A különféle közlekedési eszközöket ért katasztrófák és tragédiák az összeesküvéselméletek bajnokainak kedvencei közé tartoznak. Minél rendkívülibb maga a szerencsétlenség által érintett jármű, annál nagyobb elánnal lehet nekiállni és szétcincálni a hivatalos magyarázatokat. Ha ez a jármű ráadásul katonai is (sőt, a nem kifejezetten az átláthatóságáról és nyitottságáról híres szovjet orosz fegyveres erők tulajdona), a lendület mindent elsöprő energiával gyűjti össze a keményebbnél keményebb verziókat.
Ma a Kurszk nukleáris meghajtású tengeralattjáró tragédiájáról mesélünk.
Szokásunkhoz híven röviden bemutatjuk a főhőst, illetve a történelmi előzményeket, hogy aztán együtt elemezzük a katasztrófa lehetséges magyarázatait.
A K-141 lajstromszámú, Antyej (a NATO szerint Oscar-II) osztályú tengeralattjárót – az építésére szánt két és fél év után – 1995 Vízkeresztjének napján állították hadrendbe, miután egy héttel korábban (biztos, ami biztos alapon, vízrebocsátása előtt) görögkeleti rituálé szerint az orosz ortodox egyház tábori püspöke meg is szentelte.
Hossz: 154 méter
Legnagyobb szélesség: 18 méter
Magasság: 9 méter
Vízkiszorítás vízfelszínen: 14 ezer tonna
Vízkiszorítás teljes merülés esetén: 17 ezer tonna
Legnagyobb sebesség víz alatt: 30 csomó (kábé 52 km/h)
Legnagyobb sebesség felszíni haladás esetén: 15 csomó (kábé 26 km/h)
Átlagos merülési mélység: 400-500 méter
Legénység: 70 sorállományú, 45 hivatásos (tiszt és tiszthelyettes)
Hajtómű: két, vízhűtéses atomreaktor + két gőzturbina
Fegyverzet: 24 darab, 450 kilométeres hatótávolságú robot-torpedórepülőgép (avagy manőverező szárnyasbomba), valamint 36 hagyományos torpedó
A tények
2000. augusztus 12-én a Kurszk egy barents-tengeri hadgyakorlaton vett részt, Szeveromorszktól mintegy 100 kilométerre észak-keletre; ellenséges tengeralattjárót kellett játszania, s feladata az volt, hogy két (természetesen hatástalanított) torpedóval „támadja meg” a Nagy Péter cárról elnevezett csatacirkálót, az Északi Flotta zászlóshajóját.
Helyi idő szerint déli fél tizenkettőkor a parancsnok (Gennagyij Petrovics Ljacsin elsőosztályú kapitány, itt balra lent) kiadja az utasítást a két torpedó kilövésére, majd az ezt követő három percen belül két robbanás rázza meg a hajótestet (az első körülbelül 220-250 kilónyi TNT-egyenértékű volt, míg a második ennek hússzorosa). A speciális, duplafalú hajótörzs-borítása miatt gyakorlatilag elsüllyeszthetetlennek hitt (vagy legalábbis ilyennek beállított) Kurszk mintegy 110 méter mélyen, a tengerfenéken állapodik meg.
Mivel a poszt nem kifejezetten a tragédiáról szól, hanem az ezzel kapcsolatos összeesküvéselméletekről, nem időzünk tovább a műszaki részleteknél (amelyeknek az érdeklődő sok helyen utána tud nézni a neten). A 118 fős legénységet nem sikerül megmenteni, noha norvég és brit mentőalakulatok már az első percben felajánlották segítségüket, amit az orosz hadvezetés először elutasított; nagy valószínűség szerint azok, akik túlélték a robbanásokat, megfulladtak. A hajótestet (az orr kivételével) és a holttesteket végül 2001-ben egy holland konzorcium emelte ki a tengerből. A nukleáris hajtóművek nem károsodtak; minden jel arra utal, hogy sugárszennyezés nem következett be.
És akkor lássuk, milyen hírek-híresztelések röppentek fel az okokról.
1.) A hibás torpedó – hivatalos verzió
2002-ben (miután az oroszok az addig hiányzó orr-részt is felhozzák a mélyből), a haditengerészet szakértőiből és külső (de ugyancsak orosz) tanácsadókból álló vizsgálóbizottság – egy közel kétezer oldalas jelentésben – megállapítja, hogy az első robbanást hajtóanyag-szivárgás, majd egy meghibásodott saját torpedó okozta, míg a másodikat (amely már a tengerfenéken heverő Kurszkon következett be) további 5-7 torpedófej sorozat-explóziója. Felelős megnevezésére nem kerül sor, a legénység valamennyi tagját (posztumusz) kitüntetik, előléptetik, satöbbi; Ljacsin kapitány az Orosz Föderáció Hőseként kapja meg a katonai végtisztességet.
2.) Az ütközés verziója
Azt a verziót, mely szerint a Kurszk egy idegen (ismeretlen), nagy méretű testtel ütközött volna, maga az orosz védelmi miniszter, Igor Szergejev marsall is belengette, alig 24 órával a történtek után tartott sajtótájékoztatóján. Az egyenruhás moszkvai politikus olyasmit mond, hogy „…hajlok arra, hogy egy hatalmas, a Kurszk méreteivel összehasonlítható méretekkel rendelkező tárggyal történt ütközés; a legnagyobb valószínűsége egy idegen tengeralattjárónak van…”
Magukat megnevezni nem kívánó, orosz katonai források szerint a baleset színhelyétől alig fél mérföldnyi távolságban két olyan anyagmaradványt találnak, amelyek összetétele és alakja ezt az ütközéses forgatókönyvet látszanak erősíteni, de a tárgyi bizonyítékot azóta sem tárták a nagyközönség elé.
2.1.) A „gyáva nyúl”
Az amerikai haditengerészet vadul tagadta, hogy bármelyik (felszíni vagy tenger alatti) hajója érintett lett volna a dologban, noha mindenki tudja, hogy a világtengereken a szovjet/orosz, illetve amerikai tengeralattjárók elég gyakran vesznek részt „gyáva nyúl” típusú, egymással lebonyolított vetélkedőkben (amit a US Navynél „őrült orosz” játéknak neveznek). Ennek az a lényege, hogy a két hajó egymással szemben feláll, majd elindulnak egymás felé, és az veszít, amelyik hamarabb kitér a frontálisnak tűnő ütközés elől…
2.2.) A megfigyelés
Egy másik alkonteó szerint a közelben tartózkodott egy nyugati (amerikai, brit?) tengeralattjáró, amelynek az volt a feladata, hogy kísérje figyelemmel a hadgyakorlatot, s a Kurszk (miután megpróbálta „elijeszteni”) ezzel ütközött volna.
A britektől a HMS Trafalgar neve merült fel első körben, de aztán mindenki rácuppant a jenkikre…
Augusztus 14-én hajnalban (vagyis két nappal a tragédia után) két amerikai tengeralattjáró (a USS Toledo és a USS Memphis) egy izlandi (más források szerint norvég) hadikikötőben köt ki, s a Toledóhoz (amely itt alant látható) azonnal karbantartókat rendelnek – méghozzá nem helyieket, s még csak nem is helyi amerikaiakat, hanem egyenesen az USA-ból, különgépen. A szokásokkal ellentétben a legénységből senki nem kap kimenőt – na nem mintha sok látnivaló lett volna a környéken…
És hogy miért nem jöttek elő az oroszok a bizonyítékokkal? Hát, ki tudja, milyen alku ment a háttérben és mit kapott azért cserébe Moszkva, hogy ne tárja ország-világ elé az amerikaiak felelősségét? Talán Washington szabadon enged pár elfogott orosz hírszerzőt, vagy besegít neki az akkori problémák kapcsán nemzetközi politikai-gazdasági porondon?
Mindenesetre az USA 2000 októberében elengedett egy komoly (közel egymilliárd dolláros) tartozást Oroszországnak, s az elkövetkezendő időszakban a Világbank és más, informális amerikai befolyás alatt álló nemzetközi pénzintézetek is engedékenyebbek voltak (egy ideig legalábbis) Moszkvával, amikor hitelfelvételi tárgykörben alkudoztak.
3.) A második világháborús akna
Mai kommunikációs kedvencünk, Igor Szergejev orosz honvédelmi miniszter augusztus 19-én hirtelen megváltoztatja első számú elméletét (lásd 2.0 verzió), és már nem ellenséges (vagy legalábbis idegen) tengeralattjárót lát ólálkodni a Barents-tenger sötét vizében, hanem egy második világháborús vízi aknát, amellyel a Kurszk (állítólag) ütközött. Az első robbanás magyarázata tehát ez; a másodiké pedig a hajóba betörő víz által okozott rövidzárlat, satöbbi.
4.) Az idegen torpedó
Az orosz tengeralattjáróra egy, a közelben tartózkodó nyugati hajó (vagy tengeralattjáró) lőtt ki egy torpedót. Ez a (vélelmezhetően amerikai), mindeddig (legalábbis hivatalosan) nem azonosított hadihajó ellene indított támadásnak véli a gyakorló torpedók kilövését, és a kicsit ideges kapitánya „viszonozza” a tüzet. Állítólag az erre utaló (Moszkva és Washington között lezajlott) diplomáciai „levélváltás” üzeneteit rádióamatőrök fogták is, s egy kódtörő (tán norvég vagy svéd nemzetiségű) zseni tán még meg is fejtette egy részüket.
5.) A dezertálás
Ljucsin kapitány annak idején nagy kedvteléssel olvasta a „Vadászat a Vörös Októberre” című örökbecsű Tom Clancy-munkát, és le akarta koppintani Marko Ramiusz ötletét: egy az egyben át akarta vinni a hajót (legénységestől, mindenestől) a másik partra. Tervei szerint a hadgyakorlatot követően indultak volna Nyugat felé, de a GRU/KGB az utolsó pillanatban kapcsolt és simán kilövik a fejében huncut gondolatokat dédelgető Ljucsin hajóját.
Alkonteó: a fedélzeti elhárítótiszt (Andrej Miljutyin főhadnagy) robbantja fel a Kurszkot, amikor látja, hogy más módszerrel már nem tudja megakadályozni a szökést.
6.) A partizán-effektus
Volt a fedélzeten pár, elvakultan orosz nacionalista tiszt, akik elhatározták, hogy a fedélzeten található torpedókkal „megleckéztetik” azokat a nyugati hajókat, amelyek ott nyüzsgtek az orosz felségvizek mentén. Nekik még az is belefért volna, hogy a támadás következtében kitör a harmadik világháború. Az utolsó percben felfedezik a mesterkedéseiket, de mivel ezek már majdnem elbarikádozták magukat a torpedóvető-térben, lövöldözés tör ki a fedélzeten, minek következtében a robbanás elkerülhetetlenné válik.
7.) A legénység lázadása
A sorállomány nyolc-tíz, az átlagnál is elégedetlenebb tagja a hadgyakorlatot találta a legmegfelelőbbnek arra, hogy először kvázi sztrájkot kezdeményezzen, majd (miután követeléseikre a kapitány azonnali megtorlást és hadbíróságot helyez kilátásba) zendülést szítson. Az így kialakult helyzet fegyveres összecsapásba torkollik, s a zendülők (nekik már minden mindegy alapon) felrobbantják a hajót.
8.) A terrorcselekmény
A fedélzeten szolgáló sorállományúak között volt mintegy tucatnyi katona a távol-keleti végekről (közöttük két csecsen származású is: Rasid Zubajludin és Mahmed Gadzsiev). Ezek a srácok (Abdulkadir Ildarov műszaki zászlós támogató közreműködésével) pont megfelelő mennyiségű robbanóanyagot csempésznek a fedélzetre ahhoz, hogy egy öngyilkos merénylethez elegendő legyen. Abban reménykedtek, hogy nukleáris robbanás (vagy legalábbis szennyeződés) is be fog következni, de nincsenek tisztába a műszaki óvintézkedésekkel, ezért „csak” a Kurszkot süllyesztik el, atomkatasztrófa nem következik be.
Természetesen a frankó sztorit nem hozzák nyilvánosságra, hiszen ez olyan ideológiai és szellemi muníciót adna a csecsenek (és más terroristák) kezébe, ami nehezen lenne ellenpontozható; arról nem is beszélve, hogy milyen (idegenellenes) reakciót indított volna el az orosz hadsereg (és a teljes lakosság) soraiban.
Alverzió: a fedélzeten igenis voltak nukleáris fegyverek, s a csecsenek ezeket akarták megkaparintani, illetve kilőni. A kapitány ezt akadályozta meg az önelsüllyesztéssel, mert tudta, hogy nincs más lehetőség…
Kiegészítő kérdés
Vajon ki volt az a három személy, akik a hivatalos legénységi állománytábla fölötti létszámot jelentették? (115 fő volt ugyanis a személyzet, de 118 holttestet emeltek ki). És érdekes módon pont három holttestet (illetve maradványt) nem sikerült teljes mértékben azonosítani.
Bármi és bárhogyan is történt közel kilenc évvel ezelőtt, 118 haditengerész vesztette életét abban az acéltestben. Nyugodjanak békében.
Konteó
magyartudat.com
Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »
