455 éve, 1566. szeptember 6-án halt meg az ostromlott Szigetvár alatti táborban I. Szulejmán török szultán. A birodalom egyik legnagyobb uralkodójaként és hódítójaként kiérdemelte a Nagy melléknevet, de a törökök Törvényhozóként is emlegetik, mert parancsára készült el a saría által nem szabályozott helyzetekre vonatkozó világi törvénykönyv.
Az Oszmán Birodalom legnagyobb uralkodója 1494. november 6-án született I. Szelim egyetlen fiaként. Hétéves korától oktatták idegen nyelvekre, tudományra és katonai ismeretekre, gyakorlati tapasztalatait tartományok kormányzásával szerezte. A török birodalom addigra kiheverte az utolsó nagy mongol hódítótól, Timur Lenktől 1402-ben elszenvedett vereséget, és újra terjeszkedni kezdett.
Szelim elfoglalta Egyiptomot és Szíriát, behódolt neki Mekka és Medina, döntő vereséget mért a perzsákra. Szulejmán 1520-ban lépett apja örökébe. A fiatal szultánt így jellemezte a velencei követ: „Magas és vékony, mégis erős testalkatú. Nyaka egy kicsit túl hosszú, az arca keskeny, az orra horgas, bajsza és szakálla ritkás, bőre kissé sápadt, megjelenése mégis kellemes. A hírek szerint bölcs és világos ítéletű, és mindenki jó uralkodást remél tőle.”
A harcias kedvű Szulejmán nyomban hódító hadjáratokat indított: 1521-ben elfoglalta a magyar végvárrendszer legfontosabb láncszemét, Nándorfehérvárt (Belgrádot), a következő évben az Egyiptom és Anatólia közti tengeri utat ellenőrző Rodosz szigetét a johannita lovagoktól. A mohácsi csatában, 1526. augusztus 29-én megsemmisítette a magyar seregeket, de a védtelen Budát csak feldúlta és kirabolta, nem foglalta el.
Szulejmán döntő befolyást gyakorolt a magyar történelemre: a kettős királyválasztás után Szapolyai Jánost támogatta a Habsburgok ellenében, mert végső célja Bécs elfoglalása volt. Ezt 1529-ben és 1532-ben is megkísérelte, de a császárvárost nem sikerült bevennie.
I. Ferenc francia király és I. Szulejmán szultán ugyan nem találkoztak, az 1530-as években mégis egymás szövetségesei lettek
Az ősi vetélytárs Perzsia ellen vezetett 1534-35-ös hadjárat során elfoglalta Bagdadot. Az iszlám világ egykor legragyogóbb városa Isztambul árnyékában hanyatlásnak indult. A perzsa Szafavidák ellen még kétszer szállt hadba, 1548-49-ben és 1555-ben, az ekkor kötött béke biztosította korábbi hódításait: Örményországot és a kijáratot a Perzsa-öbölhöz. Szulejmán Észak-Afrika hatalmas területeit – Tripolit, Tuniszt, Algériát és Marokkót – szintén annektálta.
A szolgálatába fogadott kalózvezér, Rőtszakállú Hajreddin tuniszi pasa megverte a spanyol-velencei egyesült flottát, így a Földközi-tenger keleti részét az 1571-es lepantói csatáig a törökök uralták. Az oszmánok 1565-ben megpróbálkoztak a stratégiai fekvésű Málta elfoglalásával is, de a négy hónapos ostrom kudarccal zárult.
Szulejmán a magyar hadszíntéren 1541-ben jelent meg ismét: kardcsapás nélkül, csellel foglalta el Buda várát, másfél évszázados hódoltságba taszítva az immár három részre szakadt, kiszolgáltatott Magyarország jelentős részét. A szultán 1543-ban újabb stratégiai fontosságú erősségekhez jutott, amikor bevette Siklós, Pécs, Székesfehérvár és Esztergom várát.
I. (Habsburg) Ferdinánd magyarországi és Szapolyai János fia, János Zsigmond erdélyi birtokainak egyesülését megakadályozandó, seregei 1551-52-ben bevették Szolnokot és Temesvárt is, bár Eger ostroma kudarccal végződött. Mindezzel Szulejmán jelentősen hozzájárult az önálló Erdélyi Fejedelemség későbbi létrejöttéhez is.
János Zsigmond látogatása I. Szulejmánnál (török miniatúra)
Utolsó nagy vállalkozása Magyarország ellen irányult: 1566. szeptember 6-án Szigetvár elhúzódó ostroma közben hunyt el. Halálát a sereg elől eltitkolták, a vár két nappal későbbi bevétele után belső részeit Szigetvár mellett temették el, és föléjük szentélyt emeltek.
I. Szulejmán a török birodalom legkiválóbb uralkodója volt, aki kiérdemelte a Nagy melléknevet. Fellendítette az ipart és a kereskedelmet, hidakat, utakat, vízvezetékeket és mecseteket építtetett. Ez utóbbiak közül a legpompásabb a Szulejmán-mecset Isztambulban. A törököknél Törvényhozóként (Kánuni) emlegetik, mert parancsára készült el az iszlám vallásjog, a saría által nem szabályozott helyzetekre vonatkozó világi törvénykönyv.
Tisztségviselőit nem származás vagy vagyon, hanem érdem alapján választotta. Vallási szempontból – a kor viszonyaihoz képest – toleráns volt a keresztények és zsidók felé, utóbbiak üldözését be is tiltotta birodalmában. Pártolta a tudományokat és művészeteket, számos tehetségnek biztosított támogatást. Kiváló költő is volt, a török mellett arabul és perzsa nyelven is verselt.
Hürrem a szláv származású rabszolganő, akiből Szulejmán felesége (szultána) lett
Háremének kedvenc hölgye a szláv származású rabszolganő, Hürrem (Roxelana) volt, akit több évszázados hagyománnyal szakítva, a birodalom népeinek legnagyobb megdöbbenésére feleségül vett. Egy újabb hagyományt megtörve a szultánát idős korában is maga mellett tartotta, nem küldte egy távoli tartományba. Hürrem nemcsak szép, hanem az intrikákban is tehetséges volt: elérte, hogy Szulejmán kivégeztesse egy másik feleségétől született, Musztafa nevű fiát. Szulejmán utolsó éveit megkeserítette a kedvenc feleségétől született Bajazid és Szelim vetélkedése, a testvérharcból végül utóbbi került ki győztesen.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
