A háború, majd a terror évei, valamint a trianoni békediktátum tragédiája után nehéz korszak köszöntött Magyarországra. A Bethlen-kormány az újjáépítést stabilizációval kezdte, amelyhez hozzátartozott a politikai hadszíntér pacifikálása is. A szociáldemokratákkal 1921. december 22-én kötött megállapodás mindkét politikai csoportosulás részéről kompromisszumokat követelt.
A vesztes első világháború, a Tanácsköztársaság és a fehér terror vészterhes időszaka, valamint az 1920-as trianoni békeszerződést követő sokk a magyar politika szereplőit kilátástalan helyzetbe hozta. A kormányzónak választott Horthy Miklós az ország keresztény-konzervatív kereteken belüli stabilizálását tűzte ki célul, amelynek megvalósításához vezetésre alkalmas politikusokra volt szüksége.
Hosszútávú megoldást keresett, és gróf Bethlen István személyében meg is találta az alkalmas jelöltet, akitől Teleki félbehagyott politikájának folytatását várta. Konzervatív, de reálpolitikai tisztánlátásával, arisztokrata származásával és jelentős társadalmi támogatottságával ideálisnak bizonyult a miniszterelnöki pozíció betöltésére, így 1921. április 14-én megalakulhatott a Bethlen-kormány.
.jpg)
Első feladatként a belpolitikai helyzet stabilizálását tűzték ki célul. Legitimista érzelmei ellenére Bethlen megakadályozta – ezúttal véglegesen – IV. Károly visszatérését, ezzel végérvényessé vált a Habsburgok trónfosztása. Ezután a rendszer legnagyobb belső ellenzékével, a Tanácsköztársaság felszámolása óta illegálisan működő Magyarországi Szociáldemokrata Párttal kívánt megegyezésre jutni.
Bethlen felismerte, hogy hosszú távon jobb megoldás, ha a baloldali eszmék mérsékeltebb, folytonosságot képviselő irányzatát fogadja be a politikai küzdőtérbe, semmint a szocialisták radikalizálódását kockáztatja. A 20. század első évtizedeiben a szociáldemokráciában még hangsúlyosabb volt a marxista ideológia, amely a munkásosztályra építve képzelte el a társadalom radikális átalakítását, de – és ez fontos kitétel – a változásokat reformok, és nem forradalom útján akarták elérni. A fennálló rendet ugyan megkérdőjelezték, de fel nem forgatták.
A vörösterror rossz emlékei miatt a szociáldemokraták népszerűsége jelentősen csökkent, a párttagok közül többen elhagyták az országot. A kormány tudatában volt annak, hogy a belső ellentétekkel küzdő ellenféllel kötött történelmi alku óriási nyereséggel kecsegtet: a Népszövetséghez való csatlakozás után, nagy összegű kölcsönökre várva igazolhatták jó szándékaikat a munkásság érdekképviseletének ügyében a nemzetközi közvélemény előtt.
A titkos tárgyalások 1921. december 8-án kezdődtek, és december 22-én már alá is írták a kiegyezésről szóló dokumentumot.
Az alkunak mindkét fél részéről nagy ára volt, az MSZDP-nek több ponton is engednie kellett: a propagandatevékenység korlátozására, valamint a közalkalmazottak toborzásának radikális csökkentésére és a tömegsztrájkok betiltására kényszerültek. A köztársaságról szőtt álmaikról le kellett mondaniuk, sőt, Bethlen külpolitikáját sem bírálhatták hivatalos úton. A párt továbbá vállalta azt is, hogy felhagy a fehérterror felemlegetésével a Népszava hasábjain, és korrekt tudósításokat nyújt majd az ország általános állapotáról.
A Népszava a tárgyalás eredményeiről visszafogottan nyilatkozott, ugyanis a paktum részletei ekkor még titkosítás alatt álltak. A december 31-i véleménycikk hangvételéből mégis egyértelműen kitűnik, hogy a lap szerkesztősége továbbra is bizalmatlan maradt a Bethlen-kormánnyal szemben: „Mert ha gyöngék is vagyunk idehaza, azért van még méregfogunk azokkal szemben, akik alacsony szándékkal belénk akarnak marni.”
(Forrás: Wikipedia / Schramm Gyula / CC BY-SA 3.0)
A szkepticizmusban a legtöbb lap szerkesztősége nem osztozott. Az Est című napilap december 24-i számában elégedetten értékelte a „magyar társadalom békeszerződését”: „A kis paktumok után, a pártpolitika ingatag kompromisszumai után végre egy komolynak látszó megegyezés! Megegyezés, aminek feltételeiből egy biztatóbb magyar társadalmi politika messzefutó szálai sodródhatnak tovább.”
A kompromisszum nem volt egyoldalú: az MSZDP-t újra legális politikai tényezőként ismerték el. A kormány ígéretet tett az internálások megfékezésére, és a szociáldemokrata pártsajtó is szabadon működhetett. Bethlen szociális intézkedések foganatosítását rendelte el, így az aggkori nyugdíjakról, a rokkantbiztosításról, valamint az özvegyek és az árvák biztosításáról is gondoskodott.
Az mégis vitathatatlan, hogy az engedményeket feltételekhez kötötték, a kormány ellenőrzése általános maradt. A szakszervezetek betétjeinek zárolását feloldották, de nem folytathattak politikai tevékenységet, valamint – a sztrájkok mellett – nem szervezhettek a termelés folytonosságát akadályozó agitációt.
A részleteken túl sokkal fontosabb üzenete is volt a Bethlen-Peyer paktumnak: a vezető politikai elit kiegyezett egy erejében megtört, mégis egy jelentős csoport hangját képviselő párttal, akik szabad működésükért és képviseletükért cserébe ígéretet tettek a fennálló politikai rend elfogadására. Az első világháború éveinek, a Tanácsköztársaság és Trianon tragédiájának árnyékában ez mindenképpen egy váratlanul előremutató, kompromisszumkész lépésként értékelhető.
Évekkel később mégis kitört a botrány. Ugyan a paktumban szerepelt, hogy a szociáldemokraták prominens képviselőinek a nevesebb külföldi lapokban a megállapodás tényéről szóló cikket kellett megjelentetniük, de a részleteket illetően titoktartást fogadtak. Három évvel később, 1924. december 31-én a Népszava mégis nyilvánosságra hozta a paktum részleteit, amelynek következtében – elsősorban nemzetközi viszonylatban – megkérdőjelezték, hogy a szociáldemokrácia képes-e egyáltalán hangot adni a munkásság érdekeinek és a baloldali értékeknek.
(Wikipedia / Csurla / CC BY-SA 2.5)
A szerkesztőség a zsarolástól tartva hozta nyilvánosságra a paktum tartalmát, ugyanis Bethlen többször utalt beszédeiben arra, hogy a szociáldemokratákkal megállapodást kötött, ezzel hiteltelenné téve az ellenzék kritikáit. A pártvezetés a cikk felvezetésében kiemelte, hogy „soha egy pillanatig nem tartották magukra nézve kötelezőnek ezt a jegyzőkönyvet”. Tanulságos, hogy a paktum helyett a jegyzőköny kifejezést részesítik előnyben, valamint visszatérő elemek az „áthidaló megoldás”, a „kényszerhelyzet” és a „megalkuvásról szó sem lehet” szófordulatok.
A szerző éles hangnemben kritizálta a kormány eredményeit, tükrözve a szociáldemokraták teljes kiábrándulását: „Nézze meg mindenki a maga életét, nézze meg benne jól a koplalásait, a rongyosságát és kétségbeesett, koldus vergődését s ha az okot akarja megtalálni, habozás nélkül nézzen föl a kormányhatalom mostani cégtulajdonosaira: nyomban megtalálja az okot is.”
A Népszava indulatoktól izzó cikke a tényen nem változtat: a kormány és a szociáldemokraták között 1921-ben valóban megegyezés született, amelynek következményei már az 1922-es választásokon is tetten érhetőek voltak.
Bethlen ekkor már a kisgazdákkal kiegészült Egységes Pártot vezette győzelemre, arra viszont ügyelt, hogy koalíciós partnerei ne kerüljenek túlsúlyba a hatalmi pozíciókban, valamint kiszorította pártjából a Gömbös Gyula vezette fajvédők csoportját. A szociáldemokraták ezen a választáson a képviselői helyek 10%-át szerezték meg, és egészen 1944-ig legális ellenzéki pártként működtek, noha a demokratizálódásra épülő nézeteikkel perifériája kerültek, amint a történelmi helyzet a nemzeti identitást emelte a legfontosabb kérdéssé.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
