Zelk Zoltán verset, más dalt írt róla, könyv és film készült belőle, Budapesten óriási tűzfalra fújtak fel részletet belőle. Ma 53 éve mosta le a pályáról a magyar labdarúgó-válogatott Anglia csapatát a brit sajtó által az évszázad mérkőzésének nevezett barátságos találkozón. Hamis mítoszok is élnek a 6:3 kapcsán, például, hogy az angolok ne kaptak volna ki azelőtt hazai pályán: ez ugyanis megtörtént négy évvel korábban a liverpooli Goodison Parkban az írek ellen. Viszont az bizonyos, hogy a meccset követően nem csak az angol sportújságírók, a játékosok is magukba zuhantak, a két csapat közti különbség láttán.
Grosics (feketében) és előtte Puskás a Wembley-ben Fotó: Zoltan Thaly Jr. / Europress/AFP
Syd Owen, egykori klasszis középhátvéd a találkozót látva azt nyilatkozta, olyan volt, mintha az ellenfél játékosai az űrből jöttek volna. Pedig Sebes Gusztáv szövetségi kapitány semmi különöset nem csinált, egyszerűen lemodellezte az angolok várható felállását, és a Wembley játékterének méreteit. A taktika egyszerű volt, és megsemmisítő: letámadás és gólra törő játék. Alig 60 másodperc elteltével az angol hálóban táncolt a labda. Egy félidő alatt ötöt kaptak a vendéglátók, alig tértek magukhoz.
A magyar hátvédek gyorsabban hozták ki a labdát, a középpályások pontosabban passzoltak, a csatárok sebesebben fejezték be az akciókat, mint ellenfeleik, amivel képtelen volt mit kezdeni az angol válogatott. Walter Winterbottom szövetségi kapitány rögeszmésen hitt a W-M-felállás sikerében, és nem mérte fel, hogy centerhalfja már az angol–magyar előtti, a világválogatott ellen játszott meccsen is csődöt mondott a gyors támadókkal szemben. Hidegkuti Nándor háromszor mutatott rá tévedésére, bombagólokat lőtt, csakúgy mint Puskás Ferenc, aki a meccset a rádióban közvetítő Szepesi György szerint az évszázad gólját szerezte nehezen feledhető visszahúzós csele után.
Clifford Webbnek, a Daily Mail újságírójának elkeseredett sorai mindent elmondanak a vendéglátók hangulatáról azt követően, hogy a budapesti visszavágón 7-1-re kaptak ki. „Sebességben, gondolkozásban és állóképességben is felülmúltak minket a Mágikus Magyarok. Csak abban reménykedem, hogy ezek a kijózanító pofonok lesznek olyan hatással futballvezetőinkre, hogy belássák: a mai modern futball alapfeltétele és kulcsa a gyors futás közbeni labdabirtoklás.”
Az angol újságírók egy része úgy látta, a vereség, és a magyarok korszerű futballja – Zakariás például a középhátvéd és a védekező középpályás posztja között ingázott – forradalmi változásokat indított be a brit futballban, és Anglia Puskásék hadrendjén alapulva nyerte meg 1966-ban a vébét. Vittorio Pozzo, az olaszok 1934-ben, és 1938-ban világbajnokságot nyerő szövetségi kapitánya merész, de majdnem tökéletes jósnak bizonyult. A helsinki olimpia előtt azt mondta, a magyarok győznek a játékokon, és ugyanígy tippelt a 6:3 előtt is. Egyedül az 1954-es vébé előtt tett rossz lóra, itt újfent a magyarokat gondolta a végső nyertesnek, de másképp lett.
Bár idehaza sokan kívülről fújják, álljon itt az 1953. november 25-én pályára lépő magyar válogatott összeállítása: Grosics – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Zakariás, Bozsik – Budai II, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor. Csere: Gellér Sándor. Szövetségi kapitány: Sebes Gusztáv.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 11. 25.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
