Pár perccel ezelőtt mondták el a legfontosabb mondatot: hazánkat az életük árán is megvédik. Ez a legszentebb kötelezettség és a legszentebb fogadalom, ami csak létezik – mondta a Honvéd Vezérkar főnöke csütörtökön, a Veszprém vármegyei Várpalotán rendezett ünnepélyes katonai eskütételt követően.
„Ez a legszentebb kötelezettség és a legszentebb fogadalom, ami csak létezik” – fogalmazott.
Kiemelte: az ünnepélyes eskütétel mérföldkő az ember életében, meghatározza a további jövőt.
Hozzátette, a felesküdött katonák hallgattak „a haza hívó szavára”: tartalékos katonaként, szerződés katonaként vagy akár egyetemista előfelvételizőként vállalták, felkészülnek arra, hogy megvédjék a hazát.
A vezérkari főnök szerint túl vannak az első lépéseken: civilként érkeztek, ma pedig már katonák, akik a legújabb technikával, felszereléssel, kiképzési szisztémával arra készülnek, ha kell, megvédik Magyarországot.
Köszönetét fejezte ki, amiért a fiatalok a katonai szolgálatot választották, e nemes hivatást, amellyel jelezték, hogy a hazájuk a legfontosabb, benne a nyelvvel, a kultúrával, hozzátartozóikkal, családjukkal.
Várpalotával kapcsolatban megjegyezte: fejlődik az ott lévő katonai alakulat, fejlesztik a gyakorlóteret, és megjelent a védelmi ipar a Rheinmetall lőszergyárral.
„Minden arra mutat, hogy Magyarország a NATO és az EU kötelezettségeit komolyan véve egy olyan nemzeti hadsereget épít, amely képes a magyar emberek biztonságának szavatolására” – fogalmazott a vezérkari főnök.
Kitért arra is, hogy az újdonsült katonák példák lettek környezetük, barátaik és az egész ország számára.
Katonák díszmenete az eskütételük alkalmából tartott várpalotai ünnepségen 2024. december 19-én. MTI/Vasvári Tamás
Az ünnepségen 159-en tettek esküt, miután októberi bevonulásuk után elvégezték a katonai alapfelkészítési program 10 hetes képzését Kecskeméten, Tatán és Várpalotán.
Mintegy ötödük marad tartalékos állományban, a nagy többségük szerződéses jogviszonyban folytatja katonai pályafutását. Utóbbiak a debreceni Bocskai István 11. páncélozott hajdúdandár, a tatai Klapka György 1. páncélosdandár, a hódmezővásárhelyi Kinizsi Pál 30. páncélozott gyalogdandár, illetve a kaposvári Lahner György 2. ellátóezred állományába kerülnek.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »