Ha lemaradtak volna az elmúlt hét legérdekesebb írásairól, most bepótolhatják. A Múlt-kor elhozta Önöknek az FBI leghírhedtebb szovjet „tégláját”, megismerkedhettünk Simon Böskével, aki 1929-ben Miss Európa címet szerzett, elmerültünk az 1942-es Tokió-rajtaütés részleteiben és elborzadtunk Hernán Cortés Azték Birodalmat leigázó hadjáratán.
Ma már kevesen vannak, akik hallottak Simon Böskéről, pedig 1929-ben az egész kontinens megismerte nevét. A mindössze a 20. életévében járó lányt – aki néhány évvel azelőtt megnyerte a Keszthelyi Korzó Szépe címet – 1929. január 6-án választották meg Magyarország legszebb lányának. A szőkés hajú, piciny szájú, nagy és kék szemű, nyúlánk, őzike alkatú, 116-os sorszámú fiatal lány, aki megfelelt a korszak női ideáljának, a vetélkedő végén kijelentette, nem érti, miért éppen ő nyert, hiszen „annyi szép lány van Pesten”.
Egy hónappal később még nagyobb volt a meglepetése, amikor kihirdették, hogy a párizsi Miss Európa-versenyt is behúzta: 16 nemzet legszebbjei közül választották őt ki. „Ne csináljanak nekem viccet, mert a Dunának megyek!” – mondta Böske az eredményhirdetés után félénken és bájosan.
Simon Böske címe sokat jelentett a két világháború közti, a trianoni békediktátum által sújtott Magyarországnak. A lánynak nem más gratulált, mint a francia köztársasági elnök, a monacói fejedelem és több diplomata is, vagyis a magyar közvélemény szemében Simon Böske nemzetközi győzelme valójában méltó válasz volt a trianoni békediktátumra. De vajon miért döntött úgy később, hogy nem utazik el az Egyesült Államokban rendezendő Miss Universe-versenyre? Miért nem nevezhetett el róla mintát az egyik francia selyemgyár? A válaszokat itt találják.
„Mi tartott ennyi ideig?” – kérdezte állítólag a megpakolt szemeteszsákot cipelő Robert Philip Hanssen, amikor 2001. február 18-án letartóztatta az FBI. A gyermekként súlyos önbizalomhiánnyal küzdő férfi fiatalon csatlakozott a chicagói rendőrséghez, később az FBI-hoz került. 35 éves volt, amikor bármifajta pszichológiai vizsgálat nélkül a munkaerőhiánnyal küszködő kémelhárítási területre került, és szinte rögtön önként felajánlotta szolgálatait a szovjet katonai hírszerzésnek.
A kívülálló szemlélő, valamint felettesei és munkatársai számára úgy tűnt, Hanssen teljesen normális életet él. Hatgyermekes családjával a tipikus amerikai modell megtestesítője volt. Buzgó katolikusként pedig egyenesen „istenteleneknek” nevezte a szovjeteket. (Később egyébként zaklatta egyik női kollégáját és egy sztriptíztáncossal is közelebbi kapcsolatba került.) De vajon hogyan dolgozta fel magában, hogy mélyen vallásosként egy, az ateizmust gyakorlatilag államvallássá emelő világbirodalomnak kémkedett? Mit mondott a pap, akinek meggyónta a tettét? Miként bukott le az FBI leghírhedtebb szovjet „téglája”? Ide kattintva megtudhatja.
Pearl Harbor 1941. decemberi japán támadását követően a felkelő Nap országa sorra hódította el a fontos ázsiai területeket, verte szét a szövetséges hadakat, az amerikaiak harci morálja pedig egyre csökkent. A háború fordulópontja még messze volt, amikor Francis Low sorhajókapitány fejéből egy igen merész ötlet pattant ki: mi lenne, ha a hadsereg bombázói is fel tudnának szállni egy anyahajóról? A tengerészetnél ugyanis addig csak rövid hatótávolságú bombázók, valamint vadászgépek szolgáltak. A küldetést végül James (Jimmy) Doolittle dolgozta ki: eredeti terve úgy nézett ki, hogy a hadsereg bombázói, megfelelő mennyiségű extra üzemanyagtartállyal felszerelve, két anyahajóról emelkednek fel, majd Japán bombázása után kínai reptereken érnek földet.
A valóság azonban átírta a terveket: mivel egy japán őrhajó észrevette őket, leadta a jelzést Tokiónak, így Doolittle egységeinek hamarabb kellett felszállniuk, és elindulniuk hosszú útjukra, ugyanis az anyahajókat nem tehették ki tovább veszélynek. Japán nem vette komolyan a veszélyjelzéseket, az amerikaiak B-25-ösei pedig sikerrel bombázták Tokió, Jokohama, Nagoja, Oszaka, Jokoszuka és Kóbe városait. De vajon meddig volt elég az üzemanyaguk? Miként értek partot a támadók? Hányan jutottak haza? Megrovást vagy előléptetést kaptak az összes elvesztett gép miatt? A válaszokat ebben a cikkben keresse.
Hernán Cortés a legtöbb felfedezőhöz hasonlóan az őslakosoktól hallott szóbeszédek miatt döntött úgy, hogy nekivág a kockázatos azték útnak, amelyek a hegyeken túli arannyal és ezüsttel töltött városokról, káprázatos civilizációkról és napfénytől ragyogó házakról szóltak. Annak ellenére, hogy a kubai kormányzó maradásra szólította fel őt. A hódítók 1519. február 10-én 11 hajóval, 600 emberrel, 300 teherhordó antillai indiánnal, valamint 17 lóval indultak útnak Havannából.
Néhány nappal később pedig már csatában is kipróbálhatták magukat a kalandorok: Tabasco régióban több mint 20.000 azték harcos ellen aratott hatalmas győzelmet a spanyol sereg. Az azték fővárosba, Tenochtitlánba az év novemberében értek el. A helyiek eleinte barátságosan fogadták a maroknyi idegent, akikről azonban hamar kiderült: az aranyra fáj a foguk. Vajon miként sikerült néhány száz emberrel elfoglalniuk egy hatalmas birodalmat? Mi lett a sorsa a kubai kormányzó által útnak indított, Cortést letartóztatni szándékozó kontingensnek? Miért dobálták meg kővel az aztékok saját uralkodójukat? A hírhedt hadjárat részleteit itt találja.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
