A június 19-ei temetéssel a felvidéki magyar néptánc-mozgalomnak megint egy jelentős tartóoszlopa távozott közülünk, Strieženec Horváth Rudi, a Felső-csallóközi Népi Együttes létrehozója személyében.
Szülőfalujában, Pozsonypüspökin 1954-ben hozta létre az együttest. Aztán rakétagyorsasággal tört fel, mint tavasszal, az olvadások idején a buzgár. A faluban, az ifjúsági mozgalomban „kulturos” volt, megszólították, hogy csináljon már valami jelentősebbet, hát összetoborozta a fiatalokat. Népi tánccsoportot alapított, magyart. A Csemadok lett a pártfogója. Még az évben jelentkeztek az Ifjúsági alkotások népművészeti versenybe (Súťaž tvorivosti mládeže) és Pozsony járásban döntőt nyertek, aztán kerületit, aztán szlovákiait, aztán elkerültek Ostravára a csehszlovák köztársasági döntőre.
Anyagi támogatást azt nem kaptak, pedig a mulatás közben azt is ígért, de egy szép levelet küldött az együttesnek, amelyet máig büszkén őriznek.
Az Együttesnek a Csemadok Pozsonypüspöki Helyi Szervezetén belül ez az egyik legnagyobb elismerése. Nagy dicsőség volt ez abban az időben, nem politikai barátként, hanem a táncaik, dalaik elismeréseként, egy asztalnál ülve szórakozni az ország megbecsült kultuszminiszterével! Ugye, Koller Feri bácsi? – aki fentről nézve vezeted a tollamat -, te már csak tudod, te voltál a vezető „nótamester” és melletted Orbán Gizike a „kis dalos pacsirta”.
A versenygyőztes tánckoreográfiákat viszont Strieženec Rudi állította színpadra, ő volt az „alkotómester”. Egy év múlva 1955-ben, hogy az együttes eljuthasson Prágába, a Spartakiáda országos verseny-bemutatóra újból kellett, hogy az év folyamán fokról, fokra haladjon előre: járási forduló, kerületi forduló, szlovákiai forduló és csak utána jöhetett Prága. Olyan értékes műsoruk volt, hogy ezt győzték. Ott, Prágában találkoztunk.
Én, egy másik vonalon jutottam Prágába. Tényleges katonaként a hodonini ezred morva folklór tánccsoportját koreográfusként és táncosként segítve mi is végigjártuk a verseny „szamárlétrájának” minden fokát, és győztesként kerültünk az országos Spartakiádára. Magyar Kossuth verbunk volt az egyik versenyszámunk. A Népes Együttesünk engedélyével tanítottam be ott is. Nagy munka volt, de örömmel csinálták a táncosok és a zenekar is. A koreográfiáért külön díjként Novák tábornok dedikálásával elnyertem egy szép, értékes könyvet, legalábbis akkor az volt – ma is őrzöm.
Leszerelésem után 1955 telén találkoztunk újra. Az Együttesnek betanítottam a Vetélkedő című, a Népesnél nagy sikert aratott koreográfiámat. Engedély nélkül tehettem, mert a Népest, a felvidéki magyar kultúra fényben ragyogott gyöngyszemét, a politikai machináció már megszüntette.
Már volt egész estét betöltő műsoruk, a magyarságunk hirdetése mellett be tudták mutatni, hogy milyen is az a magyar népi, és népies dal-, tánc- és zenekultúra.
Ilyen eseménydús sikeres kezdőévek után a Felső-csallóközi Népi Együttes, 1958 őszén megvált a pozsonypüspöki Csemadok fenntartótól és leköltözött Somorjára a Járási Népművelési Központhoz. Ott Rudinak is tudtak munkahelyet adni. Sajnos, ott is csak rövid időt tölthettek, mert jött 1960-ban a területi nagy átszervezés és a Somorja járást beolvasztották a Dunaszerdahelyi járásba. Az együttes is, hogy megtarthassa a járási státuszát és az ezzel járó anyagi hátteret, leköltözött az újonnan létrehozott járás székhelyére, Dunaszerdahelyre. Nevet változtatott és az Ifjú Szivek Magyar Dal- és Táncegyüttes mintájára lett belőle Csallóközi Dal- és Táncegyüttes.
Az együttes, melyet Rudi még hosszú évekig vezetett és élete végéig büszkén támogatott, Csallóköz büszkeségeként ma is eredményesen működik, de erről már Quittner János, Dudek Ferenc, Oláh Attila koreográfusok – bocsánat, ha valakit kihagytam – többet tudnak vallani.
A szerző az MMA Köztestületi tagja, Martin György-díjas néptáncgyűjtő koreográfus
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »