A jezsuita tartományfőnökök tanácskoztak Rómában

A jezsuita tartományfőnökök tanácskoztak Rómában

A Jézus Társasága elöljárói október 17. és 26. közötti tíznapos római összejövetelükön a jezsuita küldetés legfontosabb témáiról tanácskoztak, valamint XIV. Leó pápával is találkoztak. A magyar jezsuitákat András Attila tartományfőnök képviselte az üléseken.

Lelki alapozás

A legfőbb elöljárók tanácskozása, amely az első ilyen jellegű találkozó volt 2005 óta, jezsuita módon, lelkigyakorlattal kezdődött a Római Kúria Borgia Szent Ferenc-kápolnájában október 17-én, péntek este. Arturo Sosa SJ generális vezetésével imádkoztak, elmélkedtek az elöljárók, mielőtt tanácskozni kezdtek a Jézus Társasága jelenéről és jövőjéről.

A generális különböző szempontokkal és napi egy beszéddel segítette azt elmélyülést, a Szentlélek irányításával. A lelkigyakorlat felkészítette a tartományfőnököket arra, hogy a világ szükségleteivel foglalkozzanak, miközben továbbra is Krisztusra és a Jézus Társasága karizmájára összpontosítanak.

Száz elöljáró gyűlt össze

A találkozó egyedülálló lehetőség arra, hogy növekedjünk az elmék és szívek egységében – mondta megnyitó beszédében Artuso Sosa generális. Kiemelte, hogy a jezsuiták világszerte összetett körülmények között nehéz kérdésekkel néznek szembe, miközben a kiengesztelődésért és az igazságosságért dolgoznak.

A rendtartományok és régiók vezetői október 26-áig tanácskoztak a generálissal és segítőivel a rend helyzetéről, küldetéséről és a provinciák közötti együttműködés lehetőségeiről.

A nyitónapra száz elöljáró érkezett a világ minden tájáról, a legfiatalabb, a 47 éves Sebastian Šujević Horvátországból, a legidősebb, a 83 éves Miguel Garaizábal Thaiföldről.

Középpontban a missziós identitás, az apostoli preferenciák

A találkozó az imádság, a csend és a meghallgatás légkörében zajlott. A központi téma a rend misszionáriusi identitása volt, annak feltárása, hogy a jezsuiták hova helyezzenek nagyobb erőforrásokat. A másik nagy téma a társaság egyetemes apostoli prioritásai. E négy preferencia – az Istenhez vezető út megmutatása; a kirekesztettekkel való együtt járás; közös otthonunk, a Föld gondozása és a fiatalok kísérése – 2019 óta alakítja a jezsuiták küldetését.

Szentévi átlépés a szent kapun

Kétnapnyi imádság és elmélkedés után október 19-én, vasárnap a Szent Péter-bazilika szent kapujához zarándokoltak el a jezsuita tartományfőnökök.

A remény jegyében dolgozni

A jezsuita vezetők október 20-án mélyrehatóan foglalkoztak a rend tízéves célkitűzéseit összefoglaló egyetemes apostoli preferenciák hatásával. Ma már szinte minden tartomány az egyetemes apostoli preferenciákat figyelembe véve tervezi feladatait. A négy preferencia iránytűként szolgál, erősíti a globális egységet, és emlékeztet arra, hogy a Jézus Társasága nem független csoportok laza szövetsége, hanem egy egyetemes, együttműködő rend.

Együttműködés a világiakkal

Hírdetés

A világiak és a jezsuiták együttműködéséről tanácskoztak október 21-én, kedden a tartományfőnöki találkozó résztvevői. Az elöljárók megerősítették, hogy a partnerség nem eszköz, hanem a szeretetben és a megértésben való növekedés mély lelki útja azokkal, akik Krisztusért munkálkodnak. Mindennek alapja a bizalom: együttműködni és bízni abban, hogy mindenkinek megvan a maga szerepe az evangélium szolgálatában.

Délután kiscsoportokban beszélgettek a Jézus Társaságát világszinten érintő legégetőbb kérdésekről. A résztvevők több fő téma közül választhattak: Krisztus-központúság a küldetésben; együttműködés a laikusokkal a misszióban; közös megkülönböztetés a döntéshozatalhoz; hivatások előmozdítása és gyerekvédelem. Emellett más témakörökről is beszélgethettek a jezsuita elöljárók, mint elnyomó rendszerben élni, háború és kiengesztelődés.

Cura Apostolica – Cura Personalis

A jezsuita tartományfőnökök felelőssége kettős: egyrészt a Cura Apostolica, az apostoli művek, szolgálatok és a Jézus Társasága tágabb küldetésének gondozása, másrészt a Cura Personalis, az emberek gondozása, vagyis a mély, személyes elköteleződés minden egyes jezsuita egyéni, lelki és hivatásbeli útjának kísérésére.

E két dimenziót nem egyszerű egyensúlyban tartani, kiegyensúlyozottságot, jelenlétet és olyan meghallgatást igényel, amely túlmutat a puszta adminisztráción és vezetésen. Október 22-én, szerdán erről a témáról hallgattak meg két előadást a jelenlevők, majd kiscsoportokban beszélgettek személyes élmények alapján.

Fókuszban a gyermekvédelem

Október 23-án, csütörtökön a figyelem a gyermekvédelem kultúrájának kiépítésére irányult. A Jézus Társasága számára a 36. Általános Rendgyűlés hozott paradigmaváltást ezen a téren: az esetkezelés központú megközelítés helyett a megelőzés előmozdítása került fókuszba. A tartományfőnökök most is mélyrehatóan foglalkoztak ezzel a kérdéssel.

Thierry Dobbelstein SJ, a francia nyelvű nyugat-európai rendtartomány vezetője az áldozatok és a felelősök kísérése során szerzett tapasztalatait osztotta meg. Hangsúlyozta, hogy bár nagy előrelépés történt, még mindig sok tennivaló van – mind a Társaságon belül, mind az Egyház egészében –, hogy olyan kultúra jöjjön létre, amely valóban védelmet nyújt mindenkinek.

Juan Cristóbal Beytía SJ chilei tartományfőnök a papírízű eljárásmódokról az élő gyermekvédelmi kultúrára való áttéréssel kapcsolatos küzdelemről beszélt. Rámutatott néhány akadályra – generációs szakadékok, egyházi hozzáállás és hitelességi kérdések –, amelyek lassítják ezt a változást. „Arra lettünk meghívva – mondta –, hogy szembenézzünk történelmünk igazságával, őszintén bocsánatot kérjünk, amennyire lehetséges, jóvátételt nyújtsunk, és olyan környezetet teremtsünk, amely megakadályozza a visszaélések megismétlődését. Ez a megbékélés kezdete.”

Arturo Sosa generális már 2018-ban elindított egy kezdeményezést, hogy támogassa a jezsuita provinciákat és műveket a gyermekvédelmi kultúra kialakításában és fenntartásában. „Míg egyes rendtartományok még az irányelvek és eljárásmódok kidolgozásának szakaszában vannak, máshol már elindították a képzési programokat nemcsak a jezsuiták, hanem munkatársaik és önkénteseik számára is” – ismertette John Guiney SJ, a The Promotion of a Consistent Culture of Protection (a Következetes Védelmi Kultúra Előmozdítása, PCCP) igazgatója. „Különösen megnyugtató, hogy minden provincia és régió támogatja ezt a projektet, és mindannyian haladnak előre, még ha néha különböző sebességgel is” – tette hozzá Guiney atya, aki más előadókkal együtt arról is beszélt, hogy erre a szemléletváltásra maga az Úr hívja a rendet, és ez az az út, ahogy most Jézust követhetik a jezsuiták.

Találkozó a pápával

„A Jézus Társasága régóta jelen van ott, ahol az emberi szükség találkozik Isten üdvözítő szeretetével” – emlékeztetett XIV. Leó pápa a pénteki, október 24-i audiencián, amelyen a jezsuita tartományfőnököket fogadta.

„Ma is megismétlem: az Egyháznak szüksége van rátok a határokon – legyenek azok földrajzi, kulturális, szellemi vagy lelki határok” – mondta a Szentatya, bátorítva a jezsuitákat, hogy a gyors kulturális, gazdasági és politikai változások ellenére folytassák szolgálatukat az Egyház és a világ javára.

Hivatások

„Hogyan hívhatunk meg másokat ma erre az életmódra?” – október 25-én ezt a kérdést járták körül a Jézus Társasága regionális vezetői. A hivatások száma világszerte sok helyen csökken, kevesebb fiatal választja a papságot és a szerzetesi életet. Emellett a hivatások minőségének fenntartása és annak megértése is kihívás, hogy mi vonzó a jezsuita hivatásban ma.

Enric Puiggros SJ a spanyol rendtartományból és Karl Kiser SJ az Amerikai Egyesült Államok középnyugati részéből osztották meg gondolataikat azokról a fiatalokról, akik hivatásuk megkülönböztetésének folyamatában vannak. Az előadók hangsúlyozták, hogy a hivatástisztázást segítő jezsuiták munkája kevésbé a stratégiáról, mint inkább hitelességről szól – a személyes találkozások talaján, tanúságtétel, kapcsolatok és imádság révén. „Minden jezsuita az életmódjával népszerűsíti a hivatást.”

Záróbeszédében Arturo Sosa generális emlékeztette rendtársait: „Megerősítést kaptunk arra, hogy küldetésünk a megbékélés és az igazságosság előmozdítása.” Hangsúlyozta, hogy ez a küldetés folyamatos személyes, közösségi és intézményi megtérést igényel, folyamatos visszatérést az evangélium és Krisztus szívéhez, aki a jezsuitákat a hit, az igazságosság és a világgal való párbeszéd határvidékére hívja.

Forrás: Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya

Fotó: jesuits.global

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »