"Furcsa háborúnak" a történészek a második világháborúnak az első szakaszát nevezik, azt az időszakot, amikor ugyan már beállt a hadiállapot Nagy-Britannia és Franciaország 1939. szeptember 3-án Németországnak átadott hadüzenete következtében, azonban jelentősebb katonai esemény (a rövid ideig tartó norvégiai harcokat leszámítva) a nyugati fronton nem történt. Egészen 1940. május 10-ig: ekkor megkezdődött a Wermacht támadása az angol-francia haderő ellen. A napjainkban Ukrajna területén – és persze a gazdasági és virtuális térben is – zajló háború azonban furcsább, képtelenebb, abszurdabb minden előzőnél. Amit már a háború megnevezése körüli zűrzavar is mutat: az oroszok „különleges hadműveletnek” aposztrofálják azt, ami mások szerint bizony már a „harmadik világháború”. De az abszurditások ezzel nem érnek véget. Lássuk a képtelenségek további sokaságát. (A lista alighanem még tovább is bővíthető.)
1. A hatalmas erejű orosz hadsereg, minden előzetes várakozás ellenére, nem hogy néhány nap vagy egy hét alatt, de egyáltalán nem volt képes Kijevet elfoglalni és Ukrajnát térdre kényszeríteni. Sőt, néhány hét elteltével az orosz erőknek vissza kellett vonulniuk a főváros alól, és teljesen új katonai stratégiát kidolgozására kényszerültek. Hogyan számíthatták el magukat ennyire?
2. Miközben az egyik fél – az ukrán – teljes erőbedobással, némely esetben fanatikus lelkesedéssel (és persze a fanatizmusból következő kegyetlenséggel) vívja a „honvédő” háborút (amit persze a globális elit világuralma érdekében folytatnak), addig az oroszok ímmel-ámmal, félszívvel, az ukrán polgári lakosság életének lehetséges megóvására törekedve harcolnak. (Kegyetlenségeket persze ők is elkövetnek.) Valamiféle döntetlen talán kicsikarható a nem teljes erőbedobással küzdő fél részéről, de győzelem vajon lehetséges-e így?
3. Noha egyértelműen háború zajlik, az egyik fél tagadja ezt, és következetesen „különleges hadműveletnek” nevezi az immár nyolc hónapja tartó harci cselekményeket. Megtörtént valaha a történelemben, hogy egy bármilyen okból is hadműveleteket végrehajtó állam hivatalosan ilyen makacsul kerülte a valóságos események néven nevezését?
4. Noha az orosz elit alighanem pontosan tisztában van azzal, kik is irányítják azt a globális pénzhatalmi rendszert, mellyel valójában háborúznak, még a legradikálisabb orosz vezetők (például Medvegyev, a fanatikus oroszpárti csecsen Kadirov stb.) sem meri közelebbről reflektorfénybe állítani azt bizonyos „globális bankárelitet”. Annak ellenére sem, hogy a múltban a háborúskodó felek általában tettek kísérletet az ellenséges birodalom vagy állam uralkodó rétegének és népének a szembeállítására. Előfordult-e valaha a történelemben, hogy fegyveres harcban álló felek bármelyike is ódzkodott volna valóságos ellenségeinek megnevezésétől? Az orosz vezetők „háttérhatalomról”, „deep state”-ről sem szívesen beszélnek.
5. Vlagyimir Putyin orosz elnök a hadműveletek kezdetekor közölte: készültségbe helyezik az orosz nukleáris erőket, és nem tűrik el, hogy bármely hatalom az „Ukrajna nácítlanítása”, illetve az „donbaszi oroszok védelme” érdekében zajló „különleges hadműveletbe” bármiféleképpen is beavatkozzon. Ehhez képest a NATO-államok hihetetlen összegekkel támogatják és iszonyatos mennyiségű fegyverrel látják el a kijevi rezsimet, a nyugati titkosszolgálatok, sőt vezérkarok aktívan beavatkoznak a harci cselekményekbe, mi több, nyugati „biztonsági cégek” alkalmazásában álló zsoldosok százai (ha nem épp ezrei) harcolnak Ukrajnában. A NATO tehát de facto hadviselő fél.
6. Természetesen hálát adhatunk Istennek, hogy az oroszok nem indítottak nukleáris válaszcsapást az észak-atlanti szövetség katonai bázisait megcélozva. Hogyan lehetséges azonban, hogy az oroszok ilyen mértékben nem számoltak a Nyugat óriási mértékű beavatkozásával? Ennyire nem ismerik a foga fehérét a történelem során oly sokszor kimutató nyugati globális elit, a „megnevezhetetlen háttérhatalom” valódi természetét? Hiszen Ukrajna felfegyverzése, egy előretolt „oroszellenes bástya” felépítése már 2014 óta zajlott!
7. De ha már ilyen mértékű tévedést követtek el, miért nem törekedtek az oroszok háború legelejétől kezdve megsemmisíteni azokat az utakat, vasútvonalakat, hidakat, amelyeken keresztül a nyugati államokból érkezik a hatalmas mennyiségű lőszer, fegyver és egyéb hadi felszerelés? Hogyan lehetséges, hogy a Dnyeperen átívelő hidak legnagyobb része még mindig sértetlen?
8. Miképpen történhetett meg, hogy noha már tavasszal érzékelhető volt az ukránok létszámbeli fölénye éppen a legfontosabb, a donbaszi frontvonalon, mégis csak szeptemberben rendelte el Putyin elnök a (még mindig csak) részleges sorozást?
9. Miért rendeztek népszavazást az Oroszországhoz tartozásról egy olyan területen – Herszon városában és környékén – ahonnan azután rövidesen kivonultak az oroszok? Oroszországhoz csatolnak egy olyan vidéket, amelyet heteken belül átadnak az ellenségnek? Hová tűnt a távlatos, stratégiai gondolkodás képessége az orosz elitek köreiben?
10. Mivel magyarázható, hogy az oroszok – minden fogadkozás ellenére – válasz nélkül hagyták az ellenség néhány olyan aljas bűntetteit, mint Darja Dugina meggyilkolása (a merénylet hátteréről szó sem esik, sem a tettesekről, sem a megbízókról nem tudni semmit), az északi gázvezeték felrobbantása vagy éppen a Krím félszigetre vezető hídon végrehajtott, több ember halálát követelő merénylet?
11. A háború első heteiben orosz részről gyakran emlegették az ukrajnai biolaboratóriumokat. (Állítólag negyvennél is több volt belőlük.) Miért nem téma többé ez a covid-járványra tekintettel is élet-halál kérdés? Miért nem követelnek akár az oroszok, akár a kínaiak, vagy bárki más vizsgálatot ebben a létfontosságú ügyben?
12. Mi a helyzet az állítólagos bucsai merénylettel, ahol is – az ukrajnai és a nyugati vádak szerint – oly iszonyatos vérengzést követtek el az orosz katonák? Miért nem hallunk a törvényszéki orvosi jelentésekről, az ügyben zajló vizsgálatokról?
13. Régebbi háborúkban az ellenség hadseregének vezetőjét, a szemben álló ország királyát sem kímélték. Miképpen történhet meg, hogy a kijevi kormányzati negyed lényegében sértetlen, és a „pusztító orosz bombázás” közepette Ukrajna elnöke zavartalanul fogadja a teljesen ép elnöki palotában annak a Nagy-Britanniának a miniszterelnökét, amelyet súlyos felelősség terhel Ukrajna felfegyverzéséért, a háború kiprovokálásáért és orosz (és persze ukrán) katonák tízezreinek haláláért?
14. Megemlítem itt azt a kérdést is, amit persze sokan mások is pedzegetnek, de kétségkívül a háború egyik legdurvább lelepleződése: kiknek a szolgálatában áll az úgynevezett európai „politikai elit”? Értelmes (szélsőjobboldalinak bélyegzett) emberek számára persze nem meglepetés, ők régóta tudják, hogy az Európai Unió és az egyes tagállamok vezetői a globális háttérhatalom lefizetett ügynökei, illetve hihetetlenül ostoba, rövidlátó, erkölcstelen alakok. Hogyan létezik, hogy még mindig milliók hisznek nekik, és tűrik az ámokfutásukat?
15. Végezetül pedig: a herszoni orosz kivonulás, az orosz-amerikai titkosszolgálati vezetők tárgyalásának ténye, a NATO katonai erőinek nyílt támadását kiprovokáló ukrán akciók sikertelensége, a Lengyelországot ért „rakétatámadásra” adott meglepően visszafogott amerikai és lengyel reakciók vajon ténylegesen a béketárgyalások közeledtét jelzik? Ha pedig így van, a világ hatalmasságai meddig várnak még? Hány félrevezetett, agymosott, szerencsétlen katonának kell még a frontokon meghalni, hány ukránnak kell még éhezni és fagyoskodni, hány európainak elszegényedni, nyomorogni, amíg végre véget vetnek ennek az őrületnek?
G.B.
(A szerző olvasónk.)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
