A lengyel alkotmánybíróság az EJEB hisztériakeltése ellen

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: A lengyel alaptörvénybe ütközőnek találta szerdán a varsói alkotmánybíróság azt, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) megvizsgálta és kétségbe vonta a lengyel alkotmánybírák megválasztásának jogszerűségét.

Hírdetés

A lengyel testület Zbigniew Ziobro főügyész, igazságügyi miniszter kezdeményezésére tűzte napirendre a témát. Ziobro annak felülvizsgálatát kérte, hogy az EJEB a lengyel alaptörvénnyel összhangban értelmezte-e az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény egyik előírását.
   
Egy hozzá benyújtott ügy kapcsán az EJEB ugyanis éppen az említett előírásra hivatkozva májusban kétségbe vonta az egyik lengyel alkotmánybíró megválasztását, ennek nyomán pedig Lengyelország számára kedvezőtlen ítéletet hozott.
   
Szerdai ítéletében a varsói alkotmánybíróság úgy találta: az EJEB nem jogosult az alkotmánybírák függetlenségének vizsgálatára.
   
Lengyelország, az európai emberi jogi egyezményhez csatlakozva, lehetővé tette az alacsonyabb szintű bíróságok és a legfelsőbb bíróság döntéseinek esetleges felülvizsgálatát, az alkotmánybíróság szervezését és ítélethozatalát illetően azonban nem vállalt ilyen kötelezettséget – indokolta meg az ítéletet Wojciech Sych, az ügyben döntő öt bíró egyike.
   
Az alkotmánybírák függetlenségét kizárólag a lengyel alkotmány és a vonatkozó törvények alapján lehet értékelni. Függetlenségük ráadásul nem a megválasztásuk módján múlik, hanem azon, független módon járnak-e el hivataluk betöltése során – hangsúlyozta Sych.
   
A szerdai ítélettel a varsói taláros testület ismételten a lengyel alkotmány előírásainak elsőbbségét mondta ki a nemzetközi bíróságok ítéleteivel szemben. Október elején a lengyel joggal összeegyeztethetetlennek minősítette az uniós alapszerződés egyes előírásainak azon értelmezését, amely korábban az Európai Unió Bírósága bizonyos, a lengyel igazságügyi reformot érintő ítéleteiben jelent meg.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »