A japánok nem akarnak az olimpia áldozatai lenni

A japánok nem akarnak az olimpia áldozatai lenni

Felháborodásuknak adtak hangot a japánok a különböző közösségi médiaoldalakon azoknak a kijelentéseknek a nyomán, amelyek Thomas Bachtól, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökétől, valamint John Coates alelnöktől hangzottak el a tavalyról idén nyárra halasztott tokiói olimpia megrendezésével kapcsolatban.

Coates azért kapott kritikát, mert múlt pénteken arra a kérdésre, hogy egészségügyi veszélyhelyzet közepette is megrendezik-e Tokióban a játékokat, úgy válaszolt: „teljes mértékben igen.” A hétvégén különböző sajtóorgánumok arról számoltak be, hogy Bach olyan kijelentéseket tett, amelyek szerint „áldozatokra” van szükség az olimpia megrendezéséhez. A japán lakosság ezen felháborodott és a nagy többség ismét azt követelte, hogy Japán mondjon le a rendezés lehetőségéről. A NOB hétfőn jelezte, hogy az elnök nem a japán lakosságra gondolt, amikor erről beszélt, hanem a Nemzetközi Gyeplabda Szövetséggel folytatott egyeztetésen hangzott el tőle, hogy „az olimpiai mozgalom minden tagjának áldozatot kell hoznia”. A NOB hozzátette, a mostani példátlan helyzetben áldozatokra van szükség, mert számtalan intézkedést kell annak érdekében meghozniuk, hogy az olimpia középpontjában a sportversenyek maradjanak és ahogyan Bach fogalmazott, „a sportolók teljesíthessék olimpiai álmukat”. Japánban a koronavírus-járvány negyedik hullámával küzdenek, Tokió és több más prefektúra május végéig egészségügyi veszélyhelyzet alatt áll.

Hírdetés

A szervezőbizottság és a NOB már többször közölte, hogy biztonságosan megrendezhető lesz az olimpia és a paralimpia a japán fővárosban, ugyanakkor az már korábban eldőlt, hogy külföldi nézőket nem engednek be az eseményekre, később pedig azt is bejelentették, hogy a külföldről érkező delegációk létszámát szintén csökkentik. A tokiói megnyitóünnepség a tervek szerint július 23-án lesz, a játékok augusztus 8-ig tartanak. Ezt követően rendezik meg a paralimpiát augusztus 24-től szeptember 5-ig.  


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »