A kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon”

A kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon”

„Tapasztaljuk a világban, és tudjuk, a kereszténység a legüldözöttebb vallás” – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Komlóskán, a község központjában felépített kereszt megáldásával egybekötött ünnepségen.

Soltész Miklós kiemelte,

Természetesnek nevezte, hogy a kommunizmus után több mint harminc évvel az emberek szabadon gyakorolhatják a keresztény hitet, és az egyházak jelen vannak az iskolákban, a szociális otthonokban és a kórházakban is. Hozzátette, az is teljesen természetes, hogy templomokat újítottak és építenek fel szerte a Kárpát-medencében. Ennek kapcsán külön köszönetet mondott a magyarországi nemzetiségeknek, így a helyi ruszin közösségnek is, hogy részt vettek abban a munkában, amelynek köszönhetően több mint négyszáz keresztet tudtak felújítani vagy felépíteni Magyarország különböző területein.

Az államtitkár szavai szerint

Zárásképpen a hallgatóságot a kormány támogatásáról biztosítva úgy fogalmazott, “a legkisebb falu is, az ország egyik legszebb, de legeldugottabb része is fontos nekünk”. Hozzáfűzte, nemcsak a nagyvárosok, de a kicsiny települések lakóira is teljes mértékben számítanak.

Hírdetés

Hörcsik Richárd, a térség fideszes országgyűlési képviselője köszöntőjében kifejezte örömét, hogy az ország azon részén lehet képviselő, ahol megbecsülik a keresztény múltat. Hangsúlyozta, a kereszteket országszerte mindenhol a hívek állították, és számára az út menti kereszt egy jel, amelynek felkiáltójelnek kell lennie korunk embere számára.
Úgy fogalmazott,

Beszámolt arról, hogy Zemplénben és Abaújban a kormány templommegújító munkájának köszönhetően mintegy nyolcvanöt templom és kereszt újult meg vagy épült fel az elmúlt két évben.

Hörcsik Richárd kiemelte: ez üzenet Európa számára is, mert

Az eseményen részt vett Keresztes Szilárd, a görögkatolikus Hajdúdorogi Főegyházmegye nyugalmazott püspöke és Haluska Szilvia, Komlóska független polgármestere is. A község közepén álló keresztet Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye püspöke áldotta meg.

(MTI)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »