A komcsi besúgó apuka után a nagypapára legalább büszke lehetett volna Pokorni, de inkább megtagadta

A komcsi besúgó apuka után a nagypapára legalább büszke lehetett volna Pokorni, de inkább megtagadta

A képviselő-testület – Pokorni Zoltán kezdeményezésére – egyhangúlag támogatta, hogy vizsgálják felül a második világháború XII. kerületi áldozatainak emlékművén található névsort. Ebben szerepel ugyanis Pokorni József, a polgármester nagyapja, akiről kiderült, hogy "nyilas múltú háborús bűnös", így az elöljáró véleménye szerint nem méltó arra, hogy szerepeljen a neve a hősök között – idézi törzsi megelégedettséggel a 24.hu a hegyvidéki önkormányzat oldalát.

A polgármester elmondta, elődje, dr. Mitnyan György határozott a turulszobor felállításáról, míg az azon szereplő neveket Szatucsek Tibor helytörténész állította össze. A listán apai nagyapja, Pokorni József, és egyik nagybátyja, a nyolcévesen elhunyt Pokorni Károly is szerepel.

Pár héttel ezelőtt jelent meg a Mozgó Világban Rab László cikke, aminek summázata az, hogy Pokorni József – bár a háború alatt meghalt, így nem ítélhették el – a nyilas múltú háborús bűnösök közé sorolható, ezért nem méltó arra, hogy az emlékművön szerepeljen a neve.

A polgármester, mint mondta, osztja ezt a véleményt.

Hozzátette, soha nem kérte, hogy az emlékműre kerüljön a nagyapja neve.

Hírdetés

Rab László tanulmánya szerint feltehetőleg nem egyedi esetről van szó. Emiatt Pokorni Zoltán felkérte dr. Cseh Gergő Bendegúzt, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatóját, dr. Kovács Tamás történészt, a Holokauszt Emlékközpont igazgatóját, valamint Ungváry Krisztián történészt, tekintsék át az emlékmű névsorát.

A szakmai bizottság feladata lesz annak megállapítása, hogy a névsorban szereplő személyek közül kik azok, akik a második világháború alatt nagy valószínűséggel háborús bűntettet követtek el. Emellett javaslatot várnak a történészektől az emlékművel, annak szimbólumával kapcsolatos ellentmondások feloldására a méltó megemlékezés érdekében – olvasható a már jól ismert, megfelelési kényszeres döntés az önkormányzat honlapján.

Mint ismeretes, a nyilasfóbiás Pokorni apját 1956-ban beszervezte az állambiztonság, besúgói tevékenységét pedig egészen 1989-ig folytatta.

(Kuruc.info)

Ismerjük meg fideszes politikusainkat III. – Horn és Fodor barátja, Pokorni Zoltán

A forradalom árulójából a diktatúra ügyésze: Polt Péter családjában is volt besúgó, nem csak Orbán Viktoréban

Miért nem akarja Orbán Viktor az állambiztonsági múlt feltárását?


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »