A Katolikus Egyház és az Ortodox Egyház Közötti Teológiai Párbeszédért Felelős Nemzetközi Vegyes Bizottság Közös Koordinációs Testülete június 15–19. között Pannonhalmán ülésezett. Kurt Koch bíboros, a Keresztény Egység Előmozdításának Dikasztériuma prefektusa és Job Getcha pizídiai ortodox metropolita, a testület társelnökei az eseményhez kapcsolódóan az ökumenizmus útjáról beszéltek.
A felek szerint az elmúlt évtizedek párbeszédei – a szeretet és az igazság dialógusa – mára oda vezettek, hogy a korábban megosztó kérdéseket közösen vizsgálják, a kölcsönös megértés keresésének jegyében. Az ökumenizmus így nem pusztán teológiai párbeszéd, hanem közös tanúságtétel és a jövő keresztény egységének reménye.
– Melyek voltak a tanácskozás legfontosabb témái, és hogyan illeszkednek ezek a katolikus–ortodox párbeszéd folyamatába?
Job Getcha metropolita: A koordinációs bizottság jelenleg egy dokumentum tervezetén dolgozik, amelyet a következő plenáris ülés elé szeretnénk terjeszteni jóváhagyásra. A téma az Egyház tévedhetetlensége és a pápa tévedhetetlensége. Ez azért fontos, mert a múltban a pápai tévedhetetlenség egyike volt az egyházaink közötti vitás kérdéseknek. Úgy gondolom, ma is sokakat foglalkoztat az Egyház tévedhetetlenségének kérdése. Azt szeretnénk kifejteni, hogy mit jelent ez valójában.
Kurt Koch bíboros: Tágabb összefüggésben jelentős párbeszéd folyt közöttünk a szinodalitás és a primátus kapcsolatáról. Most egy új szakaszba léptünk, amelyben azokat a kérdéseket igyekszünk tisztázni, amelyek a múltban megosztották a keleti és a nyugati egyházat. A történelem során az egyik legjelentősebb akadály a pápai tévedhetetlenség dogmájának kihirdetése volt, amire az I. Vatikáni Zsinaton került sor, és amit a II. Vatikáni Zsinat is támogatott.
Ezért szükséges tovább mélyíteni és tisztázni ezt a témát. A múltban szintén komoly megosztó tényező volt a Filioque kérdése. Úgy véljük, ez is megoldható, ha megfelelően megértjük mind az ortodox, mind a katolikus teológiai hátterét.
– Személyes meggyőződésük szerint mi az ökumenizmus lényege? Mi áll az ökumenizmus szívében?
Kurt Koch bíboros: Az ökumenizmus szíve számomra Jézus főpapi imája János evangéliumának 17. fejezetében, amikor a tanítványaiért imádkozik: „Legyenek mindnyájan egyek.”
Amikor az egységért imádkozunk, azt is megvalljuk, hogy az ember önmagától nem képes megteremteni azt. Mi, emberek inkább a megosztottságot tudjuk létrehozni – ezt látjuk a történelemben és a jelenben is. Az egység mindig a Szentlélek ajándéka, és ennek befogadására a legjobb út a keresztény egységért mondott imádság.
Job Getcha metropolita: A keresztények egysége rendkívül fontos a keresztény tanúságtétel szempontjából.
– Hogyan értékelik a Niceai Zsinat 1700. évfordulójához kapcsolódó megemlékezéseket? Milyen hatásai érzékelhetők ezeknek a rendezvényeknek?
Job Getcha metropolita: Az évforduló megünneplése valamennyi egyházunk számára nagy jelentőségű tapasztalat volt. A tavaly novemberi niceai ünnepségeken az összes keresztény felekezet képviseltette magát. Mindenki együtt imádkozott, és közösen vallotta meg a niceai hitvallást. Ez azt mutatja, hogy Nicea közös örökségünk, és éppen ennek kellene közös alapot adnia a megosztott kereszténységnek. Természetesen a katolikusok és az ortodoxok számára ez nem újdonság, hiszen ezt a hitet kezdettől fogva közösen valljuk. Ugyanakkor nagyon fontos volt, hogy ezt a közös hitvallást protestáns testvéreinkkel is együtt mondhattuk el. Úgy vélem, a niceai jubileum új távlatokat nyitott a jövő számára.
Kurt Koch bíboros: Nagyon lényeges felismernünk, hogy az egységet csak a hitben találhatjuk meg, az apostoli hitben, amely a keresztséggel megadatik Krisztus teste minden új tagjának. Ugyanannak a hitvallásnak vagyunk a részesei. Gyakran a különbségekről és a megosztottságról beszélünk, pedig nagyon sok a közös elem. Ezek alapja pedig a közös hit. Szép jele volt ennek, hogy Őszentsége I. Bartholomaiosz ökumenikus pátriárka meghívta a pápát İznikbe (az egykori Niceába), hogy együtt emlékezzünk meg erről a közös hitről. Ez reménykeltő a jövőre nézve. A niceai hitvallás közös megvallása annak bizonyítéka, hogy ugyanazt a hitet valljuk.
– Mit tanulhatunk a niceai atyák magatartásából, ami ma is a segítségünkre lehet?
Kurt Koch bíboros: Ma súlyos válságot tapasztalunk Krisztus személyének megítélésében. Sok hívő számára Jézus csupán embernek tűnik. Németországban például készült egy felmérés, amelyben azt kérdezték: „Hiszi-e, hogy Isten Jézus Krisztusban nyilatkoztatta ki önmagát?” A katolikusok mindössze harminc százaléka válaszolt igennel, a hetven százalékuk azonban nem. A krisztológiai hit elmélyítése ezért rendkívül fontos feladat napjainkban. A Niceai Zsinat idején Arius eretnekségével kellett szembenézni. Ma pedig egyfajta új arianizmussal találkozunk a Katolikus Egyházon belüli sok irányzatban.
Job Getcha metropolita: A világban is válságok tapasztalhatók. Teljes mértékben egyetértek azzal, amit a bíboros úr mondott. Talán csak annyit tennék hozzá, hogy
Amikor probléma merült fel, az Egyház nem egyéni döntésekkel próbált megoldást találni, hanem zsinati úton: a püspökök közös tanácskozása és párbeszéde révén. A cél nem a kompromisszum keresése volt, hanem a közös alap felismerése, a konszenzus megtalálása. Úgy gondolom, hogy a szinodalitás fogalma teológiai párbeszédünk középpontjában állt a múltban. Ez a közös gondolkodás az elmúlt években mindkét egyházban hozzájárult a szinodalitás és a zsinatiság újrafelfedezéséhez. Ezért a niceai jubileum arra is alkalmat adott, hogy megerősítsük a szinodális kultúrát.
– Melyek az ökumenikus párbeszéd meghatározó eredményei, mérföldkövei?
Kurt Koch bíboros: A híres zsidó gondolkodó, Martin Buber egyszer azt mondta: „A siker nem Isten neve.” Ebben az értelemben nem számlálhatjuk meg az összes sikert, és nem is sorolhatjuk egy oldalra ezeket. Ugyanis ha sikert érünk el, az mindkét oldalé.
Most pedig azokon a történelmi kérdéseken dolgozunk, amelyek akadályt jelentenek az egység útján. A protestáns egyházakkal kapcsolatban különösen jelentős mérföldkő volt az 1999-ben Augsburgban aláírt közös nyilatkozat a megigazulás tanításáról. Ez azért volt rendkívül fontos, mert éppen ez a tanítás játszott központi szerepet a 16. századi egyházszakadásban. Amikor közösen tudjuk megvallani ugyanazt a hitet a megigazulás kérdésében, az valóban reményteli lépés a jövő felé. Ezek azok az eredmények, amelyek megerősítik bennünk az egység felé vezető út folytatásának szükségességét.
Job Getcha metropolita: Úgy látom, hogy a II. Vatikáni Zsinat megnyitotta a Római Katolikus Egyházat a világ felé. A zsinat végén került sor a Róma és Konstantinápoly közötti kölcsönös kiközösítések feloldására. VI. Pál pápa és Athenagorasz pátriárka ezzel elindították a szeretet párbeszédét. Szeretetpárbeszéd nélkül, anélkül, hogy testvérként ismernénk el egymást, nem lehetséges a kiengesztelődés. Körülbelül egy évtizeddel később vette kezdetét a teológiai párbeszéd, amelyet az igazság párbeszédének nevezhetünk. Ahogyan bíboros úr is hangsúlyozta, nem jöhet létre egység, ha nem ugyanazt a hitet valljuk. A teológiai párbeszéd első szakaszának célja az volt, hogy feltárjuk, mi minden közös bennünk, és hogy felismerjük: nem csupán testvérek vagyunk, hanem valójában ugyanahhoz az Egyházhoz tartozunk. Közel negyven éven keresztül a párbeszéd elsősorban a közös pontokra helyezte a hangsúlyt. Néhány évvel ezelőtt azonban, amikor lezártuk az alexandriai dokumentumot a második évezred elsőbbségéről és a szinodalitásáról, új szakaszba léptünk.
Nem polemikus módon közelítünk ezekhez, nem azt keressük, hogy kinek volt igaza és kinek nem, és nem azt próbáljuk bizonyítani, hogy a másiknak meg kell változnia. Inkább együtt vizsgáljuk ezeket a kérdéseket, és közösen keressük a megoldás lehetőségét. Úgy gondolom, ez nagyon biztató a jövő szempontjából.
– A római katolikus és a keleti ortodox hagyomány milyen módon gazdagíthatja egymást?
Kurt Koch bíboros: Először is fontos felismernünk, hogy a múltban évszázadokon keresztül jelentős elidegenedés volt Kelet és Nyugat között. Volt idő, amikor ellenségként tekintettünk egymásra. Ma azonban már testvéreknek és barátoknak tartjuk egymást. Véleményem szerint ez a felismerés, hogy barátság van köztünk, a legfontosabb eredmény. A második lépés az, hogy tanulhatunk egymástól. Nincs olyan egyház, amely annyira gazdag volna, hogy ne szorulna más egyházak gazdagságára. Ugyanakkor nincs olyan egyház sem, amely annyira szegény lenne, hogy ne tudna értékes hozzájárulást adni a kereszténység közös kincséhez. Ezért kölcsönösen tanulhatunk egymástól. Ferenc pápa több alkalommal is hangsúlyozta, hogy a Katolikus Egyház sokat tanulhat az Ortodox Egyháztól a szinodalitás területén. Azt pedig, hogy az ortodoxok mit tanulhatnak a katolikusoktól, inkább ortodox testvérünkre bíznám.
Job Getcha metropolita: Az ökumenikus mozgalomban gyakran beszélünk az ajándékok cseréjéről. Magam is azt hiszem, hogy sokat tanulhatunk egymástól. Az ökumenikus mozgalom egyik ortodox úttörője, Evlogiy Georgievsky metropolita azt mondta, hogy a keresztény Kelet spiritualitása, misztikája és liturgikus hagyománya olyan ajándék, amely gazdagíthatja a keresztény Nyugatot. Valóban láthatjuk, hogy az ortodox ikonok, az ortodox lelkiség, a liturgikus énekek és zenei hagyományok nagy hatást tettek számos nyugati katolikus közösségre. Ma már szinte mindenütt találkozunk ikonokkal. Hallhatunk olyan liturgikus zenét, amelyet a keleti hagyomány ihletett. A keleti szerzetesatyák írásait széles körben fordítják és olvassák. Nemcsak az ókori egyházatyák műveit, hanem olyan modern lelki szerzők írásait is, mint például az Athoszi Szent Sziluán. Ezek erőteljes hatással vannak a nyugati keresztényekre. Evlogiy metropolita ugyanakkor azt is mondta, hogy a Kelet is tanulhat a Nyugattól, például a szervezettség és a rend területén. Sok olyan ajándékunk van tehát, amit megoszthatunk egymással.
Amikor Párizsban katolikus teológiai fakultáson tanítottam gyakran tapasztaltam, hogy ugyanazokat a hitigazságokat valljuk, csupán más nyelvezettel és más hangsúlyokkal fejezzük ki azokat. Ez gazdagító tapasztalat, mert segít meglátni ugyanannak a hitnek a különböző megfogalmazásait. Éppen ezért valóban sokat tanulhatunk egymástól. Ahogy II. János Pál pápa mondta: az Egyháznak két tüdővel kell lélegeznie – a keleti és a nyugati hagyománnyal.
– Miben látják annak jelentőségét, hogy a koordinációs bizottság ezúttal Pannonhalmán ülésezik?
Kurt Koch bíboros: Az egyik találkozóra az ortodox fél hívja meg a bizottságot, a következőre pedig a katolikus fél. Nagyon hálásak vagyunk Cirill főapát úr meghívásáért, azért, hogy itt lehetünk Pannonhalmán. Ez a monostor önmagában is erősen elkötelezett az ökumené iránt, ezért különösen szép, hogy itt tarthatjuk ezt a találkozót. Fontos jelzés ez a külvilág számára is, hogy keressük egymást az egység érdekében. Katolikusokként azt mondhatjuk, valamennyi keresztény közösség közül az Ortodox Egyház áll a legközelebb hozzánk. Kelet és Nyugat ugyanannak az Egyháznak a részei. A történelem során megosztottá váltunk, de kötelességünk, hogy újra megtaláljuk az egységet a különböző hagyományok tiszteletben tartásával.
Job Getcha metropolita: Korábban már kétszer jártam Pannonhalmán ökumenikus konferenciák alkalmával. Ahogyan bíboros úr is említette, ez a monostor mélyen elkötelezett az ökumenikus párbeszéd iránt. A pannonhalmi bencés közösség testvéri kapcsolatokat ápol a konstantinápolyi ökumenikus patriarchátussal. A szerzetesek rendszeresen ellátogatnak hozzánk Konstantinápolyba, és mi is gyakran jövünk ide. Nem is olyan régen maga az ökumenikus pátriárka is járt itt.
Ez nem meglepő, hiszen Magyarország – bár ma többségében római katolikus ország – történelme során mindig szoros kapcsolatban állt Bizánccal. Ezért úgy gondolom, hogy Pannonhalma valóban híd Kelet és Nyugat között.
Fotó: Lambert Attila
Kuzmányi István, Trauttwein Éva/Magyar Kurír
Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2026. június 28-i számában jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
