A lelki egészségért kampányol az UNICEF Magyarország a gyermekek világnapján

A lelki egészségért kampányol az UNICEF Magyarország a gyermekek világnapján

A világnap estéjén húsz magyar településen számos ikonikus épület és köztéri alkotás kap kék díszkivilágítást, így emlékeztetve a gyermekjogok fontosságára. A többi között kék fényben úszik majd a MÜPA, a Duna Aréna és a Puskás Aréna, a pécsi Tv-torony, a tatabányai Turul-szobor, a tatai Fellner Jakab Kilátó, valamint a székesfehérvári MOL Aréna Sóstó.

Kampányt indított az UNICEF Magyarország a gyermekek világnapja alkalmából. A Nézz szembe a problémával! című kezdeményezés arra hívja fel a figyelmet, hogy csak akkor lehet segíteni a lelki nehézségekkel küzdő fiataloknak, ha a probléma nem tabu, segítséget kérni pedig nem szégyen – derült ki a szervezet szombati közleményéből.

Az UNICEF Magyarország adati szerint a 10 és 19 év közötti fiatalok közül hétből legalább egyet diagnosztizáltak valamilyen mentális zavarral a világon: csak Európában 9 millió serdülő érintett a problémában.

Hírdetés

Az UNICEF legfrissebb globális felmérése szerint a 15-24 éves korosztály több mint egyharmada számolt be gyakori szorongásról és idegességről, és csaknem minden ötödik vallott tartós lehangoltságról és motivációhiányról. A pandémia hatására pedig mára egy egész generáció mentális egészsége került veszélybe – tették hozzá.

A szervezet november 20-ától ingyenes online kurzussal segíti a pedagógusokat, hogy képesek legyenek felismerni és lehetőség szerint meg is előzni a gondjaikra bízott diákok komolyabb mentális problémáit – írták.

A közösségi médiában bárkinek lehetősége nyílik csatlakozni az UNICEF Magyarország kezdeményezéséhez, és kifejezni, hogy számára is fontosak a gyermekjogok és a gyerekek lelki egészsége – áll a közleményben.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »