A kassai Louis Pasteur Egyetemi Kórház azt tanácsolja a kismamáknak, hogy oltassák be magukat

A kassai Louis Pasteur Egyetemi Kórház azt tanácsolja a kismamáknak, hogy oltassák be magukat

Nyitókép: Getty Images/iStockphoto

A kassai Louis Pasteur Egyetemi Kórházban (UNLP) lélegeztetőgépre kapcsolt és magasnyomású oxigénterápiával kezelt várandós covidos kismamákat is nyilvántartanak – tájékoztatott Monika Krišková, a kórház szóvivője azzal, hogy a várandós nőknél nagyobb a valószínűsége a súlyos lefolyású fertőzésnek, mint azoknál a nőknél, akik nem várnak babát. A szóvivő szerint az egyetlen megoldás a vakcina.

A járvány kezdete óta az UNLP szülészeti osztályán 73 olyan újszülöttet segítettek világra, akiknek az édesanyjuk koronavírus-fertőzött volt. A kórház szerint sok kismama terhességi elhízással, cukorbetegséggel vagy magas vérnyomással küzd, ami a súlyos lefolyású Covid-19 betegség rizikófaktora.

– mondta Peter Urdzík, a szülészeti-nőgyógyászati klinika elnöke.

Ján Michlík, az aneszteziológiai és intenzív terápiás részleg főorvosának elmondása szerint eddig két kismamát kellett lélegeztetőgépre kapcsolniuk. Az egyiket sikeresen meggyógyították és otthon lábadozik, a másik kismama továbbra is lélegeztetőgépre van kötve.

  „Miután felvettük őket a részlegünkre, a terhességüket császármetszéssel fejeztük be. Mindkét páciensnél a terhesség előrehaladott állapotában vált nehéz lefolyásúvá a betegségük. Szomorú, amikor azt halljuk, hogy a nőgyógyászaik nem ajánlották az oltást“

– magyarázta a főorvos.

Hírdetés

A terhesség első három hónapjában az oltás nem ajánlott. Az első trimeszterben orvosi konzultáció után csupán a rizikós, különféle diagnózissal rendelkező pácienseket lehet beoltani. A terhesség többi szakaszában az oltás biztonságos.

  „A koronavírus elleni oltást nemcsak a terhes nőknek ajánljuk, hanem a szoptatós anyukáknak, illetve azoknak a nőknek, akik csak tervezik a terhességet, ugyanis az oltás után már bizonyos immunitással kezdik meg a várandósságot“

– tette hozzá Urdzík.

A kórház arra is felhívta a figyelmet, hogy az az édesanya, aki röviddel a szülés előtt kapja el a covidot, szoptathat. Az anyatejjel nem lehet átadni a vírust a gyermeknek.

„Amennyiben az édesanya lázas és köhög, rövid időre, míg a tünetek alább nem hagynak, elválasztják tőle a gyermeket. De a vírus replikációs ciklusának pontos meghatározásával tudjuk, hogy az anyuka mikor szoptathat biztonságosan. Minden sokkal egyszerűbb lenne, ha az anyuka be lenne oltva“

– mondta Peter Krcho, a neonataológiai osztály főorvosa.

A főorvos magyarázata szerint a beoltott jövendőbeli édesanya a placentán keresztül védi az ellenanyagokkal a babáját.

Teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »