A Huawei nyújtotta be a legtöbb szabadalmi kérelmet Európában 2022-ben

 A Huawei Technologies (Huawei) kínai infokommunációs cég nyújtotta be a legtöbb szabadalmi kérelmet Európában az Európai Szabadalmi Hivatal (EPO) 2022-es szabadalmi indexe szerint – közölte a társaság az MTI-vel csütörtökön.

Hírdetés

A közlemény szerint a vállalat a harmadik egymást követő évben vezette a rangsort, összesen 4505 szabadalmi kérelemmel. Ez közel 30 százalékkal több a sorban második dél-koreai LG által benyújtott kérelmeknél.
   
A Huawei szabadalmi kérelmeinek közel fele (2082) a digitális kommunikáció területéhez kapcsolódik, 727 a számítástechnikához köthető – írták.
   
Az EPO éves jelentése szerint a legtöbb szabadalmi bejelentés tavaly a digitális kommunikációhoz (+11,0 százalék 2021-hez képest) kapcsolódott, ezt követte az orvostechnika (+1,0 százalék) és a számítástechnika (+1,8 százalék).
   
Régiós bontás szerint az amerikai cégek az összes benyújtott szabadalmi kérelem negyedét adták, a japán vállalatok a 11,2 százalékát. A kínai cégek 9,8 százalékos részesedéssel a harmadik helyen szerepeltek.
   
A Huawei közlése szerint 7600 szabadalmi bejelentéssel a Szellemi Tulajdon Világszervezeténél (WIPO) is világelsők voltak 2022-ben.
   
A kínai óriáscég honlapja szerint több mint 110 000 aktív szabadalommal rendelkezett világszerte 2021 végén.
   
Kína legnagyobb magántársasága a világ több mint 170 országában van jelen, 2021 végén több mint 190 ezer munkatársat foglalkoztatott, ebből 107 ezer K+F területen dolgozott, 23 kutatás-fejlesztési központban világszerte.
   
A cég K+F kiadásai 2021-ben elérték a 22,3 milliárd dollárt, éves árbevételének 22,5 százalékát.
   
A Huawei globálisan 2021-ben 17,8 milliárd dollár nettó nyereséget ért el 100 milliárd dollár árbevétel mellett.
   
A vállalat 2005-ben kezdte meg működését Magyarországon, ahol valamennyi üzletágával – távközlési, vállalati, felhő és végfelhasználói – jelen van. Az elmúlt 18 évben összesen 1,2 milliárd dollárt fektettek be Magyarországon.
   
Magyarországon működik a vállalatcsoport Kínán kívüli legnagyobb logisztikai és gyártóbázisa, a Huawei Európai Ellátó Központ, amely több mint 2000 embernek biztosít munkát. A Huawei 2020 októberében új K+F központot nyitott Budapesten.
   
A Huawei Technologies Hungary árbevétele 2021-ben 51,485 milliárd forintra csökkent az előző évi 64,822 milliárd forintról, adózott eredménye pedig 1,043 milliárd forintot ért el 2020-as 2,436 milliárd után.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »