vagy menekülnek el az országból.
A ma már világosan látható problémák (oligarchák, Kočner, politikai összefonódások, mérhetetlen korrupció) egy fiatal nemzet gyermekbetegségei. Ezek felszámolásában pedig a Kárpát-medencében élő szlovákoknak egyetlen igazi szövetségesük lehet: a Kárpát-medencében élő magyarok.
Komjáthy Lóránt
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
