A közjó és nemzetünk szolgálatában

A közjó és nemzetünk szolgálatában

Szeptember 30-án előrehozott parlamenti választásokat tartanak Szlovákiában. Nem lehet közömbös számunkra, hogy milyen összetételű lesz az új kormány, az új parlament. Ennek érdekében kell cselekednünk világi híveknek és lelki vezetőknek is egyaránt, kinek-kinek a saját lelkiismerete és belátása alapján. Felvidéki magyar közösségünk sorsdöntő megmérettetés előtt áll, hiszen megmaradásunkról, gyarapodásunkról és azon keresztény értékek továbbadásáról van szó, amelyeket őseink hagytak ránk, és Szent István király óta szolgálják népünket.  

Fontosak számunkra azok az értékek, amelyek ezer éven át megtartották nemzetünket a Kárpát-medencében. Fontos számunkra az a két kincs, amelyről Esterházy János is szól, mégpedig kereszténységünk és magyarságunk. Ennek okán is éreztük a szükségét, hogy a Keresztény Európáról beszéljünk, gondolkodjunk közösen és keressük együtt a válaszokat az öreg kontinens kultúrájának, kereszténységének, világtörténelmi szerepének a megőrzésében.

Aggodalommal figyelem, figyeljük, hogy keresztény gyökerek nélkül képzeli el az új Nyugat-európai társadalom a jövőt. Egyes brüsszeli politikusok olyan dokumentum szivárogtattak ki nemrégiben, amelyben betiltanák a karácsony szót, illetve Szűz Máriát. Az ötlet egyelőre nem kapott zöld utat, de sajnos látva a nyugat Istentől való eltávolodását és a keresztény értékek fiókba zárását nem lehetünk egészen nyugodtak. Európa beteg, vagy mondjuk inkább az egyik fele. A túlzott megfelelési kényszer, a vallás eltaszítása, az Istentől való eltávolodás mély sebeket vág az öreg kontinensbe. És nem tudhatjuk mit hoz a nyugati szél országunkba. Ezért is fontos a bátor kiállás a keresztény értékek mellett minden választás alkalmával. Mert a közjót csak úgy lehet előmozdítani, ha bátrak vagyunk és cselekszünk.

Valahogy nagyon elfelejtették az alapító atyák szándékait a mai brüsszeli vezetők és munkatársaik. Mintha éppen az ellenkezőjét tűzték volna ki célul a nyugati Bábelben. És látjuk a progresszív hadjáratot irányunkba is. Közben a toleranciára, a befogadásra hivatkoznak. De a békéről hallani sem akarnak… Értékek nélkül elveszünk, szívünk-lelkünk kiüresedik, céltalanokká és kiszolgáltatottakká válunk. Ezért is fontos, hogy azzal a szabad akarattal, amelyet a Teremtő adott nekünk jól gazdálkodjunk és bölcsen döntsünk.

Hírdetés

Ezt a szabad akaratot szeretnék hol keletről, hol nyugatról befolyásolni és valami mást ránk erőltetni. Nekünk azonban van hitünk, van nemzetünk, tudunk a múltból meríteni, a jelenben ellenállni a különböző téves és olykor beteg rendszereknek, és tudjuk a jövőt építeni. Mert bár megfogyatkozva, de a különböző csaták, országcsonkítás, forradalmak után is megmaradtunk magyarnak szülőföldünkön.

A mulandó dolgok rendezésénél az egymástól eltérő törvényes véleményeket ismerjék el, s az azokat tisztességesen védő polgárokat és csoportjaikat is becsüljék. A politikai pártoknak pedig kötelességük azt szorgalmazni, amit megítélésük szerint a közjó megkövetel, de sohasem szabad a közjó elébe helyezni a maguk hasznát – olvashatjuk a II. Vatikáni Zsinat GAUDIUM ET SPES kezdetű lelkipásztori konstitúciója az Egyházról a mai világban című zsinati dokumentumban.

A keresztény értékeket felvállaló és mellette kiálló Szövetségnek pedig emlékeznie kell arra is amikor kért és akkor is amikor bizalmat szavaznak neki a felvidéki magyarok. Mert a kérem és köszönöm szavak az élet egyik legnagyobb kulcsszavai. És így kell lennie ennek a politikában is.

Alakítsuk hát együtt a közjót, de ne csak szóban, hanem cselekedetekkel is. Ennek fényében vegyünk részt a parlamenti választásokon, és az egyetlen esélyes magyar pártra adjuk le a szavazatunkat!

A szerző Dunaszerdahely alpolgármestere, a Szövetség parlamenti képviselőjelöltje.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »