Október 19-én a tihanyi Boldog IV. Károly király kálváriánál a Centenáriumi Hadtörténeti Egyesület felvonulásával, beszédekkel és koszorúzással kezdődött az utolsó magyar király egyházi ünnepéhez (október 21.) és boldoggá avatásának 20. évfordulójához kapcsolódó ünnepség. A rendezvényen elhangzott beszédeket követően a tihanyi bencés apátságban szentmisével folytatódott az ünneplés.
A rendezvényen beszédet mondott Mogyorósi Ányos OSB tihanyi plébános, majd Gál Sámuel OSB. Az ünnepélyt megtisztelte jelenlétével Babák László nyugállományú ezredes, a Centenáriumi Hadtörténeti Egyesület elnöke, Szűcs Lóránd dandártábornok, a Honvédelmi Minisztérium Miniszteri Titkárságának vezetője, Horváth Tamás, a Honvédelmi Minisztérium Katonai Örökség Főosztályának vezetője és Kovács Gergely, a Károly Király Imaliga magyarországi vezetője.
A tihanyi apátsági templomban 11 órakor kezdődő szentmisét Mihályi Jeromos perjel, a monostor elöljárója mutatta be. Ezután az ünneplő közönség átvonult IV. Károly király és Zita királyné szobájához, ahol 1921. október 26. és 31. között tartózkodtak. Itteni márvány emléktáblájukat is megkoszorúzták, majd a „királyszobában” folytatódott a megemlékezés. A Tihanyi Bencés Apátsági Múzeumban november 3–ig látható a Habsburg Ottó Alapítvány látványos vendégkiállítása az utolsó magyar király életéről.
Mihályi Jeromos perjel, a Tihanyi Bencés Apátság elöljárójának szentbeszédéből az alábbiakban részleteket olvashatnak.
Kedves Testvérek!
A mai szentmisében Boldog Károly apostoli királyunkra emlékezünk itt a tihanyi monostor ősi templomában. Azon a helyen emlékezünk meg szentéletű uralkodónkról, ahol utolsó napjait töltötte Magyarország területén. A sikertelenül végződő második visszatérési kísérlete után, a hatalmat ténylegesen gyakorlók monostorunk falai közé zárták Károly királyt és feleségét Zita hercegnőt, hogy itt várják ki a jövőjüket meghatározó ítéletet, amely végül a száműzetés súlyos keresztjét helyezte az uralkodói pár vállára. A madeirai száműzetés kiszolgáltatottságai, testi és lelki megpróbáltatásai után a fiatal uralkodó 1922. április 1-jén, 35 évesen adta vissza lelkét a mennyei Atyának, annak az Úrnak, akinek szavát és igéjét gyakran szívében forgatta és igyekezett tettekre is váltani mindazt, amiben buzgón hitt és bízott.
Károly király sokak által tragikusnak bélyegzett életútja és életműve, amely végül a 20 évvel ezelőtti boldoggá avatásban teljesedett be, arra hív bennünket, hogy
Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy vajon a Krisztusba vetett hit, az evangéliumra épített élet és a keresztény értékrendszer megélése elgyengít vagy megerősít bennünket?
Szent Pál korintusiakhoz írt első levelének sorai jól mutatják, hogy Isten jelenléte az életünkben a világ megítélése szerint gyengeségnek és balgaságnak mutatkozik. Amikor Boldog Károly életére és életművére tekintünk, akkor több olyan kincset és értéket találunk, amik bár a világi hatalmasságok és a világ számára érthetetlennek tűnnek, számunkra mégis Isten erejét és bölcsességét tárják fel.
Vajon gyengeség-e a kötelességeimet hivatásként megélni? Károly király Isten akaratának tulajdonította, hogy a nem várt uralkodói felelősség és egyben hatalom végül az ő vállára került. Ezt mégis a birodalom népeinek szolgálatára igyekezett fordítani és nem a másokat elnyomó, másokon zsarnokoskodó emberi logika szerint élni a rá bízott hatalommal. Isten gondviselése számunkra is küldetést és feladatot rendel ebben a mulandó földi létben, aminek a megvalósítása erőfeszítésre és önmagunk meghaladására hív bennünket. Isten akaratának teljesítése az egész személyiségünket követeli. Ehhez elengedhetetlen a személyes hit és a bizalom a Gondviselő és a világot kormányzó Istenben.
Vajon gyengeség-e a békére törekedni? Az emberi élet tele van érdekkülönbségekkel és konfliktusokkal. A világ logikája szerint az győz, aki erővel rá tudja kényszeríteni akaratát a másik emberre.
Károly király béketörekvései a háború borzalmaiban és a birodalmát alkotó nemzetiségek között arra hív bennünket, hogy személyes életünkben is törekedjünk a kiengesztelődés és a béke szolgálatára.
Vajon gyengeség-e a másiknak ajándékozott élet? Károly király szeretetteljes és példamutató házassága Zita királynővel bizonyíték számunkra, hogy a másiknak odaajándékozott életünkkel tudjuk megélni a szeretet azon fokát, amely legyőz minden félelmet. A keresztény szeretet tökéletessége azt jelenti, hogy életünket adjuk a barátainkért, ahogy arra Jézus Krisztus is példát adott nekünk az ő életáldozatával. Isten arra hívott bennünket, hogy gyümölcsöt hozzunk, maradandó gyümölcsöt, olyan kincseket gyűjtsünk, amelyek megmaradnak az örök életre.
Ha boldogéletű királyunk, Károly életére tekintünk, akkor felismerhetjük, hogy az evangéliumi boldogság nem önmagunk felmagasztalásában, hanem éppen ellenkezőleg, az Istennek és a felebarátnak szabadon odaajándékozott életben van elrejtve.
Vajon gyengeség-e a szenvedés vállalása, az életáldozat. Károly király szenvedéseit és küzdelmeit népeiért ajánlotta fel. A megpróbáltatások közepette megéljük emberi korlátaink és gyengeségeink súlyát, és ez sokszor reménytelenséget és kilátástalanságot gyújt a szívünkben. Krisztus értünk szenvedett kínhalála, a kereszt diadala azonban erőforrássá lett számunkra.
Utolsó magyar királyunk életpéldája arra hív bennünket, hogy megélt keresztény hitünkben találjunk rá az evangélium igazi erejére. Legyünk mi is bátran az Istenbe vetett bizalom emberei, akik bár a világ szemében sokszor nem találnak megértésre és dicséretre, mégis a béke, a szeretet és az áldozatvállalás útján járva tanúságot tesznek arról, hogy érdemes az éltünket, családjainkat, nemzetünket Krisztusra, a szilárd kősziklára építeni, benne bízni, és őt követni.
Boldog Károly király! Könyörögj érettünk!
Forrás: Tihanyi Bencés Apátsági Múzeum
Fotó: Halász Gábor
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
