A kerti bútort ne!

A kerti bútort ne!

A fenti mondat hangzott el egy kőszegi ingatlan előtt, ahol hajléktalan és önkéntes férfiak gyűltek össze. Klári szervezte be őket, a házat eladta a tulajdonos, gyorsan bútortalanítani kellett. Hoztak fejszéket, szétverik: tüzelőnek pont jó lesz.

Ekkor hangzott el a fenti mondat, s mivel minden bútor kerti bútornak hívtak – máig ismeretlen okból – a háziak – így minden darabot egyben kellett a fuvaros autójához vinni. A kisebb és szétszedhetős daraboknál ez nem volt gond, azonban a háromajtós ruhásszekrényt fél óra volt átvinni azon a három kanyaron, két küszöbön, egy lépcsőn és harminc méteren. Plusz pakolásnál Gábor hüvelykjéről le is nyúzott egy darab bőrt. Gábor állította, hogy semmiség, de tény: onnantól fogva minden véres lett, amihez nyúlt. Ő még csak nem is sziszegett, ám lett hamarosan egy külön borosflaskája, mikor látták a társai, hogy annak száját is véresre simogatta.

Egyszer minden véget ér, ez a munka is. Klárinál ültek, amikor kicsúszott a számon: miért nem verhettük szét a kerti bútort?

– Mert gyerekkori bútorai a tulajnak. Fájt volna szétverni látni.

Hírdetés

– Tipikus nő. Az, hogy a belünk kilógott, arra olyan: “férfi vagy, old meg, ne panaszkodj,” hozzállást várt el. A sebről nem is tudott, mert Gábor úgy tett, mintha nem is lenne – szerencse, hogy a végén valaki ellátta. Én értem: ő csak nő, és a nőies igény és érzésvilágával éli az életét. Fogalma nincs róla ezzel mennyi plusz terhet és bajt akaszt a férfiak nyakába maga körül. Mert neki fáj látni, hogy a már csak eltüzelésre jó bútorait szétverik a szeme láttára. Mindenképpen szétverik. Ha kicsit erősebben viselkedik, akkor itt, és akkor kínlódás nélkül és gyorsan végzünk. De a férfi az ő olvasatában azért van, hogy teljesítse az ő elképzeléseit, és ha gyürődik közben – hát Istenem! Ettől férfi, vagy nem?

A körülötte lévő férfiak pedig nem lázadnak. Morognak, de pontosan megteszik, amit a tulajnő kér. Legfeljebb a munka utáni borozgatás során keresztelik el hülye kurvának, és hasonlónak, de ez már a lenyúzott hüvelyujjon és a “beszerzett” alsógatyáig elázáson – mert így tovább tartott a pakolás az esőben – mit sem segít. Kávé, bor nem volt – azt a Klári adta az ő otthonában mindennek a végén. Üdítő sem volt egyébként, hogy a komplett bútort cipelni kénytelen férfiak legalább kicsit pótolják a kiizzadt vizet.

Férfisors 2023. Látom a megoldást: női kvóta kellene ide is. A nehéz fizikai munkát végző férfiak közé legalább 50 % nő kellene. Akkor aztán lenne “állj odébb,” “kiment a csuklóm”, “inkább levest főznétek nekünk, mint, hogy itt bohóckodtok” és társai.

Nem vicc: sokszor tapasztalat, hogy a férfiak tervezzék meg hogyan, aztán pakoljanak, a nők meg meleg levessel, enni de minimum innivalóval szolgálják ki őket, kedvesen, kínálva a portékát. Nincs rosszindulatú nyelvelés – egymás közt csak, (nők a nőkkel, férfiak férfiakkal, de főleg az elején, míg össze nem rázódik a csapat. És a végén, a leüléskor sok kibékülés történik, és bocsánatkérés. de ez hozzá tartozik, és nincsenek a férfiak életét fölöslegesen megnehezítő kívánságok. )

Minden és mindenki a helyén van, a munka gyorsan és időre kész, a balesetek száma minimális. Csak ez olyan retro, boomer meg patriarchiális. De legalábbis nem modern. (Viszont hatékony.)


Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »