A kávé ezért a májunk legjobb barátja

A kávé ezért a májunk legjobb barátja

Jó hír a kávéimádóknak: egy friss kutatás szerint a rendszeres kávéfogyasztás csökkentheti a májbetegségek kialakulásának kockázatát.

A kávé egészségünkre gyakorolt jótékony hatásait eddig is ismertük, és szó esett már májvédő hatásáról is. Nemrég újabb kutatás készült a témában, ami szerint napi 3-4 csésze kávé hatékonyan segíthet csökkenteni a krónikus májbetegség kialakulásának kockázatát, illetve az ebből adódó elhalálozás rizikóját – írja a CNN. A tudósok szerint ráadásul az is mindegy, hogy koffeintartalmú vagy koffeinmentes kávét iszunk-e (sőt, még az instant kávénak is lehetnek előnyös hatásai a májunkra nézve) – inkább az ital magas antioxidánstartalmával kapcsolják össze a várható egészségügyi előnyöket, mint a koffeintartalommal – írja a Házipatika.com.

A közel 495 ezer alany kávéivási szokásainak alapos vizsgálata után született tanulmány szerzői szerint a kávéfogyasztóknál 21 százalékkal alacsonyabb volt a krónikus májbetegség kialakulásának kockázata, és 20 százalékkal kisebb eséllyel lett zsírmájuk. A krónikus májbetegségből következő elhalálozás veszélye pedig 49 százalékkal alacsonyabb a rendszeresen kávézóknál a nem kávézókhoz képest.

Hírdetés

A májbetegségek kialakulásának kockázatát növelheti az elhízás, a diabétesz, az alkoholfogyasztás, a dohányzás, a hepatitis B és C, valamint a nem alkoholos zsírmáj is. Az American Liver Foundation szerint az elmúlt 20 évben több mint kétszeresére nőtt ez utóbbival küzdők száma.

A májrákosok száma is ijesztő emelkedést mutat. Egy 2018-as tanulmány szerint 1990 és 2015 között 75 százalékkal nőtt az esetek száma. A májrák a 6. leggyakoribb ráktípus a világon, írja a CNN a World Cancer Research Fundra hivatkozva. A betegség túlélési esélyei igen csekélyek, mivel általában nincsenek korai tünetei, ezért a legtöbb esetben már előrehaladott állapotban diagnosztizálják (az esetek 83 százalékát a kevésbé fejlett afrikai és ázsiai országokban).

A szakemberek kiemelik tehát, hogy a rendszeres kávézás segíthet megóvni májunk egészségét. De arra is figyelmeztetnek, hogy jóból is megárt a sok: tartsunk mértéket a kávéfogyasztásban, valamint a hozzáadott cukorral és egyéb ízesítőkkel is.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »