A kormány újabb ajánlata

Bruttó ezer lejjel növelik június elsejétől a pedagógusok bérét „az új bértábla szerinti fizetésemelés előlegeként”, a kisegítő személyzet pedig bruttó 400 lejes béremelésben részesül – közölte szerdán a kormány sajtóirodája, hangsúlyozva, hogy az erről szóló sürgősségi rendeletet már a csütörtöki ülésen elfogadják.

A kabinet azután adott ki közleményt erről, hogy Nicolae Ciucă miniszterelnök, Marcel Ciolacu képviselőházi elnök és Ligia Deca tanügyminiszter az oktatási szakszervezetek vezetőivel tárgyalt a sztrájkoló tanügyi alkalmazottak követeléseiről.

Hírdetés

A kormány sajtóirodája közölte azt is, hogy az új közalkalmazotti bértörvény szerint a kezdő pedagógusok fizetése nem lesz kisebb az országos bruttó átlagbérnél. Ugyanakkor a fizetéseket több szakaszban emelik az új bértörvényben előírt összegig, a jogszabály hatályba lépésétől számított legtöbb három éven belül. Az első szakaszban az előirányzott teljes béremelés 40 százalékát kapják meg a tanügyi alkalmazottak – olvasható a közleményben.

A szerdai kormányülés elején Nicolae Ciucă a kormánytagokkal is ismertette a kabinet ajánlatát. Mint mondta, a szakszervezeti vezetők a következő órákban ismertetik az ajánlatot a tagsággal, majd este 7 órától ismét tárgyalóasztalhoz ülnek. A miniszterelnök reményét fejezte ki, hogy a tanügyi alkalmazottak elfogadják a javasolt intézkedéseket, újrakezdődhet az oktatás és sikerül lezárni a tanévet.

Arra a kérdésre, hogy milyen válaszra számít a tanároktól, a Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség elnöke, Marius Nistor kijelentette: „Nem az számít, hogy jelenleg mi mit gondolunk erről az ajánlatról, hanem az, ahogyan a kollégáink vélekednek róla. Sürgősen ismertetjük velük a mai tárgyalások eredményét és a kormány közleményét, hogy állást tudjanak foglalni” – mondta a szakszervezeti vezető, hozzátéve, hogy hamarosan kiderül, folytatódik-e a tanügyi sztrájk.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »