A Jordán Hásimita Királyságban a keresztény közösségek idén karácsonykor lemondanak az ünnepet általában megelőző és kísérő vidám pillanatokról, a Gázai övezetben és a palesztin területeken folyó katonai hadműveletek által okozott ártatlan áldozatok iránti közelség és tisztelet jeleként – számolt be a honlapján november 6-án a Fides missziós hírügynökség.
Nem lesznek karácsonyi vásárok, nem játszanak cserkész zenekarok vagy egyéb zenei együttesek, nem lesznek koncertek és felvonulások, és nem lesznek ünnepségek sem, ahol ajándékokat osztanak gyermekeknek.
A karácsonyi ünnepekhez kötődő rendezvények lemondására a jordániai Egyházi Vezetők Tanácsa szólított fel. A november 2-án, csütörtökön, az ammani görögkeleti érsekségen megtartott ülés után a királyság egyházainak és egyházi közösségeinek vezetői közleményt adtak ki, amelyben azt is kérték, hogy a királyság összes templomában a november 12-i, vasárnapi gyűjtésből bejövő adományokat és felajánlásokat a gázai lakosságnak juttassák el.
Minden jordániai keresztényt arra kérnek, hogy az idei karácsonyt józan módon töltsék el, vegyenek részt a liturgikus ünnepléseken és mondjanak le a nyilvános mulatságokról. A közleményben a jordániai egyházi vezetők azt is írták, hogy osztják II. Abdullah király „egyenes állásfoglalását” a Szentföldön elkövetett atrocitásokkal szemben, és támogatnak minden erőfeszítést, hogy „elhallgattassák a háború hangját”.
Forrás és fotó: Fides
Hollósi Judit/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »