A külügyminisztériumban adták át a tiszai szennyezés elleni petíciójukat a Jobbik politikusai

A külügyminisztériumban adták át a tiszai szennyezés elleni petíciójukat a Jobbik politikusai

Pontosan egy hete próbáltuk átadni a román nagykövetségen a petíciónkat – idézte fel Adorján Béla, a Jobbik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei képviselője a Jobbik pénteki, a Külgazdasági és Külügyminisztériumi épülete előtt a tiszai szennyezés ügyében tartott sajtótájékoztatóján. Szavai szerint akkor ő úgy gondolta, ennek lesz majd némi foganatja, és egy kicsit kulturáltabban áll hozzá a román fél a kérdéshez.

Adorján emlékeztetett, ez nem történt meg, mivel két nappal ezelőtt a Tisza felső szakaszára, Vásárosnaménynál újra ki kellett állni a szemétgyűjtő hajósornak, ugyanis újabb jelentős mennyiségű uszadékszemét érkezett hazánkba. Saját helyszíni tapasztalatai alapján a jobbikos politikus hangsúlyozta:

Ennek a szemétnek csak egy részét tudják legyűjteni a folyóról, a többi része egyenesen tart a Tiszalöki vízerőmű felé, azon átlépve pedig a Kiskörei duzzasztómű előtti Tisza-tó területén fog elterülni, a több száz négyzetkilométeres területen, míg odáig elér, és ott fogja szennyezni a környezetünket, folyóinkat.

Adorján Béla arról is beszélt, hogy eddig minden rendelkezésükre álló kultúrdiplomáciai eszközt bevetettek, hogy megálljon ez a folyamat, de eddig csak vádakat kaptak a román féltől az elmúlt hét folyamán a román sajtóban. Ebben pedig az RMDSZ-nek is súlyos szerepe van, akik a romániai környezetvédelmi minisztert is adják – fűzte hozzá, majd bemutatta a kezében tartott dokumentumot, amely arról tanúskodik, hogy a Jobbik kulturáltan kíván az ügyben eredményt elérni.

Elmondta, hogy ezt a levelet az RMDSZ-es Tánczos Barnának címezték még februárban, meg is kapta a román szaktárca, de nem vették a fáradságot, hogy válaszoljanak rá, kvázi elutasították a diplomáciai utat – jegyezte meg a jobbikos megyei közgyűlési képviselő.

Nem hagytak más lehetőséget, csak azt, hogy egyelőre itt, a hazánkban próbáljunk meg harcolni az ideérkező szemét ellen

– emelte ki Adorján, nyomatékosítva, hogy nem adják fel, és

hadat üzennek a Romániából érkező szemétnek, illetve azoknak, akik közreműködnek mindebben akár tétlenségükkel, akár hozzá nem értésükkel.

Gyöngyösi Márton, Adorján Béla és Gyüre Csaba a Külgazdasági és Külügyminisztérium épülete előtt

Hírdetés

Alfahír

A szintén Szabolcs megyei Gyüre Csaba elmondta, a Tisza valaha, gyerekkorában még egy gyönyörű, tiszta folyó volt, ma viszont a felső szakaszán már PET-palackok, nejlonszatyrok, uszadékok és egyebek úsznak a vízen. Rámutatott,

leginkább az elmúlt két évtizedben súlyosbodott a helyzet.

Gyüre maga is egyeztetett a magyar külüggyel, majd elmondták, hogy azt a tájékoztatást kapták a román féltől, hogy már szinte meg is oldódott a helyzet, a romániai folyószakaszokon kiszűrik a hulladékot. De ez egyáltalán nem igaz, legalább olyan mértékben zajlik most is ez a folyamat, mint ahogy eddig – jelezte.

A jobbikos politikus összegezte, tettek már büntetőfeljelentést környezetkárosítás miatt, majd levélben fordultak Tánczos Barnához, múlt héten pedig a petíciót próbálták átadni a román félnek. Mint kifejtette:

Nyomatékosan szeretnénk a magyar külügy figyelmét felhívni arra, hogy a probléma nem fog megoldódni megfelelő diplomáciai lépések és ráhatások nélkül. Amennyiben csendben fogunk maradni, és nem szólunk, ugyanúgy meg fog maradni minden a régiben, és kapjuk tovább a szemetet, és milliárdokba kerül a kárelhárítás Magyarországon.

Gyöngyösi Márton, a Jobbik EP-képviselője mindehhez hozzátette, három fő irányt kíván javasolni az Orbán-kormány külügyminiszterének.

  • Az egyik, hogy Szijjártó hasson oda közvetlenül a román kormányra, hogy szüntessék be ezt a szennyezést, bekéretve az ország nagykövetét.
  • A másik lehetőség, Szijjártó segítse elő, hogy ilyen, valódi nemzeti ügyekben is érvényesítsék a Fidesznek az RMDSZ-szel fenntartott szövetségét.
  • A harmadik irány Gyöngyösi szerint az, hogy az ENSZ és az EU intézményeinél lobbizzanak és gyakoroljanak nyomást rájuk, mivel Románia is aláírója számos olyan egyezménynek, mely kötelezettségeket ró az államra.
  • Az online is közvetített tájékoztató végeztével Szijjártó Péternek kívánták átadni az ügyben megfogalmazott petíciójukat, ám a miniszter külföldi tartózkodása okán a tárca egyik helyettes államtitkára, Kiss-Parciu Péter fogadta az ellenzéki politikusokat a minisztérium épületében. Alapvetően azt várják, hogy a hazai külügy vezetője diplomáciai eszközökkel hasson a román kormányra és az érintett szervekre, egyúttal fokozottabb együttműködést elérve a felek között.


    Forrás:alfahir.hu
    Tovább a cikkre »