A képviselőház hatályon kívül helyezte Trump vétóját, és elfogadta a katonai támaszpontok átnevezését lehetővé tevő védelmi költségvetést

Az amerikai képviselőház hatályon kívül helyezte hétfőn Donald Trump leköszönő elnök vétóját, és elfogadta a 740 milliárd dollár keretösszegű jövő évi katonai költségvetést.

Ez a költségvetés az amerikai védelmi stratégia sarokköve. A parlament mindkét házában nagy többséggel jóváhagyott törvénytervezetet már a hónap elején elküldték a képviselők és szenátorok az elnöki hivatalba aláírásra. Trump azonban a múlt szerdán vétót emelt a költségvetést becikkelyező törvény (NDAA) ellen.

Még sose fordult elő, hogy a hivatalban lévő elnök gátolta volna meg a hatvanas évek óta minden évben a törvényhozás elé kerülő NDAA elfogadását. Az sem fordult elő azonban a január 20-án elnöki tisztségéből távozó Trump hivatali ideje alatt, hogy a törvényhozás érvénytelenítette volna a vétóját.

A szenátusban várhatóan kedden döntenek az elnöki vétó sorsáról, és ott is kétharmados többség kell az érvénytelenítéséhez. Hírügynökségek valószínűnek tartják, hogy a felsőházban is elbukik az elnöki vétó, tekintettel arra, hogy a védelmi költségvetés széles támogatottságot élvez az amerikai törvényhozók körében.

Az elnök kifogásai között szerepelt, hogy a tervezetben nincs eléggé korlátozva a közösségi média, amely elfogult vele szemben, továbbá hogy szerepel benne annak lehetősége, hogy átnevezzenek olyan katonai támaszpontokat, amelyeket néhai konföderációs parancsnokokról neveztek el. Trump ezenkívül kijelentette, hogy a tervezet legnagyobb nyertese Kína, illetve Oroszország, de ezt nem támasztotta alá semmi konkrétummal, csak például azzal a váddal, hogy hiányoznak belőle a kulcsfontosságú nemzetbiztonsági intézkedések, és a tervezet ellentmond annak a kormányzati törekvésnek, hogy a nemzetbiztonság és a külpolitika terén az Egyesült Államokat kell előtérbe helyezni, valamint annak a törekvésnek, hogy előbb-utóbb minden amerikai katonát haza kell hozni a külföldi állomásokról. A vétó bejelentésére reagáló kongresszusi tagok különösen azt cáfolták, hogy Kína nyertese volna a védelmi törvénytervezetnek.

A demokrata többségű képviselőház, egyetértve Trumppal, támogatta a járványügyi juttatás növelését

Hírdetés

Az amerikai képviselőház nagy többséggel elfogadta hétfőn a Donald Trump leköszönő elnök követelésének is eleget tevő javaslatot, amellyel hatszázról kétezer dollárra nő az az összeg, amelyet a gazdaságélénkítő elképzelések jegyében közvetlenül megkap minden egyes amerikai állampolgár a koronavírus-járvány okozta terhek enyhítésére.

A jogszabályt az ehhez szükséges kétharmados többséggel, 275 szavazattal fogadták el 134 ellenszavazat mellett. A helyzet annyiban szokatlan, hogy a leköszönő elnök politikai ellenlábasai, a demokraták szinte egyként mellette szavaztak, míg az ellenzők között 130-an Trump republikánus párttársai voltak. A republikánusok közül 44-en szavaztak a demokratákkal együtt igennel.

Az előzményekhez tartozik, hogy Trump vasárnap, néhány nap halogatás után mégis aláírta a kormányzati intézmények 2021-es finanszírozásáról szóló, jelentős gazdaságélénkítő intézkedéseket tartalmazó törvényt, elhárítva ezzel a kormányzat év végi részleges leállásának veszélyét. Trump a múlt kedden még azzal fenyegetőzött, hogy nem írja alá a büdzsét, és követelte a többi között, hogy a koronavírus-járvány okozta terhek enyhítésére – a gazdaságélénkítés jegyében – minden egyes állampolgárnak 2000 dollárt juttassanak a törvénycsomagban szereplő 600 dollár helyett. Trump végül úgy írta alá a büdzsét, hogy nem szerepelt benne a közvetlen juttatások növelése, de ragaszkodott ahhoz, hogy a kongresszus a költségvetés aláírása után külön fogadjon el erről jogszabályt.

A demokraták már azelőtt akarták növelni a közvetlen kifizetésék összegét, hogy Trump ezzel a kezdeményezéssel állt volna elő, ezért a képviselőház hétfői ülésén támogatták a jogszabályt, gyakorlatilag eleget téve az elnök kérésének. Elemzők szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a republikánus többségű szenátus is eleget tesz a leköszönő elnök akaratának.

Az Egyesült Államok mind a fertőzöttek, mind pedig a koronavírus okozta halálesetek számát illetően az első helyen áll a világon. A baltimore-i Johns Hopkins egyetem legfrissebb összesítése szerint a járvány kezdete óta 19,3 millión kapták el a koronavírust, és 334 ezren haltak bele a vírus okozta Covid-19 betegség szövődményeibe.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »