"A magyar az buta" – de ki nézi még butának a magyart?

"A magyar az buta" – de ki nézi még butának a magyart?

Az elmúlt hetekben – teljes joggal – nagy port kavart, hogy Havas Henrik és Pörzse Sándor, aki egykor még nemzeti érzelműnek tartotta magát, közösen butázta a magyarokat. Ugyebár különösen Pörzse esete volt gyomorforgató. De eszembe jutott, nem csak ilyen élesen lehet butának tartani a magyarságot, hanem folytatólagosan és úgy, hogy igazából nincs kimondva, de minden erre enged következtetni. De mire gondolok? Lássuk.

Sajnos azt kell mondanunk, és, bár keresi az ember a szavakat, de ezt nem lehet megfelelőbben körülírni, tovább tart a magyar emberek butának, hülyének nézése. Tavaly novemberben azt ígérte Orbán Viktor, hogy azért kellenek a korlátozások, hogy karácsonyra szabadulhassunk, majd részleges enyhítéseket ígértek januárra és februárra, majd amikor ezekből sem lett semmi, szintén február elején azt mondták, kétlépcsős nyitásról lesz szó, amely márciusban és áprilisban történik meg. Ezek üres szavak maradtak.

Megpróbálták húzni az időt egy olyan nemzeti konzultációval, ahol valós válaszadási lehetőségek nem igazán voltak, de hiába nézik butának, hülyének a magyar embereket, mi nem vagyunk azok, hiszen akárhol jár-kel az ember és elegyedik szóba bárkivel, egyöntetűen az a vélemény, itt valami nagyon nem stimmel, és most már a legkevésbé sem a vírusról szól a történet. Sőt, most már nemhogy enyhítések nincsenek napirenden, de már pedzegetik a szigorításokat! Bezárhatják akár az iskolákat is.

Mi nem vagyunk orvosok, szakemberek, ehhez nem szólunk hozzá. Az viszont józan paraszti ésszel is belátható, hogy valami nincsen rendjén, ha a lezárásokat elviekben azért hozták, hogy megakadályozzák a második hullámot, és úgy tört ki a harmadik. Továbbá az sem fogadható el, hogy a kaszinók nyitva lehetnek, de egy kisvendéglő, ahol tarthatók lennének a járványügyi óvintézkedések, az nem, nem beszélve a könyvtárakról, uszodákról, és egyéb, a járvány szempontjából nem túl kockázatos helyről.

Hírdetés

Most, hogy már rendelkezésre áll a vakcina, és aki úgy érzi, veszélyt jelent számára a vírus, ő az oltás beadásáig egyénileg is megoldhatja, hogy nem megy közösségbe, viszont ennél sokkal súlyosabb, hogy például az államadósság már az 1995-ös szintet éri el. A magyar gazdaság pedig nem olyan, mint egy ház előtt parkoltatott autó, amelyet ha napokig nem indítok be, bármikor bepattanhatok és útra kelhetek. A gazdaság nem ilyen természetű, és ennek nagyon meg fogjuk inni még a levét, és azért mondjuk, hogy ez nem a vírusról szól, mert a háttérben egy globális méretű folyamat áll, amely olyan változásokat akar ránk erőltetni, amely egy új világrendbe vezethet, és ebben a kérdésben is tökéletesen világosan látszik, van létjogosultsága a magyar útnak, a harmadik útnak.

Ugyanis mind a Fidesz, mind a balliberális oldal tulajdonképpen ugyanazt mondja ebben a kérdésben is, ellentétben a Mi Hazánkkal. Mi viszont ebben is elsősorban a magyar emberek pártján állunk: hagyják őket dolgozni, mert most már gyermekeink jövője a tét.

Ahogy folyamatosan tájékozódik az ember, tartja a kapcsolatot a többiekkel, azt kell látnunk, most van igazán szükség az összefogásra, de nem a pénzéhes és az elvtelen pártok összefogására, hanem a magyar emberek összefogására, hogy mi, magyarok meg tudjuk őrizni szuverenitásunkat és le tudjuk győzni ezt a világméretű őrületet.

Ez nagyon nehéz feladatnak tűnik, mert az is. Aki viszont veszít, az sohasem akkor veszít, mikor szembesül vereségével, hanem ott, mikor meg sem próbálja és nem hisz, nem tűzi ki kristálytisztán a célt maga elé. De ha cél van, az odavezető utat is megtaláljuk.

Lantos János – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »