„Isten szólt hozzám, és meghívott szolgálatra. Hevesen vágyom értelmes és rendszeres foglalatosságra, amely megéri, hogy csináljam, ahelyett, hogy semmiségekre vesztegessem az időt.” Naplója szerint az Úr szólította meg a 17 éves Florence Nightingale-t, aki ezután mindent megtett annak érdekében, hogy hasznára legyen az emberiségnek. Ennek szellemében cselekedett 1854. október 21-én is, amikor 38 nővérrel egyetemben útnak indult, hogy segítséget nyújtson a krími háború sebesültjeinek.
Florence Nightingale-nek rengeteget kellett küzdenie, elsősorban szüleivel, hogy ápolónő lehessen. Az ifjú Florence ugyanis bankárcsaládba született, és a tekintélyes vagyonnal rendelkező szülők lányuknak is a viktoriánus korabeli jómódú hölgyek társadalmi szerepét szánták: egy jó házasságot, jómódú férjjel, majd a család, illetve az utódok felnevelésének igazgatását. A szülők rendkívül felvilágosult nevelést adtak lányuknak, aki több hónapra nyúló nászújuk során, 1820-ban látta meg a napvilágot.
Florence a német, az olasz és a francia mellett görögül és latinul is tanult, de leginkább a matematika világában érezte otthon magát. Későbbi statisztikusi vénája a matematika iránti vonzódásának köszönhetően szökkent szárba. Florence 17 éves korában meghallotta a mennyei hívószót, és ezek után már hallani sem akart a tehetős leányok tradicionális szerepéről: a házasság és a gyermekvállalás nem volt többé opció.
A szülők egyáltalán nem nézték jó szemmel leánygyermekük világmegváltó ambícióit. Florence viszont továbbra is lázadt a hagyományos női szerep ellen, és négy kérőt visszautasított. A szülők kétségbe estek lányuk makacssága miatt, mivel a nővéri hivatás a 19. század közepén egyáltalán nem bizonyult álomszakmának. Az ápolók alulfizetettek voltak, és gyakran lenézték őket. A felépülőben lévő ápoltak között pedig szép számmal akadtak olyan „úriemberek”, akik igen tágan értelmezték a betegápolást, és a nővérek nyújtotta testi örömöket is a kezelés részének tartották.
A fiatal Florence
Így nem csoda, hogy a szülők, William Nightingale és Frances Smith lányuk jó hírneve miatt aggódtak. Florence azonban hajthatatlan volt, titokban egészségügyi szakkönyveket bújt, majd 1844-ben szülei tudta nélkül részt vett egy három hónapos nővérképző tanfolyamon. 1849-ben pedig felbontotta hét éve tartó jegyességét Richard Monckton Milnes báróval.
Szülei ezek után úgy döntöttek, nem állnak lányuk útjába és hagyják, hogy az eltökélt hölgy megvalósítsa álmait. Florence 1851-ben visszatért a korábban már meglátogatott diakonissza nővérekhez a németországi Kaiserswerthbe, és kitanulta az ápolónői szakmát. 1853 nyarától Londonban dolgozott főfelügyelő nővérként a londoni Harley Street-i „Beteg Úrihölgyek Kórházában”. Főfelügyelő nővér ide vagy oda, Florence munkájáért nem kapott bért, megélhetéséről szülei gondoskodtak.
1853-ban kitört a krími háború, amelybe az oroszok ellen a törökök oldalán a britek is beavatkoztak. A világtörténelemben ez volt az első olyan fegyveres konfliktus, amelyről a sajtó részletekbe menően tudósított, így a közvélemény hamar tudomást szerzett az ott folyó szörnyűségekről. A briteknek hamarosan több mint tízezer sebesült katonáról kellett gondoskodniuk.
A kormányra óriási nyomás nehezedett, amelynek az lett a vége, hogy Sidney Herbert befolyásos államférfi és parlamenti képviselő megkérte jó ismerősét és bizalmasát, Florence Nightingale-t, aki addigra az egészségügyi szakmában már széles körben ismert volt, hogy állítson össze egy nővérekből álló csapatot és utazzon török földre sebesülteket menteni.
Florence elvállata a felkérést, és az általa kiválasztott 38 világi és egyházi nővérrel 1854. október 21-én az Oszmán Birodalomba utazott, ahol Üsküdarban, (ma Isztambul egyik ázsiai városrésze) egy brit katonai kórházban kezdte meg ténykedését.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
