A katolikus playboy, a zsidó milliárdos és az antiszemita komcsik – kis példabeszéd a Nyugatról

Amikor a hónap végén (sokszor már a közepén) a bankszámlámra tekintek, gyakran elfog az ellenállhatatlan vágy, hogy pár száz kilométerrel nyugatabbra éljek. Átkozom Árpád vezért, hogy a pozsonyi csata után miért nem nyargalt el egész népével legalább a Rajnáig, és telepedtünk meg ott. (Jó tudom, Árpád vezér valószínűleg elesett az ütközetben, de akkor is, a többiek még megindulhattak volna.) Aztán jön egy-egy ilyen hír, és rájövök, hogy kőművesként, pincérként, vagy tanárként nyilván sokkal jobb lenne odaát – de a legcsekélyebb közéleti érdeklődéssel bíró értelmiségiként már biztosan rég egy gumiszobában nyáladzanék.

Történt, hogy Nicolas Sarkozy fia, Jean, miután egy konzervatívnak nevezett politikus csemetéjeként néhány százszor végig kurvázta és kólázta a párizsi éjszakát, rájött, hogy valahogyan mégis csak a fater nyomdokaiba kellene lépni a politikai életben. Persze a jobboldalon, mert ott már valamennyire ki van taposva az ösvény előtte. Néhány évre eltűnik a nyilvánosság elől, majd 2008-ban visszatér hardcore katolikusként. Aztán rádöbben, hogy a politikához és pontosan ugyanaz a három dolog kell, mint a háborúhoz (de az is lehet persze, hogy őszintén megszerelmesedik), és elveszi egy milliárdos lányát. Aki történetesen ortodox zsidó.

No, gondolhatnánk, erre aztán lecsap radikáljobb. De nem, mert ők mostanában ama „zs” betűs szót le sem írhatják, hiszen épp ezerrel igyekeznek levakarni magukról az antiszemitizmus skarlát betűjét. A szélsőbaloldal azonban nem hagyja ki a ziccert. Ők ugyanis azon túl, hogy vadul egyházellenesek, szociálisan überdemagógok, lelkesen támogatják a bevándorlást és a melegházasságot – amúgy nem kicsit antiszemiták is.

Hírdetés

És a szatirikus radikálbalos lapban, a Charlie Hebdo-ban megjelenik egy olyan ordenáré, primitív stílusban zsidózó cikk, amelyet Magyarországon még a Szittyakürtt sem jelentetne meg, de lehet, hogy még a kurucinfó is visszaküldene egy kis átdolgozásra. A szerző, az amúgy elismert karikaturista, Siné szerint Jean Sarkozy „ügyes fiú, tudja, hogy kell érvényesülni ebben a kurva életben: egy zsidó lányt kell elvenni. Mellette és vele könnyebben lehet lopni. zsidó vér úgyis van már benne.”

Bővebben!


Forrás:jobbegyenes.blog.hu
Tovább a cikkre »