A magyar külügyminiszter szívélyesen üzent az amerikai szenátoroknak

A magyar külügyminiszter szívélyesen üzent az amerikai szenátoroknak

Nem érdemes nyomásgyakorlással próbálkozniuk a hazánkba látogató amerikai szenátoroknak, hiszen Magyarország szuverén ország, az Országgyűlés így nem különböző kongresszusi delegációk látogatása alapján hoz döntéseket.

Erről Szijjártó Péter magyar külügyminiszter beszélt a georgiai kollégájával, Ilia Darcsiasvilivel közösen tartott sajtótájékoztatóján az amerikai szenátorok tervezett magyarországi látogatásával kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva.

Örülünk, hogy eljönnek ide, mert saját szemükkel láthatják, hogy mindaz, amit olvashatnak a liberális amerikai médiumokban Magyarországról, szemenszedett hazugság. És így a saját szemükkel is meggyőződhetnek arról, hogy Magyarországon a magyar-amerikai együttműködésnek, annak javításának mi semmilyen módon nem vagyunk az akadályai”

– jelentette ki.

Meggyőződhetnek arról, hogy milyen remek gazdasági együttműködés van a két ország között, megismerkedhetnek az ország szépségeivel, úgyhogy mint ahogy minden külföldi látogatót, amerikai kongresszusi képviselőket is örömmel fogadunk itt, Magyarországon”

– folytatta.

Ha esetleg azzal a céllal jönnének, hogy elmondják nekünk, hogy hogy lenne érdemes élni, meg milyen döntéseket lenne érdemes hozni, akkor ezt nem javaslom nekik, mert ez mindenképpen egy – ahogy szokták azt mondani – incomplete mission lenne, úgyhogy ez nem érdemes”

– tette hozzá.

Szijjártó Péter közölte, nem tud arról, hogy az amerikai szenátorok a kormányzati szektorból bárkivel is találkoznának, hiszen ők kongresszusi képviselők, tehát nekik a parlamenti képviselők a partnereik.

Hogy ott lesznek-e találkozók, azt meg nem tudom megmondani”

– tájékoztatott.

Hírdetés

Nyomásgyakorlással azért sem érdemes próbálkozni, mert mi szuverén ország vagyunk, és azt gondoljuk, hogy egy szuverén ország a másikra ne gyakoroljon nyomást, főleg akkor ne, ha szövetségesekről van szó”

– fogalmazott.

Leszögezte, hogy az Országgyűlés is egy szuverén ország szuverén parlamentje, ekképpen pedig nem különböző kongresszusi delegációk látogatása alapján hoz döntéseket, főleg fontos kérdésekben.

Svédország NATO-tagságának ratifikációja kapcsán világos az álláspont, nagyon várjuk a svéd miniszterelnök látogatását itt, Magyarországon. Azt gondolom, hogyha el tudott menni Törökországba is a ratifikációs folyamat során, akkor meg tud látogatni minket is”

– mondta.

A miniszter egy másik kérdés kapcsán rámutatott, hogy Georgia felvétele nagyban hozzájárulna az Európai Unió versenyképességének javításához.

Én azt gondolom, hogy Georgia eddigi teljesítményét igenis el kell ismerni, és segítenünk kell a georgiaiakat abban, hogy az európai integrációs folyamatuk minél gyorsabb legyen”

– közölte.

Úgyhogy én azt várom el az Európai Bizottságtól, hogy a csatlakozási tárgyalások első lépéseként ismert úgynevezett tárgyalási keretet rakják össze minél előbb úgy, hogy arról a tanács a magyar elnökség alatt már dönthessen”

– fűzte hozzá.

Szerintem nincs okunk várni, nincs okunk hezitálni, Georgia és az Európai Unió még szorosabb együttműködése nemcsak Georgia, hanem az Európai Unió számára is kifejezetten jó hír lenne”

– összegzett.

Megerősítette, hogy az idei magyar európai uniós elnökség alatt mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy elfogadhassák a tárgyalási keretet, és Georgia minél előbb csatlakozhasson a közösséghez.

Bejelentette, hogy hétfőn lép majd hatályba az azeri-georgiai-magyar-román megállapodás, amelynek alapján a Kaukázusból zöldenergiát, alapvetően szélenergiát importálhatnak Európába.

Ez történelmi jelentőségű közös beruházás lenne, hiszen a világon nincs máshol még 1200 kilométer hosszú tenger alatti áramvezeték (.) A négy ország energiacégeinek közös vállalata alapítás alatt van, és a megvalósíthatósági tanulmányra vonatkozó tender is lezárult. Egy nagy olasz vállalat most áll neki a megvalósíthatósági tanulmányt elkészíteni” 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »