A közelmúltban jelent meg Jozef Klinda, az 1451-es losonci csata eseményeit, előzményeit és utóhatásait összefoglaló vaskos könyve (Ján Jiskra z Brandýsa a Bitka pri Lučenci azaz Brandejzi Giskra János és a losonci csata). Losonc történelmének ez az egyik olyan eseménye, amely a város 1849-es felégetése mellett bekerült a történelmi könyvek lapjaira. Összefoglalták történelmi regényben, készült róla film, történészek sora foglalkozott vele. A kötet egészen új megközelítésben tárgyalja az eseményeket.
A kötet magyar összefoglójában (Böszörményi István fordítása) olvashatjuk:
„1440-től a magyar trón birtoklásáért folyó harcok polgárháborúhoz vezettek, amelyben két nemes – a katolikus zsoldosvezér Hunyadi János (*1400 körül – +1456) és Brandejzi Giskra János – Ján Jiskra z Brandýza nad Orlicí (*1400 körül – +1469/1476 között pályafutása felível. Mindketten harcoltak a husziták, a testvérek (Bratrones/Fratres), törökök és egymás ellen is, kezdetben két, egyidejűleg koronázott magyar király – a Jagelló I. Ulászló és Habsburg V. (újszülött) László szolgálatában. A lengyel – magyar seregek 1444-es várnai veresége után az országgyűlés mindkettőjüket Magyarország kapitányává választotta. Utóbbi, V. László nagykorúsága eléréséig Hunyadi Magyarország kormányzója lett Buda székhellyel. Giskra pedig a Bécsben székelő László király főkapitánya lett. Giskra feladatul kapta Felső-Magyarország (a mai Szlovákia) igazgatását és védelmét, ami ellenérzéseket váltott ki Budán.
A két főrend többször is fegyverszünetet és békét kötött egymással, de csatában, szemtől szembe csupán egyszer találkoztak, a losonci csata befejező szakaszában 1451. szeptember 7-én, amikor Giskra négyszer kisebb seregével, különleges körülmények között győzött. A váratlan győzelem 567 évig foglalkoztatta a történészeket, akik azonban a helyi terepviszonyok ismerete nélkül, az okokat objektivitást nélkülöző királyi krónikások leírásaiban, fikciókban és összeesküvés elméletekben keresték.
Ez a könyv az ismereteket átértékeli, konfrontálja a középkori terepviszonyokkal, kiemeli a releváns adatokat, melyek alapján megkísérli három, 1451. augusztus 11. és szeptember 8. között Losonc mellett lezajlott csaták lefolyásának rekonstruálását. Éppen a terepviszonyok azok, amelyek kizárják a mondvacsinált árulást és azt, hogy a 20 000 – 24 000 harcost felvonultató ütközetre a szentkirályi (Losoncapátfalva fölött), erőddé alakított egykori cisztercita kolostor alatt került volna sor.”
A csata eddigi leírásai a többszörös túlerőben lévő Hunyadi János seregének vesztét főleg árulással kötik egybe, amit pl. a Boroszvszky Samu: Nógrád vármegye kötetében is olvashatunk:
„1448-ban … a felvidéki vármegyék részéről mindegyre több panasz érkezett Giskra ellen aki az országgyűlés végzései előtt meghajolni nem akart és tovább űzte a rablókalandjait. Az országtanács 1449-ben elrendelte ellene a háborút, a mely 1449–1450 telén szakadatlanul folyt a Felvidéken. A polgárháború azonban igen sok áldozatot követelt, ezért a vármegye nagy megnyugvással vette a kormányzó leiratát, a melyben a Giskrával 1450 márczius 28-án Mezőkövesden kötött békét tudtul adván, a hadjárat költségeire minden házhely után félarany forint kivetését rendelte el. (Tudománytár 1841, évf. X. 126.)
A békekötés feltételeit azonban Giskra megszegvén, Hunyadi János 1451 nyarán újból hadat vezetett a Felvidékre. Augusztus 2-a után indult el Budáról, 7-én már Szendrőn volt, a honnan Losoncz felé vette az útját. 10-én már Losoncz körül táborozott. Közeledtére Giskra a védelemhez látott. Losonczon a Szentkirálydombon épült monostort hirtelen erődítménynyé alakította át, a melyet 500 emberével megrakott, maga pedig Gács várába vonult, a melyet szintén jelentékenyen megerősített. Hunyadi augusztus 10-én kezdte ostromolni a Szentkirály erődöt, a melynek őrsége, nagyobb hadi erőt látva, szabad elvonulás feltétele mellett meghódolni szándékozott.
De Hunyadi feltétlen meghódolást követelt, a mire a védők, segítségben bízva, nem voltak hajlandók. Augusztus 18-a után Hunyadi a főhadiszállását Terenyére tette át, de augusztus 29-én ismét Szentkirály alatt volt, a melyet hadai szüntelenül ostromoltak. Szeptember 7-én megérkezett Giskra is, hogy az erődöt felmentse. Ekkor Hunyadi a derékhadával elébe ment hogy megtámadja. Alig, hogy a harcz megkezdődött, az a dandár, a melyet Hunyadi a Szentkirály erőd körülzárására hátra hagyott, eszeveszett futásnak indult. Hunyadi seregében erre kínos zavar támadt a melyet tetézett az, hogy néhány, iránta titokban ellenséges érzelmű úr, azzal a szándékkal, hogy romlását okozza, csapataival elvonult és őt csekély dandárával magára hagyta.
Erre a szentkirályi őrség is kirohant és a futókat üldözte. A két tűz közé szorult magyar sereg rendje ekkor teljesen megbomlott és Hunyadi kénytelen volt a győzelmet Giskrának engedni át. Hunyadi seregéből sokan elestek, közöttük Kompolti János, Szanda várának ura; Hédervári László egri püspök pedig fogságba esett. A súlyosan megsebesültek között volt az árulók egyike Bebek János is, a ki utóbb bele is halt a sebeibe. Halála előtt nyíltan bevallotta az összeesküvést. Hunyadi Losoncz alól Budára vezette megmaradt katonáit, a hova szeptember 11-én érkezett meg.”
A csata regényes leírását Alois Jirásek dolgozta fel a „Bratstvo” c. trilógiájában. A helyszínen 1896-ban gyűjtött adatokat, melyet azután a mű első részében foglalt össze „Bitka pri Lučenci” (Csata Losonc mellett) címmel.
A közel 500 oldalas, több száz fényképet, térképet, dokumentumot is bemutató kötet szerzője szakított azon hagyományokkal, hogy az eddig közzétett ismertetéseken keresztül mutatja be a csata eseményeit. Összegyűjtött minden elérhető dokumentumot, elemzést, számba vette a körülményeket, rendszerezte és elemezte azokat. Kizárva a csata nem valószínű és beiktatva a valószínű történéseit.
Mint az az összefoglaló idézett részéből is kiderül az egyik kiindulási pontja a terepe, a csata helyszínének bejárása volt. Mint azt egyik beszélgetésünk alkalmával elmondta, fokozatosan kizárta azokat a változásokat, amelyek a terepen az elmúlt évszázadok alatt bekövetkezett (az új utak, a mocsarak lecsapolása, beépítések stb.). Ami maradt, azt pedig összevetette a korabeli leírásokkal, térképekkel, visszaemlékezésekkel.
Hogyan és hol mozoghatott a több mint 20 ezer katona, hol állíthatták fel állásaikat a szembenálló felek, a korabeli terepviszonyok figyelembe vételével milyen katonai mozgásokra adódtak lehetőségek.
A kötet négy „al” könyvből áll. Az első Giskra János a csat előtti éltével, cselekedeteivel, a huszitákkal a testvérekkel s természetesen Giskra és Hunyadi kapcsolatával és ellentéteivel foglalkozik.
Magát a csatát, annak leírását a második könyv tartalmazza. Bemutatásra kerülnek a helyszínek, közöttük a csata központi helyszíne a Losonc feletti Szentkirály domb és az akkor ott álló ciszterci kolostor, Hunyadi és Giskra seregeinek mozgástere és mozgása.
Az eddigi történelmi bemutatásokkal ellentétben leírja, hogy nem egy, hanem három csata zajlott le. Azt is, hogy Hunyadi vereségét nem az árulás, hanem a körülmények szerencsétlen összjátéka okozta. Ennek részletei egy önálló fejezetben olvashatóak.
A harmadik könyv Giskra a csata utáni életét, a negyedik záró könyv pedig a halála utáni állapotokat elemzi.
Az epilógusban arról oszt meg gondolatokat, hogy a külföldön szerzett tapasztalatai alapján is milyen módon lehet, lehetne tudatformáló közkinccsé tenni a csatát és annak történelmi lefolyását. Ezek egyike egy kilátókból és információs helyszínekből álló tanösvény létrehozása, amely bejárja a csaták helyszíneit, rálátást adva a csata lefolyására is. A tervezett tanösvény útvonalát október 14-én egy városnéző séta keretében lehet bejárni, a szerző kalauzolásával.
A további fejezetekben történelmi kalendáriumot, a leírt eseményekhez kapcsolódó helyszínek, az uralkodók, Giskra utódai, a korabeli megyék stb. kerülnek bemutatásra. A kötetnek magyar, angol és német nyelvű összefoglalója van, s idézetek olvashatók a kötet kéziratát értékelő bírálatokból, ismertetésekből is.
Puntigán József
A kötetből átvett képi anyagok a szerző engedélyével kerültek közlésre.
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
