Lengyelország olyan törvényt fogadott el, amely büntetni rendeli, ha bárki „a tényekkel ellentétesen, nyilvánosan azt állítja, hogy a Harmadik Birodalom által elkövetett náci bűncselekményekért a lengyel állam vagy a lengyel nemzet felelős vagy bűnrészes bennük, (…) illetve aki nagymértékben lekicsinyli ezek a bűnök tényleges elkövetőinek a felelősségét.”
A törvényszöveg a tudományos kutatást és a művészeti alkotásokat kizárja a törvény hatálya alól.
Elsőre megállapítható, hogy egy történelmi vita lefolytatásának módjába kíván beleszólni a törvény, méghozzá –legfeljebb három éves – börtönbüntetés kilátásba helyezésével.
A történelmi vitáknak ritkán használ, ha a jog beleszól. Mégis, mi tette szükségessé törvény meghozását? Elsősorban a média hanyag fogalmazása. A németek által a II. világháborúban elfoglalt lengyel területen megépített, náci haláltáborokra gyakran hivatkoztak úgy a sajtóban, mint „lengyel haláltáborokra”. Ez érthetően irritálta a lengyeleket. Ezzel párhuzamosan – és nem függetlenül attól, hogy jobboldali kormányok vezetik jó ideje Lengyelországot – egyre több bűnnel vádolták meg a lengyeleket, például azzal, hogy együttműködtek a németekkel a zsidók kiirtásában.
Maga a törvényszöveg racionális olvasatban kifogástalan. Miért kellene megengedni, hogy a lengyel államot vagy a lengyel nemzetet olyan emberiségellenes bűnökkel vádolják meg, amelyeket Németország követett el?
Izraelben mégis felháborodást keltett már a törvény tervezete is. Először Jair Lapid, az ellenzék egyik vezetője vádolta meg történelemhamisítással és a felelősség el nem ismerésével Lengyelországot. Azt írta, hogy Németország tudta, hogy számíthat a lengyel lakosság együttműködésére, és hogy zsidók százezreit ölték meg úgy, hogy nem is láttak német tisztet – azaz, a lengyelek ölték meg őket. Mások a táborok lengyel őrségére hivatkoznak, vagy kollaboráns lengyel bábkormányról írnak.
Jair Lapid
Ezek a vádak teljes mértékben alaptalanok és hazugak. Lengyelország nagyjából hatmillió lakosát vesztette el a II. világháborúban, a felük volt zsidó. Lengyelországban a legmagasabb az elismert zsidómentők száma. Lengyelországban – ellentétben más megszállt országokkal – nem alakult kollaboráns kormány, és SS-hadosztályokat sem állítottak ki. Egyedül Lengyelországban büntették halállal a zsidók segítését, nyilván nem véletlenül; mintegy 30 ezer embert végeztek ki. A táborokat németek őrizték.
Sajnos Netanjahu miniszterelnök is csatlakozott a Lengyelországot bíráló hangokhoz, bár nem annyira szélsőségesen, és békülékenyen konzultációt javasolt a két ország között, amit a lengyel kormány elfogadott.
Lengyelországot feldühítette az izraeli reakció. Az izraeli nagykövet szerint a nagykövetséget elárasztották az antiszemita üzenetek.
Lengyelország határozottan visszautasítja azt a vádat, hogy meglepetésszerűen döntött a törvény előkészítéséről. Egy sor találkozón volt szó róla, és az izraeli nagykövet 2016. augusztus 30-án elhangzott javaslatára vették ki a tudományos kutatást a törvény hatálya alól. 2016 októberében a két ország miniszterelnöke közös közleményében helyteleníti a „lengyel haláltáborok” kifejezést.
Miért döntött Izrael amellett, hogy alaptalanul vádaskodjon Lengyelország ellen?
Véleményem szerint ennek belpolitikai oka van. A háború előtt Lengyelország lakosságának 10%-a zsidó volt, ami ellentéteket és konfliktusokat is okozott. Lengyelországban az antiszemitizmusnak mély gyökerei voltak, ezért a zsidó emlékezetben a lengyelek nem pozitív szereplőként vannak jelen. Lengyelország német megszállása alatt természetesen voltak, akik együttműködtek a németekkel, az ellenállásnak voltak árulói, és mind a háború alatt, mind utána voltak pogromok is. Azonban ezek nem moshatóak össze a náci népirtással, nem ezek voltak a jellemzők, és tehető értük felelőssé kollektívan az egész lengyel nemzet. A zsidó állam sokkal érzékenyebb is lehetne a kollektív bűnösség felvetésénél. A zsidók éppen eleget szenvedtek az antiszemita indíttatású, a zsidóság egésze ellen irányuló, a kollektív bűnösség vádját felhozó nézetek miatt, például a zsidóknak a kommunista mozgalomban való nagyarányú részvétele okán.
Jair Lapid centristaként Netanjahu kormányának tagja, pénzügyminiszter volt 2014-ig, Netanjahu akkor menesztette. Azóta ellenzéki vezérként próbál a miniszterelnök helyére kerülni. Lengyelország elleni hamis vádjaival – úgy tűnik – olyan népi érzületnek felelt meg, amely előtt Netanjahu is meghajolt. Ehhez hozzájárul még az a nagyon elnagyolt kép a Holokausztról az izraeli lakosságban, amely nem lát különbségeket az egyes európai országokban történtek között. Paradox módon éppen ez támasztja alá a lengyel törvény időszerűségét és szükségességét.
Reméljük, a végén győzni fog a józan ész, és az a két ország, amelynek a lakossága a legjobban megszenvedte a Holokausztot, nem egymás értelmetlen megrágalmazásával veszít el rokonszenvezőket és támogatókat.
The post A lengyel-izraeli viszályról appeared first on PolgárPortál.
Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »
