A Hlas-SD továbbra is elutasítja a kötelező betelepítési kvótát, bírálja Šimko elhamarkodott kijelentését

A Hlas-SD továbbra is elutasítja a kötelező betelepítési kvótát, bírálja Šimko elhamarkodott kijelentését

A Hlas-SD elutasítja a kötelező betelepítési kvóták bevezetését és felszólítja Ivan Šimko belügyminisztert, hogy ne változtasson Szlovákia eddigi álláspontján ebben a kérdésben. A párt vezetője, Peter Pellegrini Šimko keddi bejegyzésére reagált, aki a közösségi oldalán azt írta, hogy Szlovákiának nyitottnak kellene lennie a menekültkérdés európai szintű megoldására és részt kellene vennie abban.

„Mintha meg akarná változtatni Szlovákia álláspontját, melyet a múltban többször határozottan kinyilvánítottunk és Brüsszelben is érvényre juttattunk. Egyúttal zavarónak találja, hogy erre a fordulatra akkor kerülne sor, amikor nincs egységes álláspont a V4-en belül sem ezen a téren.

„Olyan információk érkeznek, hogy az Európa Tanács mostani elnöksége meg akarja változtatni ezt a dokumentumot és végre konszenzust találni, természetesen bizonyos számú migráns kötelező betelepítésének bevezetésével az adott ország nagyságától és lakosságának számától függően“ – jegyezte meg Pellegrini.

Szlovákia eddig a flexibilis szolidaritási rendszer híve volt, ami azt jelenti, hogy amennyiben egy ország elutasítja az illegális bevándorlók kötelező befogadását, más módon segíthet a migráció megoldásában, például pénz-, illetve műszaki eszközökkel.

„A miniszter úrnak előre ki kellett volna kérnie a biztonsági és védelmi bizottság álláspontját, mivel lehetetlen, hogy ő maga döntsön Szlovákia miniszterek tanácsában képviselt hivatalos álláspontjáról“ – tette hozzá.

Hírdetés

Egyúttal felszólította Boris Kollár (Sme rodina) házelnököt, hogy azonnali hatállyal bízza meg a parlament védelmi bizottságának vezetésével valamelyik alelnököt – Denisa Sakovát (Hlas-SD) vagy Peter Pčolinskýt (Sme rodina), hogy a jelenleg elnök nélküli bizottság összeülhessen.

A bizottság ülésére szerinte meg kellene hívni Šimko minisztert, hogy válaszoljon a képviselők kérdéseire Brüsszelből történő visszatérését követően. „Ugyanakkor össze kellene hívni az európai ügyek bizottságának és a védelmi bizottságnak a közös ülését is, mivel ez mindkettőt érinti, ahová ugyancsak meg kellene hívni Šimkót“ – fejtette ki Pellegrini.

Denisa Saková volt belügyminiszter rámutatott, hogy minden környező ország az illegális migráció fokozódásáról számol be, ami várhatóan tovább nő, egyre nagyobb nyomást gyakorolva a schengeni övezetre.

„Ami az Európai Uniót illeti, az előző évhez képest 136 százalékos a növekedés, s ez megmutatkozik Szlovákiában is, mivel tavaly januártól áprilisig 765 személyt tartóztattak fel, idén januártól áprilisig pedig 4705 személyt“ – állapította meg Saková. A magyar–szerb határon az utóbbi öt hónapban 55 ezer illegális migránst, a magyar sajtó tájékoztatása szerint pedig napi szinten 8–9 ezer személyt tartóztatnak fel.

(NZS/Felvidék.ma/SITA)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »