A Kreml számára is meglepetés volt Putyin bejelentése

Semmi köze sincsen Vlagyimir Putyin elnökhöz a Szkripalék megmérgezésével London által megvádolt orosz Alekszandr Petrovnak és Ruszlan Bosirovnak – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője vasárnap a Rosszija 1 állami televíziónak.

Peszkov szerint nem volt előre előkészítve Putyinnak az a vlagyivosztoki Keleti Gazdasági Fórumon csütörtökön elhangzott bejelentése, amely szerint az orosz hatóságok tudják, hogy kicsoda Petrov és Bosirov.

"Amit az elnök elmondott, az az ő döntése alapján történt, és számunkra is meglepetés volt" – nyilatkozott Peszkov, hangsúlyozva, hogy a két férfinak sem Putyinhoz, sem a Kremlhez nincs köze.

Petrov és Bosirov a külföldre idegen nyelveken sugárzó RT orosz televíziónak nyilatkozva pénteken elismerte, hogy valóban Ruszlan Bosirovnak és Alekszandr Petrovnak hívják őket, és valóban ők láthatók a brit hatóságok által bemutatott felvételeken, de tagadták, hogy közük lenne az orosz katonai hírszerzéshez. Azt állították, hogy turistáskodó üzletemberként jutottak Salisburybe épp aznap, amikor Szkripalékat megmérgezték.

Közölték, hogy bocsánatkérést várnak el a brit hatóságoktól az őket ért, szerintük alaptalan meggyanúsítás miatt.

Hírdetés

Szergej Szkripal volt orosz-brit kettős ügynököt március 4-én sikertelenül próbálták megmérgezni az angliai Salisburyben, az elvetélt merényletkísérlet miatt a lánya is kórházba került. A brit hatóságok szeptember 5-én Petrovot és Bosirovot vádolták meg a bűncselekménnyel, azt állítva, hogy mindketten az orosz katonai hírszerzés ügynökei, és a mérgezéshez "novicsok" típusú katonai idegméreg-hatóanyagot használtak.

Brit tisztségviselők arra is egyértelmű célzásokat tettek, hogy a merényletet a legmagasabb szinten rendelhették el Oroszországban. Moszkva visszautasította a vádakat és nehezményezte, hogy az üggyel kapcsolatban London nem fordult jogsegély-kérelemmel Moszkvához, a gyanúsítottak ujjlenyomatait sem szolgáltatta ki az orosz rendvédelmi szerveknek, Szkripalék konzuli láthatását pedig nem engedélyezte.

A vádak és viszontvádak nyomán London és Moszkva még tavasszal kölcsönösen kiutasított 23 diplomatát. Hasonló lépések történtek Oroszország és más, Nagy-Britanniával szövetséges és vele szolidáris államok között is (Magyarország is kiutasított egy orosz diplomatát – a szerk.).

Szeptember 6-án az amerikai, a német, a francia és a kanadai kormány egy Londonnal közös nyilatkozatban közölte: teljesen megbízik abban a brit megállapításban, hogy Szkripal-ügy két gyanúsítottja az orosz katonai hírszerzés ügynöke, és abban a brit kormányzati véleményben is, hogy az akciót szinte biztosan az orosz állam valamely magas szintjén hagyták jóvá.

Júliusban Amesburyben két brit állampolgár, Charlie Rowley és élettársa, Dawn Sturgess is megbetegedett pontosan ugyanattól az idegméreg-hatóanyagtól, amelyet Szkripalék megmérgezéséhez használtak, az után, hogy találtak egy méreganyagot tartalmazó parfümös fiolát. Rowley felépült, élettársa azonban a kórházban elhunyt. A brit rendőrség egyesítette a két ügyben folytatott nyomozást.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »