A Magyar Nemzet 1938. és 1965. december 21-én megjelent számaiból válogattunk.
Augusztus 25-ével új sorozatot indított az MNO. 1938-ban ezen a napon jelent meg a Magyar Nemzet első száma, ebből az alkalomból pedig múltidézésbe fogtunk. Keressék mindennap a 77, illetve 50 évvel ezelőtt megjelent cikkeket az MNO-n! Válogatásunkban riportok, publicisztikák, interjúk, hírek sorakoznak majd az adott napi számból, bepillantást engedve nemcsak a korba, de az azt bemutató Magyar Nemzet szellemiségébe is.
Idén Jugoszlávia látja el karácsonyfával Magyarországot
Mint ismeretes, a román kormány megtiltotta a fiatal fenyőfák kiirtását. Ez a körülmény okozta, hogy Magyarországon, ahol főleg Erdélyből és Szlovákiából szállították a karácsonyfákat, nagy hiány mutatkozik karácsonyfában. Erdélyből a román kormány tilalma miatt nem jöhetnek a karácsonyfák a magyarországi piacokra. Szlovákiából pedig azért, mert a rendes vasúti összeköttetés még mindig nem állott helyre.
Ezt az alkalmat most a jugoszláviai karácsonyfa-kereskedők használják ki és már meg is indult a karácsonyfa-kivitel Jugoszláviából Magyarország felé.
(1938. december 21., 9. oldal)
Színváltozások a nézőtéren
Tizenöt éve járja az országot az Állami Déryné Színház, a falu színháza
Budapest, Asbóth utca. Reggel. Irány: Komárom megye.
Útitársam a Déryné Színház Komárom megyei titkára. A színház útját egyengeti. (Kezében boríték: Dóczi Ferenc, Budapest, Déryné Színház. Expressz. A süttői művelődési ház igazgatója kéri, hogy a december harmincadiki előadást, tekintve, hogy az öregek napját ünneplik vele, már este hat órakor kezdjék. Bejegyzés a zsebnaptárba, a választ megadjuk útközben.)
Harminc helyen egy megyében
Komárom megye területe 2254 négyzetkilométer, lakosainak száma mintegy 270 ezer, a megyében összesen hetvenöt helység van. Kiterjedt ipar. Idegenforgalom.
Az Állami Déryné Színház huszonöt-harminc helyen, évente összesen kétszáz-egynéhány előadást tart. Nézőszám: 64 ezer.
Tatabányán és Lábatlanon egy-egy darabot kétszer is elő lehet adni. A színházváró községekben és városokban az évi tíz bemutató mindegyikét játsszák egy-egy alkalommal. Néhol évente csak öt-hét alkalommal jár a színház. Ifjúsági előadást adnak nyolc helyen, az iskola-városokban.
Az út mentén tábla: Gyermely. Komárom megyébe érkeztünk.
– Megfigyeltem egyszer – meséli útitársam –, hogy a művelődési ház előtt a jövésmenést nézegeti egy jófejű parasztember, de mire megkezdődik az előadás, eltűnik. Odamentem hozzá, megkérdeztem: „Nem jön a színházba, bátyám?” „Nem én.” „Volt-e már színházban?” „Csak cirkuszban. Majd ha zebrát, majmot hoznak ide Pestről, eljövök.” Ettől kezdve a nyomába szegődtem. Az előadás alatt a kocsmában lyukbiliárdozott az öreg, odamentem, beálltam én is lyukbiliárdozni. Megbarátkoztunk. Aztán meghívtam az előadásra, adtam két tiszteletjegyet. A Liliomfi ment. Az öreg el is jött, ünneplőben. Az első sorban ült az asszonnyal, kézenfogva. Időnként egymásra néztek. A második felvonás elején azonban üres maradt az egyik hely. Bánatosan álldogáltam odakint, egyszercsak jön ám az öreg futólépésben, a markomba nyom egy üveg bort s egy kis papírban két szál kolbászt. „Jó a színház – mondta –, ezt hát adja oda a bohócoknak.”
Szmoking falun
A színház tagjai közül többen a Hazafias Népfront, a nőtanács bizottsági tagjai. Részt vesznek az üléseken. A színjátszó csoportokat patronálják!
Hátrafordul a gépkocsivezető.
– Tavaly, kora nyáron, pesti vendéget vittünk egy előadásra. Farmerféle volt a vendégen, ing, s a nyakába kötve a pulóver. Ahogy az ember kirándulni megy, falura. Odalent aztán igencsak zavarba jött, csupa kiöltözött ember a nézőtéren, az asszonyokon, persze a fiatalabbakon inkább, nylonharisnya, tűsarkú. Ha netán sár van, csizmában jönnek, a ruhatárban kicserélik cipőre.
Egy-két éve történt, itt a megyében. Akkoriban a zenészek, úgysem őket nézik, gondolták, s úgy öltöztek az előadásra, mint tavaly az a pesti vendég. A szünetben küldöttség kereste fel a megyei titkárt: ne tegyék ezt velük. „Mi is megtiszteljük a színházat azzal, hogy rendesen felöltözünk. Ők se jöjjenek ingujjban” – mondták. Azóta a zenekar. szmokingot ölt.
Tatabánya
– Délutáni előadás volt a Népházban. A közönség sorából egyszer csak hangoskodás hallatszott; egy borostás állú, szutykos ruhájú férfi vitatkozott a Népház igazgatójával, a jegyét lobogtatva. Hogy eltávolítsuk, azt mondtam: ez a jegy estére szól. Hol lesz addigra ez az atyafi – gondoltuk. Pedig visszajött; kimosakodva, megborotválkozva, rendesen felöltözve. Csak a szeme csillogott erősen.
Inkább két forinttal többet
Környe. – Az Ármány és szerelmet adtuk. Egy asszony a karján gyerekkel ült be a nézőtérre, nem tud mit csinálni vele, mondta. Felajánlottuk, hogy visszaváltjuk a jegyét. – „Azt nem”, felelte, eltűnt, s tíz perc múlva visszajött gyerek nélkül. Előadás közben derült ki, hogy körbement, az ablakon át beadta a gyereket, úgy ült be a színházba. Mindenképpen látni akarta az előadást.
Ácsteszér. Az első években a közönség nagy része állóhelyről nézte az előadást
– Nézte?! Közbeszóltak, a cselekményt azonnyomban megbeszélték egymás közt. Közéjük kellett állni, előadás közben rábeszélni őket, hogy hallgassanak.
Réde. Itt fel kellett emelni a helyárakat: a helybeliek kérték. – Inkább fizetünk két forinttal többet, de ülőhelyet adjanak. Színház ez, nem cirkusz – mondták. ,
Vérteskethely. A régi, olajpadlós kultúrházban, ha tetszett az előadás, nyílt színen virágokat dobáltak a színészekhez. Ha nagyon tetszett valami, egész csokrot. Az egyik színésznő arca meg is sérült. Amióta fölépült az új művelődési otthon, megszűnt a virágeső. De a felvonás végén kis küldöttség hatalmas csokrot ad át ünnepélyesen a színészeknek.
Színház és könyv
Délidőben érünk Tatára. Itt egy környék-előadást kell megszervezni: december 25-én este a környék kisebb falvaiból autóbusszal érkező közönség előtt játszik a színház. Egy pillanatra beugrunk a könyvtárba: előre kell tudni a műsort, mert előadás után, napokon át keresik a darab szerzőjének műveit. Ez adta az ötletet, hogy – ahol lehet – a művelődési házban a plakát mellé vitrinbe odateszik az író könyveit is.
Tatától pár kilométer Szomod. Ferpász József iskolaigazgató, a művelődési ház vezetője:
– Amióta idejár a színház, nekünk is irodalmi színpadot kellett kezdenünk. Megszerették a színházat: a háromszáz jegyből százhatvan–kétszázra állandó közönség van, mintha bérletesek volnának. (Dóczi Ferenc megyei titkár: Bana községben az első tíz sor helyeit valóban bérletben veszik meg.)
– A kocsmával szemben még kicsit kell küzdenünk. Ők már mindenféle rendezvénnyel, műsorral fogják a vendéget, nekünk viszont meg kell engednünk a szünetben, a sör árusítást.
Operettől az Antigonéig
Beszólunk Süttőre: rendben lesz az öregek előadása.
– Régen történt, maradjon titok, hol. Gárdonyi Lámpását adtuk, ez volt ott az első prózai előadásunk. A szünetben a nézők fele elment: nincs zene – mondták. Tavaly telt ház előtt játszottuk az Antigonét.
Sok múlik, persze, a helyi vezetőkön. Akad olyan község – ne áruljuk el, melyik –, ahol a tanítók és a tanácselnök csak akkor megy színházba, ha operettet adnak. Másutt meg a tanácselnök és az iskolaigazgató segít a jegyszedésben, az ültetésben. Ezért van-e, hogy itt a Bernarda háza is nagy siker?
Nyergesújfalu. Modem darabot játszottak, az előadás előtt kihirdették: a színészek csak az utolsó felvonás után köszönik meg a tapsot. A felvonások után hát nem is tapsolt senki. Valaki azt mondta: „Nekünk, mert nem vagyunk pestiek, akármi jó?”
– Másutt is előfordult, hogy a szerzői utasítás szerint nyílt színen díszleteztünk át. De csak egyszer. Azt mondták: „Spórolni akarnak rajtunk? Tán csak megérdemelnénk, hogy dolgozzanak kicsit. Engedjék le a függönyt!” Ez öt éve volt; az idén meg azt kérték, hozzák már s adják elő nekik a Szent Johannát. Hallottak róla, kíváncsiak rá.
Valami modern kellene
(Sajnos, a megyei titkárok nem eléggé érdekeltek a művelődéspolitikában. A jövedelmük attól függ csak, hányan ülnek a nézőtéren, s attól nem, mit játszanak a színpadon. Más megyében adódott elő, hogy a megyei titkár tartalmas, jó darabokat kért, fél-kétharmad házzal; egy fillér jutalékot sem kapott. S ugyanakkor egy harmadik megyében akár ölbe tett kézzel ülhetett volna a titkár, a zsúfolt operett-nézőterek jó előre biztosították a prémiumát.)
Esteledik, mire Leányvárra érünk. Itt nem játszik a színház. A kétszázötven személyes művelődési otthon üres. Minden tizedik lakosra jut egy tévékészülék.
– Otthonülő lett a falu – mondja az iskolaigazgató. – Befelé fordultak, egymáshoz se járnak. Csak a fiatalabbak. Irodalmi színpadot alapítottak, ennek már állandó közönsége támadt. Most filmesztétikai klubot indítunk. Talán újra jöhetne a színház is, de mással, mint amit a tévében úgyis láthatunk. Valami modern, dolog kellene talán, korszerű kísérleti színház. Ez már a jövő.
Budapest fényeit látjuk és arról beszélgetünk, milyen lesz a színház tizenöt év múlva. Megváltozik a nézőtér, más emberek ülnek a zsöllyéken, s megváltozik a színpad is. A játék is. Az élet nyomán.
Zay László (1965. december 21., 4. oldal)
Válogatta: Bittner Levente
Észrevétele, javaslata van? Ossza meg velünk, írjon a [email protected] címre!
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
