Október 4-én a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának előadójában Nacsinák Gergely András ortodox pap, író, vallástörténész tartott előadást Hiszek a Szentlélekben, Urunkban és Éltetőnkben címmel a hitről és a hitvallásról szóló Kitárta a hit kapuját elnevezésű szabadegyetemi előadás-sorozat keretében.
Az Atya alakja megfogható, hiszen mindannyiunknak van apja, ami alapján tudunk viszonyulni Isten atyaságához; a Fiúról is van elképzelésünk, hiszen van e világhoz köthető megfelelője, de a Lélek esetében mintha nem lenne fogódzónk – kezdte gondolatmenetét Nacsinák Gergely. – Ez a bizonytalanság teret nyit annak a sokféle megközelítésnek, ami a Lélekről az Egyház történetében tapasztalható.
Mint mondta, a keleti ikonográfiában a Krisztus-ikon az igazodási pont; az Atyát nem ábrázolják, mert nem testesült meg; a Lélek pedig egyszerre ábrázolható és ábrázolhatatlan. A keleti teológia szerint minden egyes szent a maga sajátos módján a Lélek ikonja. A léleknek így nem egy, hanem számtalan ikonja van, hiszen megjelenik a szentek képmásaiban.
Az előadó kitért arra, hogy az ikonokat keleten éppen ellentétes elv alapján festik, mint a nyugati keresztény festészetben, ahol körvonalakkal kezdenek, végül árnyékolnak. Az ikonfestő a sötét alaptól halad a fény felé a világos rétegek felhordásával, a sötétségtől Lélek világossága felé. A Lélek pókháló vastagságú aranyvonalkákkal szerepel az ikonokon, mely a szentek arcát fényessé, ragyogóvá teszi. Ez a fény belső forrásból jön, hiszen az ikonon nincs sem önárnyék, sem vetett árnyék.
– magyarázta Nacsinák Gergely, majd rátért a Szentlélek egy ábrázolástípusára, a Vízkereszt-ikonra.
Ezen középen egy folyó látható, melyben Krisztus áll. Az egyik parton Keresztelő Szent János, a másikon az angyalok, akik megdöbbenve szemlélik, hogy Isten fiát kereszteli meg egy ember. A Fiú fölött galamb száll alá, a kép legfelső részében lévő sötétlő egekből pedig kinyúlik egy kéz áldó mozdulattal. A kép címe Krisztus megkeresztelkedése, de legtöbbször Theofániaként, Isten megjelenéseként említik, hiszen benne a Szentháromság első megnyilvánulását szemlélhetjük. A Fiú a Jordán sötétlő vizében áll, melyben halak fickándoznak, de az antik világ folyamistene is próbál elmenekülni. A Szentlélek galamb képében van jelen, de – magyarázta az előadó – a szó szerinti fordításban ez áll: a Lélek úgy száll alá, mint a galamb. Mivel ez a madár nem hangtalanul landol, a Lélek alászállása észrevehető, nem feltűnésmentes. Ha azonban a Lélek leszáll, mint a galamb, el is tud röppenni, el is lehet ijeszteni. Az aszkéták és keresztény misztikusok tapasztalata keleten és nyugaton egyaránt, hogy ha a Lélek jelen van, óvatosan kell létezni, mert könnyű elijeszteni – figyelmeztetett.
A keleti hagyomány ezt a „megszerzést” a lehúzni, leesdekelni szavakkal fejezi ki. A keleti liturgia nagy pillanata az epiklészisz, amikor a pap lehívja a Lelket. Nacsinák Gergely kiemelte, hogy
Azzal kapcsolatosan, hogy a Lélek szelíd, egy történetet mondott Nacsinák Gergely, melyet Paisziosz atya, egy 20. század második felében Áthoszon élt szerzetes lelki gyermeke, Nikolaosz atya mondott el neki. Amikor még nem készült papnak, néhány barátjával elzarándokolt a szent helyre, hogy meglátogassák a szentség hírében álló Paiszioszt. A bozót közepén találtak egy bádogtetős házikót kerítéssel elkerítve. Megkongatták az üres konzervdobozt, a csengőt, és várták a szentet. Kijött aztán egy fogatlan, hajlott öregember, aki tájszólásban beszélt. Az egyik diák a csalódástól olyan ideges lett, hogy elkezdte piszkálni őt, miért nem monostorban él, miért van kerítés a háza körül. Annyira provokálta az öreget, hogy a többiek már szégyenkeztek miatta. Indulóban Paisziosz megkérdezte a fiút, mit tanul. Az mondta neki, hogy közgazdaságtant. „Miért nem jogot? – kérdezte erre Paisziosz. – Nem emlékszel, hogy gyerekkorodban mindig azt játszottad, hogy kiraktad a plüssállataidat, leterítettél egy asztalt, és te voltál a bíró?” A fiú erre megdöbbent, felállt, és kiment a kapun. „Meg fog változni” – mondta Paisziosz a többieknek.
Nikolaosz elmondta akkor azt is, hogy lehetett érzékelni a pillanatot, amikor a fogatlan öregemberben elkezdett működni valami más, a Lélek; amikor az emberi természet átlépte a saját határait. Az ember születik, él, meghal, nem ismeri a múltat, nagyjából ismeri a jelent, a jövőről fogalma sincs, de ez nem volt mindig így – magyarázta Nacsinák Gergely. –
Az istenképiséget, e sokkal szabadabb létezésmódot az első emberpár a bukással lefaragta, de az az Új Ádámban, Krisztusban újra láthatóvá válik. Az új teremtés, az új ember, akiről Pál beszél, nemcsak visszanyeri az eredeti teremtmény, Ádám horizontját, hanem még többet kap: a hasonlatosságot. Isten ugyanis képére és hasonlatosságára teremtette az embert. Az egyházatyák ezt a két szót úgy magyarázzák, hogy az istenképiségtől indulunk, de a hasonlatosság a végcél. Ahhoz, hogy ezt elérjük, hogy az ember a Szentháromság életében részt tudjon venni, a Lélek jelenléte kell. A kereszténység nagy tapasztalata, hogy az Isten meg akarja osztani az emberrel azt, ahogyan létezik. Az ember nem csak engedelmes tud lenni, nem csak szolga, mert fiúvá fogadják, aki részt tud venni az Isten létezésében – hangsúlyozta.
Az Egyház feladata, hogy a Szentháromság életét reprezentálja a földön. A szentségekben Isten elkezd működni, hogy a képmástól a hasonlatosságig eljussunk. Az isteni életben való még teljesebb részvételnek a Lélek a kulcsa, mely nemcsak helyreállítja az emberi természetet, de az isteni létmódot is engedi működni a világban. Minden szentségnek (keleten misztériumnak) elengedhetetlen mozzanata a Lélek hívása. A szakadékot nem tudja megugrani az ember, nem tudjuk magunkat „átjólviselkedni” a mennyországba.
Nacsinák Gergely kifejtette, az igazi cezúra a teremtő és a teremtett valóság között van, nem a látható és a láthatatlan, az anyagi és a szellemi között. A létezésnek ezt az áthághatatlan hasadékát gyógyítja be az Istent, a Pál apostol által említett válaszfalat bontja le azzal, hogy a saját maga életében részesít minket a Logosz, a Fiú megtestesülésével, majd a pünkösddel.
A Biblia nem arról szól, hogy az ember szereti az Istent, hanem Isten szereti az embert. Az Ószövetség egy love story, egy párkapcsolati krónika, melyben Izrael az egyik fél, IHVH a másik, melyben van megcsalás, sértődés, harag, idegen istenekkel összeboronálódás, visszajövés. Isten mégis végtelenül hűséges a világhoz.
A szentségek segítenek összekötni a teremtetlen és a teremtett világot. A Lélek az, aki a budapesti csapvízben megjelenve azt a keresztség vizévé tudja tenni, aki a kenyeret és a bort a megtestesült Ige jelenlétévé teszi számunkra.
Az ember azonban nemcsak kap, hanem ad is, aktívvá kell válnia a szentség befogadásához. A liturgiában odavisszük a kenyeret, a bort, az olajat, az illatokat, a hangokat, saját magunkat. Ezeket mind úgy adjuk Istennek, mintha vendégül látnánk őt, mint Ábrahám. Ő megterít a vendégnek, mire Isten olyat ad neki, amiről nem is álmodott: az ígéretet. Az ember tehát helyet készít Istennek, Isten pedig ad.
Mi vendégül láthatjuk, az időnkkel, a figyelmünkkel jelen lehetünk a számára. Ráadásul megbocsátani azt jelenti, együtt elférünk egymás mellett, helyet adunk a másiknak. A szentségek esetében a mi részünk, hogy helyet adjunk a Lélek működésének. Akkor felragyog az arcunk, elkezdhet működni a Lélek, aki „galambként” működik a világban, akit el lehet ijeszteni, és nagyon tapintatosan kell bánni vele, mert nem hangos, hanem rendkívül diszkrét – zárta gondolatmenetét az ortodox pap.
December 2-án Deák Hedvig lesz a szabadegyetemi előadássorozat következő előadója. Ő A Szentlélek, aki az Atyától és a Fiútól származik címmel visz közelebb a hitvallásunkban kimondottakhoz.
Fotó: Merényi Zita
Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
