A Városligetben tavasztól őszig zajlott az élet, tömegek látogatták, de amint megjött a rossz idő, a korcsolyapályák kivételével téli álomba merült a Liget. A hideg évszak beköszöntével sorra bezártak a szabadtéri szórakozásra alapozott városligeti intézmények: a vurstli pavilonjai, a cirkusz, a nyári színházak, a kertvendéglők.
Elnéptelenedett a Stefánia-korzó is. Akadt persze olyan tél is, amikor építkezések zaja verte fel a hóborította Liget csendjét. Az 1896-os Millenniumi Kiállítás előkészítő munkálatai már 1894-ben megkezdődtek, és az építkezések a tél beálltával sem maradtak abba. A Vasárnapi Újság alkalmi tudósítója, dr. Czobor Béla így számolt be a helyszínen látottakról 1895 januárjában:
„Az építkezés lázas sietséggel folyik. Az enyhe időjárás módfelett kedvezett a kőmíveseknek, akik nemcsak novemberben, hanem december közepén is csaknem fennakadás nélkül falazhattak. A Városliget átváltozásának legmeglepőbb képe a »Széchenyi-szigeten« tárul elénk. A lombtalan fák közül már messziről láthatólag, mint valami mesebeli vár hívogatja ezen épületcsoport tornyaival és kupoláival a sétálót, s mentől közelebb érkezünk hozzá, annál fokozottabban fölcsigázza érdeklődésünket, leköti figyelmünket. Ez a történelmi főcsoport építkezése, mely az ezredévi kiállításnak valóban fénypontja lesz.”
A Piarista Levéltárban, Holl Béla piarista atya, neves irodalomtörténész hagyatékában találhatók ezek a hangulatos téli életképek. Az 1971-ben készült felvételek a Műcsarnok körül járó-kelő, szánkót húzó, dolgukra siető embereket, egy jellegzetes téli nap hangulatát örökítik meg
Akadt egy olyan intézmény is, amelynek a sorsára döntő hatással volt az időjárás: a régi Műcsarnok. Az 1885-ös Országos Kiállítás képzőművészeti pavilonját állandó fővárosi kiállítóhellyé szerették volna tenni. Ám néhány év alatt kiderült, hogy szerencsétlenül választották ki a városligeti helyszínt. A kiállítások főszezonja ugyanis már az 1880-as években is ősztől tavaszig tartott. Ám a téli napokon, korai sötétben, hóban, fagyban nem volt kedve se a művészeknek, se a közönségnek a kihalt, gázlámpákkal gyéren megvilágított Stefánián botorkálni. Az új, ma is működő Műcsarnoknak ezért 1896-ban olyan helyszínt kerestek, amelyik a téli időszakban is könnyen megközelíthető.
A korabeli sajtó kiemelt figyelmet szentelt minden rendhagyó eseménynek. Ilyen különös eset történt 1899. márciusának végén, amikor egy szokatlanul enyhe tél után váratlanul hatalmas havazás kezdődött és vastag hóval borította be a fővárost, s persze a Városligetet is: „Mintha nem is húsvét, hanem karácsony közelednék. Itt, Budapesten az utcák két oldalán magasra hányt hóhalmok sáncai közt jártunk, a háztetőkről dermesztő szél szórta le a havat. A téli ruhák megint előkerültek, s a Városligetben, hol már megindult a tavaszi séta és kocsizás, vastag hó takart mindent. A márciusi tél éppen olyan volt, mint akár a januári szokott lenni. A természet e szokatlan jelenségét látni is sokan kijártak a Városligetbe. Úgysem lehetett látni havat az egész télen.”
A régi időkben, száz–százötven évvel ezelőtt, jóval hidegebbek voltak a fővárosi telek, mint napjainkban. A Városligetet akkor még nem védték a fagyos szelektől emeletes házak. A parkot ropogós hó borította, rendszerint január közepére a tó is befagyott, és megkezdődhetett a korcsolyaszezon. A farsang idején a Pesti Korcsolyázó Egylet évről évre jelmezes jégkarneválokat rendezett, amelyek kiemelkedő társasági eseménynek számítottak.
Stróbl Alajos pipájával melengeti magát a Városligeti tó jegén (balról), jobbról a kép előterében a Mátyás-szobor makettje, mögötte pedig a hatalmas hószobor.
Az 1909 januárjában rendezett jégkarneválon a társaságbeli urak és hölgyek gyönyörű magyar jelmezekben, művészek közreműködésével, megelevenítették Mátyás királlyá koronázását a Duna jegén. A tó körüli dekorációs munkákat nem kisebb mester irányította, mint Stróbl Alajos, a kor vezető szobrásza. A tó partján a középkori Pest Duna-parti házikóit ábrázoló paravánokat állítottak fel, Stróbl pedig megtervezte és – segítőivel – hóból és jégből megformálta Mátyás király hatalmas, mérete alapján a rekordok könyvébe illő hószobrát.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
