Kissé unott tekintettel, elmélázva ül egy nő mindenféle holmi között, valamikor a 20. században. Két tárgyról is látszik, hogy a modern időkben járunk: az egyik a repülőgép, ami az égen száll át, a másik a nő cipője, amely ugyancsak jellemző a korra.
A rézkarc címe: Melancholia, 1915. Nem kétséges, hogy Tichy Gyulát Albrecht Dürer azonos című grafikai lapja (Melencolia I., 1514) ihlette, amikor ezt a munkáját készítette. A 16. századi mester metszetén drapériaszerűen elomló, hosszú ruhában, körzővel a kezében ül egy, a világ és a saját sorsán gondolkodó szárnyas, reneszánsz nőalak. Mindkét alkotáson megfigyelhető egy szabálytalan, sokszögű mértani test.
Dürer metszetén harapófogó, Tichy rajzán pedig egy franciakulcs fekszik a földön. A nő arcáról az utóbbi képen már nem sugárzik annyi értelem, mint Dürer azonos című alkotásán. (Hiába, nem mindig előnyére változik a világ…) „A főalak a modern kor világába van transzponálva, körző helyett kezében mikrométer, előtte az én kedves elektromágnesem, rajta a hatásának kitett, titokzatos viselkedésű kristállyal, az égen repülőgép, integráljelek, akkumulátorlapos villanylámpa szanaszét a földön…” – írta művéről Tichy 1918-ban.
A Nemzeti Galériában március 5-ig volt látható A festő-poéta. Tichy Gyula, a magyar szimbolizmus mestere című kiállítás. A tárlaton bemutatott művek is egyértelművé tették, hogy Tichy alkotásait, metszeteit és nem túl nagyszámú festményét mély gondolatiság hatja át; a művészt megérintették a korszak modern eszméi, aktuális kérdései. Sokoldalú ember volt, a festészeten és a grafikán kívül érdekelte a csillagászat, a fizika, korának technikai eredményei. Még egy tudományos-fantasztikus regénybe is belekezdett, ám elhatalmasodó betegsége miatt befejezni már nem tudta. Korának embere volt, abban az értelemben, hogy hitt a technikai haladásban és a társadalmi fejlődésben. Mindez jól kivehető, ha alaposan megnézzük alkotásait. A 20. század első évtizedeiben, leginkább értelmiségi körökben, sokan gondolták, hogy a repülőgép, az autó, a tank bevetése az első világháborúban és általában a technikai vívmányok szinte automatikusan meghozzák majd a földi boldogságot. Ma már tudjuk, nem így lett…
De, most lépjünk vissza kicsit, és tekintsünk rá Tichy Gyulának, ennek a kevésbé ismert művésznek a pályakezdő éveire. „Művészete hol kifinomultan dekoratív, hol hátborzongató, mindig talányos, elgondolkodtató, nehezen felfejthető. Egyszerre inspirálta Albrecht Dürer és Zichy Mihály rajzművészete, illetve a kortárs szecessziós-szimbolista angol, bécsi és német mesterek, Aubrey Beardsley és Walter Crane munkái, de nagy hatással voltak rá a japán fametszetek is. Szenvedélyesen olvasott, gondolkodását meghatározták irodalmi élményei. Kedvencei között ott találjuk Dantét, Jókait, Balzacot, Jules Verne-t, de a csillagász Flammariont is. Sokrétű érdeklődése megmutatkozik a műveiben is, melyeken a szimbolikus gondolatok tudományos-fantasztikus elképzeléseken keresztül jelennek meg változatos technikák által és különböző formákban” – olvashattuk a kiállítás magyarázó szövegei között.
Tichy Gyula 1879. augusztus 28-án született Rimaszombaton (ma: Szlovákia). Családja hamar Rozsnyóra költözött, így alap- és középfokú iskoláit itt végezte. 1888 októberében megszületett öccse, Kálmán, aki felnőve grafikus, író, néprajzkutató és a rozsnyói Városi Múzeum igazgatója lett. A két fivért szoros baráti és szellemi kötelék fűzte egymáshoz. Tichy Gyula tizenhat éves korában Walter Crane hatására Rozsnyón képes iskolai újságot szerkesztett, amelyben Dante Poklát illusztrálta. 1897-ben beiratkozott a Műegyetem gépészmérnöki karára, ám az első félév után megbetegedett, és hat hónapig otthon lábadozott. Később, 1898 és 1902 között a Mintarajziskola rajztanárképzőjének növendéke lett, ahol Gyulai László és Székely Bertalan voltak a tanárai. Ezekben az években Alfons Mucha alkotásai voltak rá hatással. 1904-ben állást vállalt a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumban. 1905-ben azonban tüdőbetegsége kiújult, kénytelen volt feladni az állását, és Rozsnyóra utazott lábadozni.
Festményei leginkább Gulácsy Lajos hatását mutatják. A századelőn készült alkotásait a szimbolizmus és a szecesszió gondolatvilága hatja át. Ilyen képe a Séta a falakon vagy a Királyasszony néném II. (1908), amely Arany János Zách Klára című balladáját illusztrálta. Az irodalmi mű Zách Felicián lányának megbecstelenítését beszéli el, majd az apa bosszúját és az azt követő véres megtorlást. A ballada 1855-ben keletkezett. Zách Felicián tragédiáját a korabeli közönség a bukott szabadságharcra való utalásként értelmezte. Tichy azonban nem a dráma kirobbanását ábrázolja, hanem az előzményét. A ballada kezdő versszakaiban Károly Róbert király felesége, a lengyel Erzsébet öccsével, Kázmérral beszélget, aki „királyasszony néném”-ként szólítja meg, és kérleli, hogy engedélyezze udvarhölgye, Klára elcsábítását. Tichy látszólag ártatlan középkori jelenetében Erzsébet és Kázmér két udvarhölgy kíséretében sétál. Kázmér éppen Klárára néz, miközben nővére, a királyné rémülten utasítja vissza a kérését. Tichyt erősen foglalkoztatta ez a versrészlet, három változatban is megfestette.
Hamisítatlan szecessziós hangulatú képe az Endre királyfi Bizáncban (1910) című festmény. A Heti piac Rozsnyón télen (1910) pedig mintha csak egy kiragadott filmrészlet lenne, egy elkapott pillanat.
A Nemzeti Galéria kamarakiállításán az alkotó festményein kívül főleg linóleummetszeteit láthattuk, néhány rézkarca mellett. A linóleum puhább anyag, könnyebb dolgozni vele, mint a fával. Munkái, melyeket ezzel a technikával készített, korántsem csak fekete nyomatok; különböző színeket is használt, például világosbarnát, élénkzöldet vagy éppen kéket. Tichy 1906-ban kezdett érdeklődni a grafikai technikák iránt, amikor Kálmán öccse Dürer metszeteit ábrázoló képeslapokkal tért vissza Münchenből. 1908 őszén beiratkozott Olgyai Viktor grafikai szaktanfolyamára, a Mintarajziskolába. Itt tanulta meg a linómetszést. Szimbolikus témái a szecesszió lineáris, ornamentális formanyelvén jelentek meg, de alkotásaira erősen hatott a japán fametszetek síkbeli elrendezése, valamint a kortárs bécsi szecessziós fametszők művészete is.
Tichy előszeretettel ábrázolt aktokat, hiszen egy szép, formás női alakkal sok mindent kifejezhet a művész. Egyik legszebb kék linóleummetszete az aktokkal ékesített Diana és Akteon (1912) című alkotása. Tichy 1912-ben a keleti művészet szakértőjével, Felvinczi Takács Zoltánnal meglátogatta a Szépművészeti Múzeum japánfametszet-termét. Feljegyzései szerint ez a látogatás inspirálta az említett munkáját. A lapon a görög mítosz elevenedik meg: Akteon (Aktaión) thébai királyfi meglesi a meztelenül fürdőző Artemiszt, ezért a haragos istennő bosszúból szarvassá változtatja, Akteont pedig végül széttépik a vadászkutyái, mert nem ismerik fel gazdájukat. A kétrészes lap Tichy jellegzetes negatív hatású metszéstechnikájának egyik legszebb példája. A sötétkék háttérből fehéren bontakoznak ki a női aktok, valamint a többi motívum – Akteon stilizált alakja, a fürdőépület elemei, a fák, a virágok és a talaj töredezett, apró foltjai.
Tichy azonban nemcsak linómetszeteket készített, szívesen dolgozott temperával is. Tüdőbetegségétől élete végéig nem tudott szabadulni, ezért gyakran volt ágyhoz kötve. Ebből adódott, hogy a kisebb helyigényű és könnyebben kivitelezhető technikákhoz fordult. Egyik érdekes kompozíciója a Bródy Sándor géniusza című temperakép. A festmény tisztelgés a neves író, a budapesti művésztársaság ismert alakja előtt. A festő a feljegyzéseiben leírta, hogyan keletkezett ez az alkotás: 1905–1906-ban a Lövölde téren egy házban laktak Bródyval, sőt mindketten ugyanarra a helyre jártak, a Cairo kávéházba, noha személyesen nem ismerték egymást. Képe megkomponálásához Tichy felhasználta egy „szép színinövendék” alakját, akivel egyszer az utcán látta Bródyt. Egy női aktot festett az író mögé, mellőzve az ilyenkor szokásos allegóriát.
A Nemzeti Galéria kiállításán egy másik arcát is megismerhettük a kiemelkedő tehetségű fiatal művésznek. Tichy mindig szívesen rajzolt tollal, hiszen metszetei, rézkarcai is először tollrajzban, vázlatosan készültek el. Az 1910-es évektől erőteljesen megváltozott a gondolkodása; az álmodozásra késztető, allegorikus női és férfifigurák, valamint a filozófiai gondolatok helyett egy súlyosabb, kietlenebb világ bontakozott ki művészetében. Az ekkor készült rajzain jól látszik, hogy fokozódott a technika és a tudomány iránti érdeklődése. Képein mintha nem tudna mit kezdeni az emberiség a tudománnyal és a művészettel. Erről írta: „Vad, komor hanglatú, amilyen az élet, mely ellensége a szépnek, a kecsesnek, a könnyűnek, a jónak: gonosz, púpos, fukar, zsarnok.” (Vajon mit mondana most, teszem hozzá…) Ezt az életérzést fejezi ki a Látcsővel című, 1912 körül készült rajza, a Madách című tusrajza vagy az Acél-hab kisasszony című rajza is, amelyen egy furcsa gépekkel telezsúfolt tájban egy női akt ácsorog bizonytalanul, mint aki nem találja helyét a világban.
Tichy egyik legérdekesebb műve a Madách beteggé teszi az aranyat (1916) című tusrajza. A képen az író egy különös laboratóriumban mindenféle bizarr eszközök között dolgozik, lázasan és megszállottan, mint egy alkimista. Óriási anyás csavarok, kígyózó gégecsövek, valamiféle üvegtartály és benne egy nagy kémcső… A látvány Hans Rudolf Giger svájci szürrealista festő horrorfilmekhez készített bizarr díszleteire emlékeztet. Az első világháború megviselte Tichy idegeit. Erről tanúskodik az Antwerpen című rajza is, amely 1914-ben készült. A hadiesemények úgy hozták, hogy a németek bevonultak Belgiumba. Céljuk a tengerhez való kijutás volt, ezért ostromgyűrűbe vonták Antwerpent. A város október 9-én került német kézre. A rajzon az Antwerpent megszemélyesítő nőalak kétségbeesetten néz fel az égre, egy vadászrepülő felé, amelynek orra II. Vilmos német császár harci sisakját és arcvonásait mutatja.
Még sokat írhatnánk Tichy Gyula munkásságáról, hiszen alig szóltunk például irodalmi tevékenységéről, megkezdett, de be nem fejezett regényéről vagy saját grafikai albumáról, ami a Világosság Könyvnyomda 1909-es kiadásában jelent meg Egy tusos üveg meséi címmel. 1918 tavaszán kezdte el írni memoárját, amelynek szokatlan módon az Önéletrajzi szótár címet adta. Élete utolsó éveiben ezen, illetve A Mars rabjai című tudományos-fantasztikus regényén dolgozott.
Kiújuló tüdőbetegsége végül korai halálát okozta. 1920. június 20-án, negyvenéves korában ért véget földi pályája. Nekrológjában Bálint Aladár így írt róla: „Minden ízében eredeti, érdekes volt minden kezevonása, álomvilágban élt, álomvilágot teremtett, és az ősi mesék zamatját idézte vissza grafikai műveiben.”
Szöveg és fotó: Mészáros Ákos
Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. március 19-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
