Bár félig bolgár vagyok, 19 éves korom (1986) előtt egy percet se éltem, jártam Bulgáriában. Ennek fő oka: minden közeli bolgár rokonom Magyarországon élt, a legközelebbi bulgáriai rokonom másodunokatestvér volt. Szóval nem is volt kihez menni.
S 1986-ban pedig a lehető legrosszabb időben kerültem oda. A bolgár kommunizmus – a magyarral elllentétben – nem a folyamatos lazítás útját járta, hanem pont az ellenkezőjét.
A bolgár vezetés az 1956-os magyar, 1968-as csehszlovák, s 1980-as lengyel eseményekből nem azt a következtetést vonta le, mint Kádárék, hanem az ellenkezőjét: szorítani kell a hatalmi nyomáson. A 80-as évekre a bolgár vezetés gyakorlatilag visszacsinálta az 50-es éveket: egyedül a női divatba, a nyugati zene hallgatásába, s a szexuális életbe nem szólt bele a hatalom, minden másba igen.
Ezt súlyosbította a gazdasági válság, ami miatt az életszínvonal rosszabb lett, mint az 50-es években. A 80-as évek végén egy jól ellátott szófiai központi élelmiszerüzlet kb. olyan volt, mint amilyen egy külső kerületi budapesti közért a 70-es évek elején, talán kicsit még ez alatt is.
A szovjet támogatás is éppen kezdett leállni, ez további bajokat okozott. Zsivkov és Gorbacsov utálták egymást. Zsivkov kedvenc szovjet partnere Brezsnyev volt (ahogy Kádáré meg Hruscsov), ráadásul a szovjet vezetés látványosan nem állt ki Bulgária mögött a török- és muszlimellenes kampány kapcsán.
Lassan nem jött elegendő mennyiségben a szovjet gáz és olaj. Emiatt folyamatosan áramszünetek voltak, ami a központi fűtéssel ellátott lakótelepeken a fűtés megszűnését is jelentette. S 1986/1987 tele rendkívül hideg volt, emlékszem mínusz 30 fok alatti értékre, egyik élményem1987 februárjából, hogy a lakóhelyemhez közeli villamosszín felpúposodott 30-40 cm magasságig a hideg miatt.
Szóval a kép kb. az volt, hogy az utcák tök sötétek, az ember utazik az 50-éves rozoga villamoson, melyen éppen csak pislákol a lámpa, aztán leszáll és hazamegy a sötét, 8-10 fokos lakásba, ahol csak hideg víz folyik a csapból. Aztán gyertyát gyújt, majd eszik ami van. Hideget, mert melegíteni nem lehet: Bulgáriában háztartási gáz szinte nem is létezik, gyakorlatilag áramalapú minden lakásban a konyha. S ha megjön az áram, akkor boldog. Ha nem, akkor ott volt az elemmel működő rádió – soha annyit nem hallgattam a Szabad Európát, mint akkor.
Meg persze az embernek 19 évesen korlátlan szexuális energiái vannak, ezek kamatoztatása is sokat segített.
Hozzáteszem: az én személyes helyzetetem jobb volt, mint az átlagemberé: egyrészt kaptam rendszeresen csomagokat Magyarországról (pl. rendes kakaó, sonkakonzerv, jobbféle lekvár, szalámi, cipőpaszta, stb.), másrészt rendelkeztem korlátozott mennyiségben dollárral, azaz tudtam vásárolni valutás boltokban.
De alapvetően az egész környezet amolyan öngyilkosságra késztető volt, mindenhol totál káosz és nem működő, csúnya dolgok. Amikor az ember beért az egyetemre (ez olyan 5 km-re volt, de 50 perc villamossal), a kép felvidult: a diáklányok egy jelentős része baromi szép volt, rendesen meg is csinálva, szexisen öltözve. Már mondtam, a női divatba nem pofázott bele a hatalom, nem minősült ellenzékieskedésnek a nyugati divat követése.
Örök emlékem: a villamos elment egy szálloda előtt is, s ott működött egy éjszakai mulató. S 1987/1988 között kint volt egy plakát, hogy egy akkor népszerű – bár nem az első vonalba tartozó – fiatal bolgár énekesnő ott fellép. Hatalmas plakát volt, rajta a gyönyörű énekesnő, hófehér bőr, fekete szem, fekete haj, tökéletes smink, nagy fülbevalók, s csillogó pulóver (a képen deréktól felfelé volt). Százszor láttam a plakátot, de minden alkalommal megcsodáltam.
Az eset a napokban jutott eszembe. Láttam az egyik bolgár csatornán egy interjút a ma már 59 éves, szóban forgó énekesnővel (aki egyébként a 90-es évek óta alig énekel). Meg is próbáltam megkeresni az akkori képét, sajnos ugyanazt nem találtam. (Megjegyzem, most 59 évesen is szuper a kinézete.)
De íme egy akkori. Emlékül, hogy mi melegítette meg a depressziós utcaképet akkor, a bolgár kommunizmus utolsó éveiben.
S nem, ez nem a múzsám. A nagy hasonlóság persze nem véletlen. Nőideálom eléggé behatárolt. S persze 1987 végén vettem a múzsémnak is csillogó fekete pulóvert: csak az hiányzott, hogy pont olyan legyen ő is.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
