1945. március 16-án kora délután megkezdődött a 3. Ukrán Front csapatainak és a 2. Ukrán Front részeinek úgynevezett „bécsi támadó hadművelete”.
Ezzel az 1. SS-páncéloshadosztályt is magába foglaló 6. (SS-) páncéloshadsereg hátában igen kritikussá vált a helyzet. Ettől függetlenül a hadosztály tovább védte kialakított hídfőjét a Sió-csatorna déli partján.
Miután sikerült kijavítani a hidat, a beérkező nehézfegyverek támogatásával az 1. SS-páncélgránátos-ezred vissza tudta verni a szovjetek tüzérségi tűzzel kísért támadásait.
Másnap, 17-én megkezdődött a hadosztály felváltása és északra való átcsoportosítása. Miközben az SS-páncélgránátosok egész nap védekeztek Simontornyától délre, a nehézfegyverzetet a csatornán át fokozatosan kivonták. Mivel azonban egy vadászpáncélos alatt a hadihíd újra berogyott, az elszakadó manővert másnapra kellett halasztani.
A hadosztály aznap 12 370 főnyi napi létszámából 4215 fő volt harcképes. Páncélosai közül kilenc Tiger B, 14 Panther, 14 Panzer IV harckocsi és négy Panzer IV/70 vadászpáncélos volt bevethető állapotban. Gyalogsága egy közepesen erős, négy átlagos és két gyenge zászlóaljból állt, legkevesebb 1300 főnyi harcoslétszámmal. A hadosztálytüzérség három könnyű és három nehéz tarackos ütegből, egy ágyús ütegből és két sorozatvető-ütegből állt. A seregtest mozgékonysága 68 százalék volt s korlátozott támadásra alkalmasnak tartották.
Március 18-án hajnalban tovább folyt a hadosztály kivonása a simontornyai hídfőből és átcsoportosítása Dég–Enying körzetébe. A manőver aznap 18.00 óráig be is fejeződött. A hadosztály felkészült, hogy a következő éjszaka Várpalota térségébe vonuljon, mivel az I. SS-páncéloshadtestnek itt kellett összpontosítania csapatait, hogy a támadó szovjet 4. és 9. gárdahadseregek, valamint a másnap meginduló 6. gárda-harckocsihadsereg feltartóztatása céljából ellentámadást hajtson végre északkeleti irányba, és ezzel helyreállítsa a német 6. hadsereg korábbi arcvonalát Székesfehérvár és Mór között.
Az 1. SS-páncélos-felderítőosztály továbbra is a 2. SS-páncéloshadosztály alárendeltségében harcolt.
Mivel többé már nem volt jelentőségük, a Dél Hadseregcsoport aznap megszüntette a 6. (SS-) páncéloshadsereg alakulatainak fedőneveit. Így az 1. SS-páncéloshadosztályt is ismét saját nevén említették. Március 19-én kiderült, hogy a hadosztály számára kijelölt körzetbe a szovjet 9. gárdahadsereg és 6. gárda-harckocsihadsereg támadó élei már benyomultak. Ezért a hadosztály menetelő csapatainak először meg kellett tisztítani gyülekezési körletüket. Az 1. SS-páncélgránátos-ezred részei az 1. SS-páncélos-légvédelmi tüzérosztály támogatásával Várpalota körül menetből azonnal támadásba mentek át.
A páncéloscsoportnak alárendelt 2/III. (páncélozott) SS-páncélgránátos-zászlóalj katonái Diefenthal SS-Sturmbannführer vezetésével lövészpáncélosaikról leszállva, házról házra folytatott küzdelemben foglalták vissza Inotát a szovjetektől, majd a településtől keletre állásokat létesítettek. A lövészpáncélos-zászlóalj által kialakított biztosító vonal mögött gyülekezett délután 16.00 óra körül a hadosztály páncéloscsoportja is. Este a szovjetek ellenlökést indítottak, de az 1. SS-páncéloshadosztály erői nyolc harckocsijukat kilőtték.
Március 20-án a LSSAH szembekerült a 3. Ukrán Front főirányban támadó 9. gárdahadseregének csapataival és az azokat támogató 6. gárda-harckocsihadsereg páncélosaival. Az 1. SS-páncéloshadosztály harccsoportjai a még harcképes harckocsik és vadászpáncélosok támogatásával az Inota–Bakonykúti vonalról támadást indítottak Csór és az Inotától három kilométerre északkeletre húzódó magaslatok irányába. Az akció kezdeti sikerek után a szovjetek tüzében elakadt. A szovjetek ellenlökésbe kezdtek. Harckocsijaik a Székesfehérvár– Veszprém útvonal mentén támadva az 1. SS-páncélgránátos-ezred harccsoportját és a hadosztály páncéloscsoportját visszavetették Inotáig, majd északról és délről átkarolták a hadosztály erőit. Miután 12.00 óra körül a szovjetek betörtek Inotára is, a németek helyzete egyre kritikusabbá vált.
Az 1/7. SS-páncélosszázad hat Panzer IV harckocsija és két Tiger B nehézharckocsi napközben Inotától keletre a Székesfehérvár felől Várpalotára vezető utat biztosította. Az egész nap itt tomboló harcokban az 1/7. SS-páncélosszázad 19 szovjet harckocsi kilövését jelentette. A harcokba az 1/1. SS-páncélosszázad Lovagkereszttel kitüntetett parancsnoka, Werner Wolff SS-Obersturmführer is súlyosan megsebesült.264 Sötétedéskor a beszivárgó szovjet lövészerők miatt Pötschke SS-Sturmbannführer úgy döntött, feladják Inotát és Várpalota irányába vonulnak vissza.
Az Inotától nyugatra mozgó szovjet harckocsik ellen Kumm SS-Brigadeführer, hadosztályparancsnok napközben egy Tiger B nehézharckocsit küldött, amely meg is találta a szovjeteket és 15 páncélosukat kilőtte. Az 1. SS-páncélgránátos-ezred egy hirtelen átcsoportosított zászlóalj-harccsoportja átfésülte a Várpalota–Székesfehérvár útvonal menti erdős részt és újabb 15 szovjet harckocsit semmisített meg.
Ezzel egy időben a hadosztály hevenyészet keleti arcvonalát a szovjetek harckocsikkal, lövészerőkkel és tüzérséggel támadták. Az állásokat estig Várpalota keleti széléig kellett visszavenni. A visszavonulás miatt elvágott 1/7. SS-páncélosszázad hat Panzer IV harckocsija és az alárendelt két Tiger B páncélos 21-ére virradó éjjel a szovjetek által elfoglalt Inotán keresztül(!) tört át Várpalotánál harcoló saját csapataikhoz, miközben az élen haladó Tiger több T–34 harckocsit kilőtt. Az 1. SS-páncélosezred keretében harcoló 501. SS-nehézpáncélos-osztály parancsnoka, Heinz von Westernhagen SS-Obersturmbannführer – miután betegsége miatt leváltották beosztásából – aznap főbe lőtte magát. Utódja Heinz Kling SS-Sturmbannführer lett.
Március 21-én folytatódtak a harcok Várpalota és Inota körzetében. A Hansen-harccsoport az 1. SS-páncélosezred megmaradt Panther harckocsijaival Várpalotánál megállította három, harckocsikkal támogatott szovjet lövészhadosztálynyi erő támadását. E harcok során a németek 15 szovjet harckocsi kilövését jelentették.
Az 1. SS-páncélosezred erői Várpalota déli részén hét szovjet páncélost semmisítettek meg, saját veszteségük három harckocsi volt. Konrad Heubeck SS-Untersturmführer, aki Wolff sebesülése után átvette az 1/1. SS-páncélosszázad Panthereinek irányítását, Várpalotán 11 szovjet ISZ–2 nehézharckocsit lőtt ki. Ezzel Heubeck a háború során már 52 ellenséges páncélost lőtt ki. Tettéért 1945. április 17-én megkapta a Vaskereszt Lovagkeresztjét.
Valamivel később Heubecket két Pantherrel és az 501/3. SS-nehézpáncélos-század egy Tiger B nehézharckocsijával (parancsnoka Birnschein SS-Hauptsturmführer) újabb bevetésre küldték, hogy biztosítsák a Veszprém felé vezető utat Öskü és Hajmáskér felöl. Nem sokára Veszprém felé tartó szovjet páncélosokba ütköztek, amelyek közül kétórás tűzharcban 17 darabot kilőttek.
A hadosztály még Inotától keletre harcoló részei estig nyugat felé áttörtek és csatlakoztak saját csapataikhoz.
A 2. SS-páncélgránátos-ezred harccsoportja – megerősítve az 1. SS-páncélvadászosztály még bevethető Panzer IV/70 vadászpáncélosaival és az 1. SS-páncélos-utászzászlóalj részeivel – azt a feladatot kapta, hogy állítsa helyre az összeköttetést a 12. SS-páncéloshadosztály jobbszárnyával. A harccsoport azonban Téstől nyugatra túlerőben lévő szovjet lövészkötelékek támadását volt kénytelen visszaverni. Időközben a 9. „Hohenstaufen” SS-páncéloshadosztállyal Ösitől két kilométerre északkeletre átmenetileg helyreállt az összeköttetés.
Várpalotát egész nap támadták a szovjetek. Az 1. SS-, 3. „Totenkopf” SS- és 9. SS-páncéloshadosztály részei többször visszaverték őket.
Délután a szovjetek újabb erőket vetettek be észak, kelet és délkelet felől. A heves harcokban a németek összesen 45 szovjet páncélos kilövését jelentették. A várost végül 19.00 óra körül birtokba vették a szovjetek.
Inota és Várpalota között a hadosztály utóvédjeként a 2/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj lövészpáncélosai harcoltak.
Várpalotától délre az 1. SS- és 3. SS-páncéloshadosztályok kisebb kötelékei még kitartottak és a három lövészhadosztállyal támadó szovjeteket 15 harckocsijuk kilövése után feltartóztatták.
Március 22-én az 1. SS-páncéloshadosztály délen az 1. SS-páncélgránátos- és 1. SS-páncélosezrede még harcképes páncélgránátos-, illetve páncélos kötelékeivel Öskütől keletre lezárta a Várpalota–Veszprém útvonalat. A 2. SS-páncélgránátos-ezred részei, megerősítve az 1. SS-páncélos-légvédelmi tüzérosztály lövegeivel és az 1. SS-páncélvadászosztály még bevethető vadászpáncélosaival Téstől nyugatra foglaltak állást. A szovjetek támadása a déli harccsoportot Öskünél bekerítette, az északon harcoló csapatokat pedig Olaszfalu irányába vetette vissza. A két csoportosítás között híradókapcsolat már nem volt.
A déli harccsoport, ahol a hadosztályparancsnok is tartózkodott, a Pötschke-páncéloscsoportot küldte előre, hogy a kitöréshez Veszprém felé tisztítsa meg az utat. A 16 harckocsiból és néhány lövészpáncélosból álló harccsoport Litért 13.00 óra körül még harc nélkül elérte. Az üzemanyag-feltöltés után 14 óra 30 perc körül északnyugati irányba ismét meginduló páncélosok nem sokkal később a Hajmáskéren át előretört szovjet harckocsik lesállásba futottak és súlyos veszteségeket szenvedtek. Hét harckocsi és néhány lövészpáncélos megsemmisült, de a személyi veszteség is jelentős volt. Az SS-páncéloscsoport dél felé visszavonult. Később kerülővel elérte Veszprémet is, immár harc nélkül.
Március 23-án az 1. SS-páncéloshadosztály egymástól elszakított csoportjai külön-külön folytatták védekező harcukat. A 2. SS-páncélgránátos-ezred részei, csatlakozva a 12. SS-páncéloshadosztály erőihez, harcolva vonultak vissza a Lókút–Zirctől nyugatra lévő magaslatok vonalára. Az 1. SS-páncélgránátos-ezred részei az 1. SS-páncélosezred maradványaival, az 1. SS-páncélos-légvédelmi tüzérosztály és az 1. SS-páncélvadászosztály részeinek támogatásával Veszprém körül harcoltak, de a várost a délutáni órákban mégis feladták.
Mivel a hadosztályparancsnok által vezetett déli harccsoport a német 6. hadsereg sávjába ért, Hermann Balck páncélos tábornok, a hadsereg parancsnoka közvetlen alárendeltségébe utalta Kumm SS-hadosztály-harccsoportját. Balcktól azt a feladatot kapták, hogy Veszprémtől északi irányba, Hajmáskér és Kádárta felé szakadjanak el az ellenségtől és Márkó keleti szélén foglaljanak állást.
Napközben, a Veszprém körül harcoló páncéloscsoport parancsnoka, Pötschke SS-Sturmbannführer helyzetmegbeszélés közben más tisztekkel együtt egy aknavető-támadás közben halálosan megsebesült. A parancsnok nélkül maradt harccsoport kilenc harcképes páncélosával a továbbiakban Márkó felé igyekezett.
A Veszprém környéki harcok után az 1. SS-páncéloshadosztály nem volt többé más, mint kis létszámú harccsoportok laza köteléke. Ezredekről, zászlóaljakról vagy osztályokról már nem lehetett beszélni. Az 1/I. SS-páncélososztály megmaradt Panzer IV harckocsijait Klingelhöfer SS-Hauptsturmführer vezette, a megmaradt Tigerek és Pantherek irányítását pedig Birnschein SS-Hauptsturmführer vette át. Az osztálytörzset kikapcsolták a harcvezetésből, arra csupán az utánpótlás szervezése maradt.272
Március 24-én az 1. SS-páncéloshadosztály déli harccsoportja továbbra is a német 6. hadsereg alárendeltségében harcolt, noha azt a 6. (SS-) páncéloshadsereg törzse már többször visszakérte.
A hadosztály zöme és a 25. légvédelmi tüzérezred éjjel kénytelen volt feladni állásait Márkó körül, hogy elkerülje a szovjet harckocsizó alakulatok bekerítő manőverét. Délelőtt Herend keleti szélén védekezett a harccsoport, s a szovjet gyalogság arcból indított támadását hat harckocsi kilövése mellett visszaverte. Ekkor a szovjetek két oldalról megkerülték a németek állásait. Délután Városlődnél a szovjetek már frontális támadás nélkül, egyből megkerülő manőverrel szorították ki az SS-kötelékeket állásaikból.
A szovjeteket csak Kislőd előtt sikerült átmenetileg megállítani, amikor az 1. SS-páncélgránátos-ezred harckocsik, vadászpáncélosok és légvédelmi lövegek támogatásával este feltartóztatta előretörésüket. Kislődtől délre a 2/III. (páncélozott) SS-páncélgránátos-zászlóalj, Úrkút keleti szélén pedig az 1. SS-páncélos-felderítőosztály maradványai foglaltak védőállást.
A 2. SS-páncélgránátos-ezredből álló másik harccsoport (a hadosztály parancsnoki törzsével együtt) késő délután Bakonyjákónál harcolt, majd a szovjet harckocsik nyomása elől a Kup–Pápakovácsi–Ugod vonalra vonult vissza.274 Ezzel az északi és déli hadosztály-harccsoportok között tovább tágult a rés, amelyen át szovjet erők törtek előre Tapolcafőn át Pápa felé.
Mivel délen is megszakadt az összeköttetést a 3. páncéloshadosztály felé, az 1. SS-páncéloshadosztály Kislődnél védekező harccsoportját a bekerítés veszélye fenyegette.
Március 25-én délután az 1. SS-páncéloshadosztály Kislődnél harcoló harccsoportjának szerepe felértékelődött, mivel az I. SS-páncéloshadtestnek feltétlenül szüksége volt rá Pápa körzetének védelméhez.
A Veszprém–Devecser útvonal mentén nyugati irányba törő szovjetek 17 harckocsival Magyarpolány felől támadást intéztek a műút felé Bakonygyepesnél, de az 1. SS-páncéloshadosztály részei hét páncélos kilövésével visszaverték a támadást. Mivel azonban az SS-kötelékeket a német 1. népi-hegyihadosztály erői csak délután váltották le, a 6. hadseregtől nagy nehézségek árán visszaszerzett SS-hadosztály-harccsoport 16.00 óra körül még Devecsernél gyülekezett, hogy Pápa felé vonuljon. A szovjetek 15 páncélos támogatásával visszavetették a népi-hegyihadosztály felderítőosztályát, s így elfoglalták Ajkarendeket és Bakonygyepest is.
Március 26-án az 1. SS-páncéloshadosztály legyengült erői Noszlop– Kup–Pápakovácsi vonalában, támpontszerűen megszállt arcvonalon próbálták meg feltartóztatni a szovjeteket. Dél körül a jobbszárnyon, Noszlopnál az erők egy részét megkerülték és bekerítették a szovjetek, így az 1. SS-páncélgránátos-ezred kénytelen volt nyugati irányban a Marcalig hátrálni. A hadosztály egyéb részei is ide szorultak vissza. Mivel a szovjetek a hadosztály jobbszárnyán harcoló erők megkerülésével benyomultak 117a német 6. (SS-) páncéloshadsereg és 6. tábori hadsereg között tátongó résbe, ellenállás nélkül kelhettek át a Marcalon és törhettek be Celldömölkre.
Március 27-én a szovjetek széles arcvonalon intéztek támadást az 1. SS-páncéloshadosztály Celldömölk és Kenyeri között húzódó állásai ellen. A 2. SS-páncélgránátos-ezred részei Kenyeritől délre, az 1. SS-páncélgránátos-ezred pedig Celldömölktől északnyugatra harcolt. A hadosztály leharcolt harccsoportjainak délig vissza kellett vonulniuk a Rába folyó vonaláig, s annak nyugati partján újabb védővonalat kiépíteni.
Ez csak részben lehetett sikeres, mivel nem volt ehhez elegendő erő, s a szovjetek már az SS-harccsoportok beérkezése előtt átkeltek a Rábán. Sárvárnál az 1. SS-páncélgránátos-ezred egy kisebb köteléke az 1. SS-páncélvadászosztály és 1. SS-páncélos-légvédelmi tüzérosztály maradványaival megerősítve tartott egy kisebb hídfőt, amíg a hadosztály utolsó elemei is át nem keltek a folyón. A szovjetek 16.00 óra körül a hídfőt felszámolták.
Mivel a szovjetek Répcelaknál is átkeltek a Rábán, a hadosztály délután megmaradt páncélosaiból és a 2/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj lövészpáncélosaiból harccsoportot képezett és bevetette azt Hegyfalu és Jákfa között.
Március 28-án a Rábán átkelt szovjet erők, folytatva támadásukat, dél felől átkarolással fenyegették az 1. SS-páncéloshadosztály jobbszárnyán harcoló harccsoportot. A túlerőben lévő szovjet lovasalakulatokkal folytatott harcok során az 1. SS-páncélgránátos-ezred kénytelen volt feladni a támponttá kiépített Jákfát. Mivel ezzel egy időben a 2. SS-páncélgránátos-ezredet is támadás érte Nicktől délre, a hadosztály arcvonala a Hegyfalu–Vámoscsalád vasútvonalra szorult vissza.
A szovjetek feltartóztatására délelőtt 10.00 óra után ellenlökésben bevetett 2/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj parancsnoka, Jupp Diefenthal SS-Sturmbannführer egy géppuska-sorozattól súlyosan megsebesült. A hadosztályparancsnok gyenge páncélgránátos-erőivel, öt-hat bevethető páncélosával és kevés tüzérségi lőszerével nem is gondolhatott a Rába tartósabb védelmére.
Március 29-én az 1. SS-páncéloshadosztály két páncélgránátos-ezredharccsoportja Lócs körül próbált megkapaszkodni, de mivel a jobbszárnyon a szovjetek ismét megkerülték a hadosztály csapatait, újra nyugat felé kellett visszahúzódniuk. Március 30-án az 1. SS-páncéloshadosztály balszárnyát támadó szovjet csapatokat az 1. SS-páncélgránátos-ezred már a Harmadik Birodalom (osztrák) területén, Nikitsch körzetében tudta csak átmenetileg feltartóztatni.
A 2. SS-páncélgránátos-ezred Lövőnél húzódó támpontjai először a szovjetek minden próbálkozását visszaverték, de később az ezred kénytelen volt Sopronkövesdig visszavonulni. A hadosztály nem harcoló alakulatai már visszavonultak a Birodalmi Védőállás (Reichsschutzstellung) mögé. Őket hamarosan a hadosztály harcálláspontja is követte, miután a németek Deutschkreutznál (Sopronkeresztúrnál) átlépték a határt.
Március 31-én a Sopronkövesdnél harcoló 2. SS-páncélgránátos-ezred is visszavonult német birodalmi területre. A Peiper-páncéloscsoport maradványainak zöme aznap Soprontól északnyugatra ugyancsak átlépte a határt, s az 1. SS-páncélosezrednek alárendelt 501. SS-nehézpáncélos-osztály 2. századának három Tiger B nehézharckocsija pedig Deutschkreutznál hagyta el Magyarország területét. Ezzel az 1. SS-páncéloshadosztály hazánk területén folytatott harctevékenysége véget ért.
A hadosztály április elején Wiener Neustadt (Bécsújhely) érintésével vonult vissza a Bécsi-erdőn keresztül, majd St. Pölten nyugati előterében folytatott védelmi harcokat 1945. április 10. és május 5. között. A „LSSAH” 1945. május 8-án és 9-én Erfától nyugatra, illetve Linztől délkeletre az amerikai csapatoknak adta meg magát. Tisztjeinek és altisztjeinek többségét 1950-ig internálták, de a hadosztály katonáit a szovjetek határozott kérése ellenére sem adták ki a Vörös Hadseregnek.
Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »
