A kormányfő szakértőkkel való találkozása óta eltelt idő alatt sem vezették be a javasolt intézkedések többségét

A kormányfő szakértőkkel való találkozása óta eltelt idő alatt sem vezették be a javasolt intézkedések többségét

A tudósok felhívják a kormányt, hogy haladéktalanul kezdje meg a szakemberek által javasolt intézkedések bevezetését, világosan megszabott határidőkkel és módszertani útmutatásokkal. Mint „A tudomány segít” kezdeményezés szóvivője, Richard Kollár elmondta, Igor Matovič kormányfő szakértőkkel folytatott négynapos megbeszélése óta több mint egy hét telt el tétlenül.

A kormány mindeddig csak a javaslatok töredékére reagált, s az intézkedések többsége tekintetében nem kommunikált a nyilvánossággal. Történt ez annak ellenére, hogy a javasolt lépések csak bizonyos idő elteltével javítanának a helyzeten.

A kezdeményezés képviselői nem hajlandók a jelenlegi válsághelyzet felelősségének áthárítására irányuló kísérlet alanyaivá válni. „A járványkezelő menedzsment már a 2020-as nyári előkészítő szakaszban csődöt mondott. Annak ellenére, hogy minimális közvetlen hatással bírunk a kormány döntéseire, ismételten próbálunk javaslatokat tenni és felhívni a figyelmet a hiányosságokra. Tesszük mindezt azzal a kizárólagos céllal, hogy javítsunk a helyzeten“ – fogalmaztak.

Minél előbb sikerül a hatékony intézkedéseket bevezetni, annál nagyobb az esélye annak, hogy hamarabb javul a helyzet a kórházakban, vallják. A tömeges tesztelést a jelenlegi formájában nem tartják célravezető megoldásnak, ellenkezőleg, szerintük növeli a mobilitást és a lakosság, az egészségügyi dolgozók és az önkormányzatok fásultságát, kimerültségét.

Hírdetés

Hozzátették, hogy támogatják a frekventált otthoni, iskolai és munkahelyi öntesztelést. A tesztelés ugyanis szerintük közvetlenül nem enyhíti a járványhelyzetet, mert ki kell egészülnie a hatékony kapcsolatkereséssel, a gócpontok feltárásával, valamint gazdasági és logisztikai intézkedésekkel.

Azt is kiemelték, hogy főleg az antigénalapú negatív teszteredmény egyáltalán nem jelenti azt, hogy a tesztelt személy nem fertőző. A tudósok szerint Szlovákiában a járványkezelésben sikeresebb országokkal összehasonlítva nagyon kevés PCR-tesztet végeznek.

Rámutattak továbbá, hogy a Szputnyik vakcina készítői az Európai Gyógyszerügynökséghez továbbították az oltóanyagot, mely a technológia és a hatékonyság mellett vizsgálja az egészségre gyakorolt hatást, a gyártás minőségi garanciáit, tehát az oltóanyag teljes biztonságosságát is. „Minél több vakcinát hagy jóvá az Európai Gyógyszerügynökség, annál több biztonságos és hatékony vakcina lesz hozzáférhető az ország lakossága számára“ – közölték.

Hozzátették még, hogy a legmegfelelőbb vakcina kiválasztását tanácsos a szakemberekre bízni. Fontos azonban, hogy az emberek a lehető leghamarabb oltassák be magukat, s mérlegeljék, kivel és milyen módon érintkeznek, mert a szájmaszk nélküli közeli kontaktus ebben helyzetben rendkívül veszélyes. Azt tanácsolják, hogy amennyiben muszáj valakivel találkoznunk, tegyünk azt inkább a szabad levegőn, a természetben, ahol sokkal kisebb a fertőzés veszélye.

(NZS/Felvidék.ma/Webnoviny.sk)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »