A kutatók sem értik, mi történt: nagyon összezsugorodott az Antarktisz körüli jég

A kutatók sem értik, mi történt: nagyon összezsugorodott az Antarktisz körüli jég

1979 óta a déli kontinens körüli úszó jég folyamatosan hízott, 2014-ben érte el a legnagyobb kiterjedését. Három évvel később az antarktiszi tengeri jég éves átlagos kiterjedése a legkisebb volt, a három és fél évtizednyi növekedés felmorzsolódott, és 2019-ben is a legkisebb május-júniusi kiterjedést mérték a kutatók. A sarkok térségeiben a tengeri jég kiterjedése télen nő, nyáron zsugorodik. Az Antarktika körül a tengeri jég átlagkiterjedése 12,8 millió négyzetkilométer volt 2014-ben. Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmány szerint 2017-ben rekordalacsony, 10,7 millió négyzetkilométer volt. A különbség nagyobb mint Mexikó területe. Ekkora mennyiségű jég elvesztése három év alatt igen hihetetlen, gyorsabban történt, mint bármi, amit a kutatók korábban tapasztaltak – mondta Claire Parkinson, a NASA Goddard központjának klímakutatója. Az antarktiszi tengeri jég kiterjedése 2018-ban csekély mértékben nőtt ugyan, de a második legkisebb kiterjedésű volt 1979 óta. Jelenleg a térségben tél van, és a tengeri jégnek híznia kellene, a műholdfelvételek azonban azt mutatják, hogy idén a legkisebb a tengeri jég májusi, júniusi kiterjedése, alulmúlja 2017-et is.

Miközben az Északi-sark térségében általános a melegedés és a tengeri jég olvadása, az antarktiszi tengeri jég esetében gyakori a növekedés és a zsugorodás, de az előbbi általánosabb jelenség. Ez főként földrajzából ered – mondta Parkinson. Amikor a tengeri jég kiterjedése az Antarktisz térségében folyamatosan nő, a kutatók a szél- és légnyomás-mintázatokban beállt fordulattal, az óceáni áramlatok megváltozásával, vagy olyan rendszeresen fellépő klímajelenségekkel magyarázzák, mint az El Nino. Ezek most nem éppen megfelelő magyarázatok, és a kutató szerint rejtély, hogy mi fog történni a közeljövőben.

Hírdetés

 

 

mti/hvg.hu


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »